– Koncertjén hallhatja először Usztvolszkaja szonátáját a magyar közönség, miért éppen őt választotta Mozart és Beethoven mellé?

– Magyarországon alig ismerik Usztvolszkaját, jóllehet Nyugat-Európában nem most kezdték el játszani. Itthon újdonság, pedig a 1970-es és az 1980-as évek termése. Én is csak néhány éve fedeztem fel. Megfogott a sajátosan nyers, barbár hangvétele, és a – nő létére – robusztus, tömbszerű formálása. Sajátos dinamikája van, furcsa a viszonya az időhöz, mégis arra kellett rájönnöm, hogy Usztvolszkaja zenéje nagyon is jól illeszthető ebbe a műsorba, Mozart és Beethoven művei mellé.

– Hogyan egyeztethetők össze a három zeneszerző művei?

– Beethoven Hammerklavier-szonátájában is jelen van egyfajta agresszíven nyers erő, például a majdnem hogy őrjöngésig hajszolt utolsó fúgatételében. Egyébként is, megszűnt már nála a minden korábbi zenéjében jelen levő fennkölt pátosz, miközben egyre nagyszabásúbb léptékek, dimenziók uralják zenéjét. Találhatunk kapcsolódási pontokat kettőjük zenéje között. Beethovenhez szinte minden 19. századi és áttételesen sok 20. századi szerző kapcsolódik – a maga módján – majdnem elkerülhetetlenül. Az pedig, hogy ebben a műsorban Mozart és Beethoven egymás után hangzik el, persze nem meglepő, annak ellenére, hogy néha éppen a viszonylag közeli korok művei különböznek egymástól – inkább, mint a távoliak. Így a késői Beethoven esetleg itt, ezen a koncerten épp a néhány évtizeddel korábbi Mozart-szonáta rokokó