Az I. világháború minden harcoló nemzet számára tragédiával zárult. A „Nagy háború” során a Magyar Királyság területén 3,8 millió embert mozgósítottak. Egy részük a Magyar Királyi Honvédség, mások a császári és királyi haderő alakulataiban szolgáltak. Közülük a különböző frontokon 661 ezren haltak hősi halált, 743 ezren megsebesültek és 734 ezren hadifogságba estek. Isonzónál közel százezer honfitársunk esett el, az összes nemzet áldozatainak száma több mint egymillió fő volt.
Mrzli Vrh hegycsúcs északi lejtőjén épült sziklakápolna (Fotó/Forrás: Budapesti Filharmóniai Társaság)
A Mrzli Vrh hegycsúcs északi lejtőjén kialakított kavernában 1917 júliusában a 46. gyalogezred III. zászlóaljának katonái
Dombay Miksa Ágoston őrnagy vezetésével sziklakápolnát építettek, és oltárára ezt vésték magyarul és németül: „Szűzanyánk Mária légy néped oltalma”.
A felszentelt hely aztán imádkozás és egyházi szertartások helyszíne lett a sziklaüregben – a föld alatt. Az egyéni és közösségi imák megismétlődő motívuma volt: érjenek már véget a mérhetetlen szenvedések és megpróbáltatások. Ma ez a kápolna a legfontosabb emlékhely a magyar hősök kapcsán. A csatolmányok között látható kép a kápolnáról, illetve a hegy tetején felállított emlékkeresztről is.
Avgust Ipavec szlovén zeneszerző A zöld smaragd színei – elfelejtett szenvedés című szimfonikus költeménye az I. világháborúban zajló isonzói csaták borzalmait zenésíti meg. A mű minden szenvedő nemzethez szól: a darab egyes részeiben a szlovén nyelven kívül olasz, német, magyar és orosz nyelven is felhangoznak prózai részletek a korabeli katonák leveleiből – így válik személyessé a több százezer katona tragédiája. A mű kilencventagú szimfonikus zenekar és további százötven szereplő – tánckarok és kórus – közreműködésével, szcenírozott formában kerül előadásra. A zene közben költemények hangzanak el színészek előadásában, többek között Simon Gregorčič szlovén költőnek a közelgő háború szörnyűségeit drámai hangon előrevetítő, 1879-ben írott Soča (az Isonzo folyó szlovén neve) című költeménye.
Avgust Ipavec (Fotó/Forrás: Budapesti Filharmóniai Társaság)
Avgust Ipavec zenéje Isonzó völgyének csodás szépségét idézi fel, amelyet az I. világháborúban harcoló katonák emberi ésszel felfoghatatlan szenvedése torzított el, s amely szenvedést a szimfonikus költemény megrázóan adja vissza. A mű egésze az együttérzés kifejezése az akkor élt emberek megpróbáltatásai iránt; az alkotó legmélyebb érzelmeiből fakad, aki maga is arról a vidékről származik. A műben megjelennek Isten angyalai, akik a költőt vigasztalják, megelevenedik egy-egy magyar, szlovén, olasz, osztrák és orosz katona alakja, akik a frontról írott és otthon maradt szeretteiktől kapott leveleiket olvassák fel, és megszólal a háborús emlékeket elbeszélő narrátor is.
Megrendítő, ahogyan a zene eszközeivel megjeleníti azt a végzetes karácsonyestét, amikor a hóvihar a Lepena folyó völgyében sok katona halálát okozta.
Érzékelteti azonban, hogy együttérzésre nincs idő, a harc folyik tovább. Ám amikor ismét eljön az esti pihenés ideje, még erősebben jut kifejezésre a katonák elkeseredettsége. A szenvedés és a szeretet összefonódása a mű vezérfonala. A háború kettőssége, a mérhetetlen szenvedés és a reményt adó szeretet összefonódása adja a mű igazi drámaiságát.
Avgust Ipavec szlovén zeneszerző Goriziában születetett 1940-ben. Katolikus teológiát végzett, 1966-ban Ljubljanában, majd 1974-ben a Zeneakadémián szerzett diplomát zeneszerzés szakon. Ezt követően a Bécsi Zeneművészeti Főiskolán fejlesztette tovább tudását, ahol Alfred Uhl jeles osztrák komponista tanítványa volt. Avgust Ipavec elsősorban a programzene művelője, oratóriumairól és kórusműveiről ismert, mint amilyen például négynyelvű miséje, a Missa populorum, Assisi Szent Ferencről szóló oratóriuma, a Fonte d’Amore, vagy az 1998-ban Szent Benedek és Szent Bernát tiszteletére írott Ad Missam in Agris. Zeneszerzői munkásságáért hazájában, Szlovéniában és Ausztriában is magas szintű elismerésben részesült. Katolikus papként Bécsben lát el kórházi lelki gondozói szolgálatot.
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara nem először ad elő Ipavec-művet. Közreműködött a Szent Ferencről szóló oratórium előadásban, amely 1990-ben a közép-európai népek közötti megbékélés jegyében, nemzetközi összefogással valósult meg a bécsi Szent István-székesegyházban. E koncert kapcsán kereste most fel a zenekart a zeneszerző.
A ljubljanai Cankarjev Dom nagyterme (Fotó/Forrás: Budapesti Filharmóniai Társaság)
A prózai betétekkel kibővített előadás a ljubljanai Cankarjev Dom nagytermében csendül fel március 24-én közel 250 művész közreműködésével. A koncert nemzetközi szervezőbizottsága meghívja a szomszédos nemzetek legfőbb közjogi méltóságait azokból az országokból, amelyeknek katonái az isonzói front sok szenvedést látott mezeinek földjében nyugszanak. A hatalmas apparátust megmozgató előadásról felvételt készít a Nova4 szlovén tévétársaság, a koncert előtt beszédet mond Borut Pahor szlovén köztársasági elnök, a hangverseny tiszteletbeli fővédnöke. Avgust Ipavec az előkészületek során többször is ellátogatott Budapestre, és természetesen a ljubljanai koncerten is jelen lesz. A programot az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja.
Az I. világháború ideje alatt Magyarországon hivatásos szimfonikus zenekarként a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara működött, így az együttes küldetésként éli meg, hogy korábbi tagjaikért is muzsikáljanak, akiket akkor frontszolgálatra hívtak, és sosem térhettek haza. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát 1853-ban alapította Erkel Ferenc, ezzel életre hívta hazánk első szimfonikus együttesét, és útjára indította Magyarországon a szimfonikus zenekari élet fejlődését. A Filharmóniai Társaság munkáját 2003-ban, a 150. évfordulón a Főváros Közgyűlése Pro Urbe Budapest díjjal ismerte el. 2010-ben a zenekar Magyar Örökség díjban részesült, amellyel a Társaságot beiktatták a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumának aranykönyvébe. Áder János 2013-ban, a Budapesti Filharmóniai Társaság 160. évére íródott köszöntőjében így fogalmaz: „Nagyhatalomnak lenni a zenében nem kiváltságokat, hanem fokozott felelősséget jelent. Felelősséget a hagyományok, a mai és a majdani közönség iránt.”
hírlevél
