Klasszikus

Az örök hegedűs

2009.09.21. 00:32
Ajánlom
Október 6-án kerül sor Kóté László, a kiváló muzsikus és tanár emlékkoncertjére. A Zeneakadémián rendezett hangversenyen tanítványai és kollégái tisztelegnek emléke előtt.

"Már hegedűvel a kezében született" - mondogatták... És valóban, szinte eggyé forrt hangszerével. Hegedűjén mondta el érzéseit, gondolatait. Előadásmódjának intenzitása ragadta meg közönségét, lelkesítette tanítványait. A hegedülés volt az élete. 

A korán felismert tehetséget tanárai gondos irányítása vezette, 16 évesen a Zeneakadémia növendéke, 20 évesen 1961-től az Országos Filharmónia szólistája lett, 21 évesen kapta Kitüntetéses Diplomáját. A poznani Wieniawski Hegedűverseny Szymanowszki-különdíjának szerves folytatása volt a leningrádi posztgraduális képzés Mihail Vajman professzornál. 1966-tól a Zeneakadémia tanáraként, 10 éven keresztül pedig Kovács Dénes tanársegédeként dolgozott.

 "A magyar és a nemzetközi zenerajongó közönség Kóté László gyönyörű, bársonyos hegedű hangját, briliáns technikáját hamar megismerhette. Magyarország jelentős pódiumain mint az Országos Filharmónia szólistája bűvölte el hallgatóságát, de a Magyar Rádió és Televízió is rendszeresen hívta szereplésre, közreműködésre. Európa szinte valamennyi országában ünnepelték, turnézott Közép- és Dél-Amerikában, Japánban. Rátermettségét, pódiumra-születettségét valamennyien tiszteltük, sőt csodáltuk, irigyeltük" - mondta Devich János rektor helyettes a május 29-én az Avilai Nagy Szent Teréz templomban tartott búcsúztatójában.

Kóté László repertoárja Bachtól a kortárs zenéig, beleértve a virtuóz irodalmat, nagy ívet fogott át. A kezdetektől koncertmestere volt a Budapesti Kamaraegyüttesnek. 1976-83-ig a tokiói Musashino Zeneakadémia professzoraként dolgozott. Szólólemeze készült, majd szakmai elismertsége révén indítványozta 1979-ben Fukui elnök-igazgatónak, hogy hívják meg az intézmény jubileumi ünnepségére Kovács Dénes rektort - így kezdődött a két zeneakadémia hivatalos kapcsolatfelvétele. Japán ezután számos növendékét küldte Budapestre tanulni. 1983-ban tért haza, adjunktusi, majd docensi minőségben saját osztályt tanított a Zeneakadémián, majd az Magyar Állami Operaház koncertmestere lett, és a Budapesti Kamaraegyüttesé újból. 

...de nem volt "könnyű neki". Nem kényeztették állami hangszerrel, elismerésekkel is csak később. A hegedű iránti rajongása, emberséggel áthatott hivatástudata vezette. A Qualitonnál megjelent Sibelius-lemezét a londoni kritika Ojsztrahhal vetette egybe. 1986-ban kapta meg a Bartók-Pásztory-díjat, 1987-ben Székely Endre hegedűversenyének bemutatásáért az Artisjus-díjat, 1988-ban "Kiváló Munkáért" a Kulturális Minisztérium ismerte el munkásságát. 2005-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje lett. 

1996-ban vonult vissza tanári minőségében, utolsó fellépésére 2005 szeptemberében került sor, ahol a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistájaként lépett pódiumra.

Koncert Kóté László emlékére

2009. október 6. 19:30

Zeneakadémia Nagyterem

Km.: Tfirst Péter, Berán Gábor, Dúlfalvy Éva, Keresztesi Attila, Csámpai Melinda, Boros Mátyás, Erdélyi Zoltán, Horváth Zoltán, Soltész Ágnes, Foskolos Péter, Szabó Gábor (hegedű), Liszt Ferenc Kamarazenekar (hangversenymester: Rolla János), Magyar Állami Operaház Zenekara
Vez.: Kovács János


Bach: d-moll kettősverseny, BWV 1043
Vivaldi: A négy évszak - Tél; h-moll concerto négy hegedűre, op. 3 No. 10
Beethoven: F-dúr románc, op. 50
Mozart: Szabadkőműves-gyászzene, K. 477
Bartók: Két portré - Ideális
E. Chausson: Poème
Ravel: Tzigane

A térítésmentes, helyre szóló jegyek a Zeneakadémia jegypénztárában igényelhetők és vehetők át.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Zenés színház

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus bonn

700 apró Beethoven-szoborral ünnepel Bonn városa az évfordulón

Hétszáz mosolygó Beethoven-szobrot tervezett Ottmar Hörl a zeneszerző születésének 250. évfordulójára.
Klasszikus interjú

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Klasszikus tévé

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.