Július első napjaiban mesterkurzust tartottál a váci Régi Zenei Napokon. Milyen élmény volt számodra?
Teljesen új oldalról ismertem meg magam ebben a pár napban, ugyanis ez az első alkalom, hogy tanítok. Tizennyolc résztvevő volt a kurzusomon, egészen különböző természetű énekhangok, mindegyik más feladatot állított elém. Bach h-moll miséje volt a központi téma, de lehetett hozni akár olasz műveket is a seicento időszakából.
A klasszikus zenét gyakran vádolják azzal, hogy a múltban ragadt. Régizenét hallgatva mégsincs ilyen érzésünk, mert azzal, hogy felkutatjuk azokat a darabokat, meg is újulnak.
Igen. Rengeteg feljegyzésünk van, hogy hogyan kellene ezeket játszani, de a kottákban nincs sok jelzés, tehát nagyobb az előadói szabadság – már ami a seicento zenéjét illeti.
Tehát nem vagy szigorúan historikus előadó?
De mi számít historikusnak? Szerintem a kifejezés a legfontosabb, a kifejezés és a szöveg. Az olasz zene például rendkívül retorikus, szeszélyes, rapszodikus, a szavak éppolyan fontosak benne, mint a zene, tehát azokból kell kiindulnunk. Én az ösztöneimre hagyatkozom.
Baráth Emőke (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi)
Azt mondtad egy külföldi interjúban, hogy híresebb vagy Franciaországban, mint itthon. Mi ennek az oka?
Magyarországon nincs akkora keletje a barokk zenének. A franciáknál minden nagyobb városban van egy nagyon jól működő színház, nem csak Párizsban, hanem Lille-től Nantes-on át Marseilles-ig mindenhol. Nem beszélve a tucatnyi fesztiválról, amelyeknek csupán egyike a legnagyobb, az Aix-en-Provence. Ott a komolyzenében olyan sztárok vannak, mint máshol a könnyű műfajban. Ha Philippe Jaroussky végigmegy az utcán, felismerik az emberek. Itthon ilyet nem tapasztaltam.
És jobb a művészmenedzsment.
Persze. Az én ügynökségem is francia. Ez is annak köszönhető, hogy rengeteg ott a lehetőség.
És művészi szempontból? El kell ahhoz menni nyugatra, hogy jó régizenész legyen az emberből?
Nem. Én a Zeneakadémiát emelném ki a tanulmányaim közül, pedig egy évet Firenzében is tanultam. És persze rengeteg mesterkurzuson vettem részt, sok felvételt hallgattam, amik alapján megtanultam a stílust és a repertoárt.
Hogyan fedezted fel a régizenét?
Amikor középiskolás voltam, reggelente nagyon korán keltem, és meghallgattam a Notturno című műsor végét a Bartók Rádión. Rengeteg barokk zenét, lantzenét sugároztak, és azt vettem észre, hogy jó erre ébredni. Olyasmit éreztem, mint amilyen a szerelem.
Éreztem, hogy megnyugszom tőle, boldog, elmélkedő leszek, egyensúlyba kerülök. Helyükre kerülnek az érzelmek, de át is élem őket. Nehéz erről szavakban beszélni, de az biztos, hogy a lelkem mélyéig ér ez a zene.
Végig a régizenéről kérdeztelek. Nem zavar, hogy így tartunk téged számon?
Nem, sőt! Úgy gondolom, hogy egy énekes válasszon a repertoárból kisebb szeletet, de azt csinálja jól. Nem jó, ha egyik stílusból a másikba ugrálunk, egy bizonyos típusú énekhang nem is szól megfelelően minden korszak zenéjében. De szeretem Haydnt, Mozartot, az egész 18. századot, Schubertet, Schumannt, Debussyt, Ravelt, Messiaent.
Fiatal vagyok még, lesz időm bővíteni a repertoáromat. Mindig olyan szerzőt választok, amivel nem erőltetem meg a hangomat. Vigyázok rá, szeretnék még sokáig énekelni.
Baráth Emőkét a kultúra 50 meghatározó arcát bemutató KULT50 című kiadványunkba is beválogattuk: erről itt tudhat meg többet, illetve 20% kedvezménnyel itt rendelheti meg.
hírlevél
