Zeneakadémiai növendékei nemrégiben megkérdezték Kamp Salamon egyetemi professzortól, hogy „Tanár Úr, hányszor vezényelte már a János-passiót?” A Lutheránia Ének- és Zenekar Kossuth-díjas karnagya, a budapesti Bach-hét művészeti vezetője ekkor utánaszámolt: Bach János-passiója eddig hatvannyolcszor szólalt meg a vezényletével – nem számítva a próbákat –, a Karácsonyi oratórium negyvenkilencszer, a h-moll mise harmincszor. A Karácsonyi oratórium következő előadásán mintegy harmincöt zenekari muzsikussal és hatvan kórusénekessel, valamint a magyar komolyzenei élet neves énekművészeivel szólaltatja meg a IV–VI. kantátát január 12-én, vasárnap 18 órától a budapesti Deák téri evangélikus templomban. Közreműködik: a Lutheránia Énekkar és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar, valamint Lőkösházi Mária és Gyüdi Eszter szoprán, Bakos Kornélia alt, Megyesi Zoltán tenor és Najbauer Lóránt basszus szólóénekes, továbbá Dobozy Borbála Liszt Ferenc-díjas csembalóművész, az MMA rendes tagja és Mekis Péter orgonaművész. Igazi közösségi ünnepre lehet számítani a 120 éves Lutheránia előadásán!
Hogyan kezdődött? Kamp Salamon az isteni gondviselés működését látja a Lutheránia 120 évében. „Johann Sebastian Bach neve 1818-ban jelent meg először nyomtatásban Magyarországon. Ennek előzménye, hogy Molnár János, a Deák téri magyar nyelvű gyülekezet első lelkésze Jénában tanítványa volt a Bach-életrajzíró Johann Nikolaus Forkelnek, aki még ismerte a Bach-fiúkat: Wilhelm Friedemann és Carl Philipp Emanuel Bachot. Molnár János hazatérve aztán megjelentette Forkel gyülekezeti kórusokról írt munkáját, amely példaként állítja a barokk kori mester lipcsei működését az utókor elé, és a saját gyülekezetében is szorgalmazta a Bach-korálok, -kantáták éneklését.
A pesti gyülekezet a bachi példa nyomán kantátazenés istentiszteletekkel kezdte ünnepelni kiemelkedő alkalmait.
1862-ben férfikar szerveződött, amely a Deák téri orgonakarzatról segítette a gyülekezet éneklését, az akkori énekeskönyvek ugyanis dallamot még nem tartalmaztak, csak szöveget” – magyarázza Kamp Salamon.
A Lutheránia Ének- és Zenekar koncertje (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea / MMA)
A Lutheránia Dalkör 1904-ben alakult, első karnagya Bruckner Frigyes, a német gyülekezet kántora volt. Az első világháború után Mendöl Ernő fővárosi énektanár támasztotta fel a kórust, a bachi tradíció szempontjából döntő az 1922-es esztendő is, amikor főorgonista lett Zalánfy Aladár, aki Weltler Jenővel egyedülálló Bach-kultuszt hozott létre hazánkban. A kiváló szervező lelkész, Kendeh Kirchknopf Gusztáv 1926-tól, Kapi-Králik Jenő, a gyülekezet orgonistája 1930-tól, Weltler Jenő, a gimnázium énektanára 1942-től vette át a kórus irányítását. A Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya 1987 óta Kamp Salamon, akinek életprogramja: megszólaltatni Johann Sebastian Bach összes egyházi kantátáját – mind a kétszázat!
„A szocializmus évtizedeiben a Deák téri templom volt az egyetlen hely Magyarországon, ahol elhangzottak nagy Bach-művek, ráadásul jelentős előadóművészek, például az Operaház tagjai énekeltek nálunk. Emlékszem, a h-moll mise előadásakor még a földön is ültek, zsúfolásig megtelt a templom – idézi fel Kamp Salamon. – A kantátazenés istentiszteleteket azzal a szándékkal indítottam el, hogy kövessem mesterem, Bach gyakorlatát, és a vasárnapi igehirdetéshez kapcsolódva szólaljanak meg a művek az egyházi év megfelelő napján. Johann Sebastian Bach ugyanis hitt a teremtett világ tökéletességében, úgy tartotta, hogy mindennek és mindenkinek meghatározott helye és feladata van az életben.
Alkotás közben – a teremtő folyamaton keresztül – voltaképpen a Teremtőt „utánozta”, ezért is törekedett a tökéletességre.
Bibliájának margójára feljegyezte: „az imádkozó, áhítatos, hívő zenében Isten az ő kegyelmével mindenkor jelen van” – lutheránus neveltetésemnél fogva pontosan értem, hogy az áhítatos szó Bach számára nem egyszerűen a csendes, jószívű, templomba járó lelket jelentette, hanem az Isten szavát szomjazó embert, vagyis az Isten felé fordulást. Azt az élethelyzetet, amit ember nem tudna magától létrehozni: amikor isteni erőtérbe kerül a mű és annak megszólaltatója, az előadás és a közönség.”
Pilinszky János úgy tartotta, hogy Bach zenéje „örök útbanlét Istenben”, a „centrum zenéje”. Kamp Salamon hozzáteszi: híradás a magasabb szintű valóságról, és ez az, amit sóvárogva keresünk mindannyian. Bach zenéje táplálja a vágyat az üdvösségre. Ezért is lehetséges az, hogy a világ minden pontján értik és érzik a mester műveit. A Lutheránia karnagya Pál apostolt idézi: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést Isten adta…” „Tudom, hogy a Lutheránia Ének- és Zenekar az isteni szeretet fényében áll – teszi hozzá –, tudom, hogy ez a munka a Teremtő örömére van.”
Szerző: Tóth Ida
Forrás: MMA
Fejléckép: Kamp Salamon (fotó/forrás: Felvégi Andrea / MMA)
hírlevél
