Egy kutatás szerint azok az emberek, akik reálisan látják az őket körülvevő világot, hajlamosabbak a mentális betegségekre. Ez a gondolat járt a fejemben, amikor észrevettem, milyen hangsúlyos szerep jutott a Kurtág György és 19. századi szerzők dalaiból álló koncertprogramban azoknak az alkotóknak, akik életük utolsó szakaszát megbomlott elmével töltötték. A százéves komponista számos műve Friedrich Hölderlin szövegeire készült, míg a második részben az őt szintén erősen inspiráló Robert Schumann dalciklusa, a Dichterliebe hangzott el.
Létezik-e más stratégia a valóság szörnyűségeivel való szembenézésre, mint az őrület? Az első rész két zeneszerzője, Franz Schubert és Kurtág György különböző stratégiát választ. Schubert a tiszta szépség szűrőjén rostál át minden fájdalmat, amitől az ugyan nem lesz kisebb, de az ember el tud indulni egy katartikus feldolgozás útján.
Kurtág máshogy dönt: ő apró darabokra szedi, szétboncolja, megvizsgálja a dolgokat – nem a tudós szenvtelenségével, inkább a gyerek kíváncsiságával.
Mégis lehetőséget ad arra, hogy a szubjektivizmusunkon túl, más nézőpontból tekintsünk rájuk.
Régi és kortárs párosítása, a mozaikszerű koncertprogram tehát ismét bebizonyította, milyen jól működő konstrukció, és szinte közhelyszámba megy, hogy ilyenkor a művek képesek új oldalukat is megmutatni. Például a Dichterliebe 13. dala (Ich hab' im Traum geweinet – Álmomban sírtam) milyen modernnek hat a maga töredékszerű szerkezetével, elhallgatásaival, meg-megakadó gondolataival, ha nem kizárólag a ciklus és a korszak többi dala, hanem Kurtág művészete felől szemléljük! Hiába tökéletesen kompakt, önálló univerzum ugyanis a zeneszerző világa, a szélein – mintegy érintőlegesen – a zenetörténet nagy részével találkozik.
Benjamin Appl és Kurtág György (Fotó/Forrás: Benjamin Appl Facebook-oldala)
A február 16-i est programját a világhírű bariton, Benjamin Appl állította össze, aki legutóbbi budapesti szerepléséhez hasonlóan ismét Villányi Dániel zongoraművésszel muzsikált együtt. Az énekes lenyűgöző teljesítményt nyújtott a sokszor a cappella Kurtág-dalokban, technikai értelemben is, de főleg azáltal, hogy milyen mennyiségű kifejezést volt képes egy-egy rövid megnyilatkozással átadni. Mindkét művész kiválóan lépkedett át egyik zenei világból a másikba és vissza, ennek minden zenei és gondolati velejárójával együtt, és szinte kézenfogva vezették a közönséget is. Míg Benjamin Applről köztudott, hogy Kurtág elismert tolmácsolója, a zongorakíséretes utolsó ciklus,
a Négy dal Ulrike Schuster verseire esetében Villányi Dánielről is kiderült, mennyire jól érti a zeneszerző világát,
a negyedik dal, a Physalis alkagengi zongorabevezetőjében a hallgatóság szinte szó szerint azt fogalmazhatta meg magában, mint ami azután a lassúságot és gyorsaságot szembeállító első sor szövegében elhangzott. Különleges világba merültünk alá, de azt hiszem, egy pillanatig sem érezhettük, hogy utána ne tudnánk visszatérni a felszínre.
Kurtág100 | Appl – Villányi
február 16. BMC
Közreműködött:
Benjamin Appl – bariton
Villányi Dániel – zongora
Bencze Csaba – harsona
Lukács Gergely – tuba
Fejléckép: Villányi Dániel és Benjamin Appl (fotó/forrás: Hrotkó Bálint / BMC)
hírlevél
