Klasszikus

Aztamindenit! A bécsi Musikvereinban játszik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

2018.10.10. 09:10
Ajánlom
A bécsi Musikvereinban ad koncertet október 13-án, szombaton a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a hangverseny révén megnyílhatnak Európa kapui a zenekar előtt.

Izaki Maszahiro fő-zeneigazgató a zenekar október 9-i sajtótájékoztatóján mérföldkőnek nevezte az októberi hangversenyt, amely folytatása az évek óta közösen ápolt kulturális, művészeti együttműködésnek a szolnoki szimfonikusok és a japán művészek között. A koncerten tanúja lehet a közönség a kultúrák találkozásának és összefonódásának – mondta.

A Musikvereinban elhangzó koncert a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. és a C-Pro LLC Concert Production közötti tárgyalások eredménye. Izaki Maszahiro hangsúlyozta, hogy nagy büszkeség számukra, hogy felléphetnek a kiváló akusztikájú, rangos bécsi játszóhelyen.

szimfonikus-zenekar-szolnok-162053.jpg

Szolnoki Szimfonikus Zenekar

A hangversenyen Johannes Brahms Változatok egy Haydn-témára, illetve Német requiem c. műveit hallhatja a közönség - számolt be. A koncert először Szolnokon hangzott el október 8-án.

Ignácz Kristóf, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzsere a sajtótájékoztatón elmondta: a hangversenyen a Szolnoki Szimfonikus Zenekar mellett közreműködik a Pécsi Egyetemi Kórus (karigazgató Lakner Tamás), a japán Brahms Koncert Kórus (karigazgató Cudzsi Siroh), valamint két szólista: Jamada Ecuko szoprán és Ojama Dajszuke bariton. A nemzetközi koncertturnén túl a zenekar fő feladatának tekinti Szolnok, illetve a régió kulturális ellátottságának javítását, illetve a zenére, zene szeretetére nevelést. Felidézte, hogy a Szolnok-Masterclass keretében karmestereket, karnagyokat hívnak meg a világ minden részéről, hogy náluk tanuljanak.

Fejléckép: Martina Draper

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Klasszikus ajánló

Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János a Magyar Hospice Alapítványért

A Méltóság hangja című est bevételét a Budapest Hospice Ház egy betegszobájának éves fenntartására ajánlják fel a legendás művészek: Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János.
Klasszikus ajánló

Szokolay Sándor emléke előtt tisztelegnek Sopronban

December 8-án gyertyagyújtással, kiállítással és hangversennyel idézik meg a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző alakját a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban. 
Klasszikus magazin

Zene a lakatlan szigeten

Nemrég azt a kérdést tettük fel olvasóinknak, milyen zenét vinnének magukkal egy lakatlan szigetre. Az izgalmas és változatos válaszokat olvasva persze mi is elgondolkodtunk, és összeállítottuk a magunk lakatlansziget-playlistjét.
Klasszikus ajánló

Világsztárok a Zeneakadémián – 6 érv, amiért ott a helyünk november 29-én

Ha klasszikus zene, akkor koncert; ha koncert, akkor a legjobb hangversenyterem és szólisták. Mutatjuk, miért érdemes november 29-én, szerdán este a Zeneakadémia Nagytermébe menni.