Klasszikus

Az MMA-n belül is feszültségeket okoz a Zeneakadémia ügye

2023.08.02. 10:45
Ajánlom
Lapértesülések szerint az MMA Zeneművészeti Tagozatának tagjai levélben fejezték ki aggályaikat Vashegyi Györgynek, amiért Csák János miniszter nem velük tárgyalt a Zeneakadémia rektori pályázata kapcsán. A köztestület elnöke válaszában jelezte, ő javasolta, hogy az intézmény maradjon távol a pályáztatás kapcsán kialakult konfliktustól.

Ahogyan arról beszámoltunk, a túl szűkre szabott feltételek miatti tiltakozás hatására a Kulturális és Innovációs Minisztérium új pályázatot írt ki a Zeneakadémia rektori posztjára, amelyen már alkotóművészek, zenetudósok, illetve jazz- és népzenészek is indulhatnak. Bekerült azonban egy olyan kitétel, ami a korábbi kiírásban nem szerepelt: a pályázónak a legmagasabb állami díjak valamelyikével kell rendelkeznie.

Az Index értesülései szerint a pályáztatással kapcsolatos huzavona miatt az MMA-ban is feszültség keletkezett, a Zeneművészeti Tagozatról ugyanis huszonnégy művész levelet írt Vashegyi Györgynek, az MMA elnökének, amelyben aggályaikat fejezték ki, hogy a miniszter a nemrég megalakult Magyar Muzsikusok Szövetségével egyeztetett a rektori pályázat kapcsán, nem pedig velük. A lap szemlézi a levélre érkezett választ, ebben Vashegyi György azt írja:

Miniszter úr elfogadta azt a javaslatomat, hogy az MMA testületként lehetőleg formálisan maradjon távol ettől a konfliktustól.

Miniszter úr teljesen egyetértett velem abban, hogy ez a távolságtartás most különösen indokolt, hiszen akadémikusaink között nemcsak zeneakadémiai oktatók, hanem jelenleg aktív tanszékvezetők is vannak.” Az elnök ugyanakkor azt is jelezte, egyetért a minisztérium azon törekvésével, hogy „az új zeneakadémiai rektornak megkérdőjelezhetetlen, nemzetközileg is az élvonalban álló szakmai életművel kell rendelkeznie”, és élesen bírálta a Zeneakadémia jelenlegi helyzetét:

az intézmény mostanra egész fennállásának egyik legsúlyosabb szakmai és morális állapotába jutott

– és úgy véli, ebben a nem megfelelő vezetők is szerepet játszottak, a problémát pedig sürgősen orvosolni kell.

A lap arról is írt, hogy miután Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes a jelenlegi kiírásnak megfelelően nem pályázhat, a Zeneakadémia már kiválasztotta saját jelöltjét egy magas állami díjjal jelölt egyetemi tanár személyében.

Megkerestük az MMA-t is, akik azt ígérték, hamarosan reagálni fognak a kialakult helyzettel kapcsolatban.

Fejléckép: Az MMA korábbi közgyűlése (forrás: MMA)

Új pályázatot írnak ki a Zeneakadémia rektori posztjára

Kapcsolódó

Új pályázatot írnak ki a Zeneakadémia rektori posztjára

Csák János kulturális és innovációs miniszter bejelentette, visszavonják a Zeneakadémia vezetői posztjára kiírt pályázatot, és hamarosan újat tesznek közzé, amelyen már alkotóművészek, jazz- és népzenészek is indulhatnak.

A legmagasabb állami díjakhoz köti a jelentkezés feltételét a Zeneakadémia új rektori pályázata

A legmagasabb állami díjakhoz köti a jelentkezés feltételét a Zeneakadémia új rektori pályázata

A tiltakozások hatására a Kulturális és Innovációs Minisztérium új pályázatot írt ki Zeneakadémia rektori posztjára, melyen már a jazz- és népzenészek, alkotóművészek és zenetudósok is indulhatnak.

Sorozatunk előző részei

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Színház

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Klasszikus zene gyerekeknek – ismét jön a Kalandra Fül Fesztivál

Március 7-én ismét a BMC-ben rendezik meg a Danubia Zenekar egész napos klasszikus zenei gyerekfesztiválját. A Kalandra Fül sok játékkal, zenei érdekességekkel és kreatív foglalkozásokkal vár kicsiket és nagyokat.
Klasszikus magazin

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Klasszikus ajánló

Más tollával ékeskedő zeneszerzőkkel indul az idei Pastorale-sorozat

A Szent István Filharmonikusok családi koncertsorozatában idén is kiváló szólisták, műfajokon és stílusokon átnyúló élmények, kultúrtörténeti érdekességek és persze csodás zenék várnak kicsiket és nagyokat a Pesti Vigadóban.
Klasszikus gyász

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Klasszikus hír

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.