Amikor Johann Sebastian Bach zenéjét halála után bő fél évszázaddal a szélesebb közönség is felfedezte magának, felismerték, hogy ez a réginek gondolt muzsika valójában kortárs zene, mindig aktuális, mindig modern, örökérvényű. Az elmúlt kétszáz évben nem is volt olyan zeneszerző, akit valamilyen módon Bach zenéje ne inspirált volna.
A Bach+Modern sorozat a Belvárosi Művészeti Napok alkalmával a FUGA Építészeti Központban kezdődött 2015 őszén, és J. S. Bach, valamint modern, XX. századi és kortárs szerzők műveit szólaltatta, illetve szólaltatja meg fiatal tehetségek előadásában.
A sorozat rendhagyó helyszínen, az Eventuell Galériában folytatódott, március 19-én Dukay Barnabás zeneszerző előadásával és április 2-án Mácsai János zenetörténész J. S. Bach életéről és művészetéről tartott előadásával, melyeken Stark János (hegedű), Virág Mátyás (cselló) és Radnóti Róza (zongora) játékát is hallhatta a közönség. A galéria húsz esztendős fennállásának és színvonalas kiállításainak köszönhetően a magyar design egyik fontos helyszíne. Az alapítók szándéka a saját munkáik bemutatásán kívül, a különböző művészeti ágak közötti párbeszéd megteremtése, a különböző művészeti ágak fiatal tehetségeinek bemutatása. A Bach+Modern sorozat két tavaszi előadása Radnóti Róza művészeti vezetésével is ezt a célt szolgálta, ezzel megalapozva a további évek fiatal zenei tehetségeinek bemutatását is.
A Bach+Modern sorozat zárókoncertjét nagy izgalommal várják a fellépő fiatal művészek. A hangverseny a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként, április 22-én a Budapest Music Centerben kerül megrendezésre.
A fellépő zongoristák – Medgyesi Zsolt, Szilasi Dávid, Radnóti Róza, Ránki Fülöp és Vida Mónika Ruth – a Járdányi Pál Zeneiskola jelenlegi és volt növendékei, a kiváló zenepedagógiai műhelyt is ünneplik meghívott kamarapartnereikkel, Stark Jánossal és Virág Mátyással.
A fiatal művészek, akik hazánk és a világ más neves koncerttermeiben is felléptek már, majdnem mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói, rendszeresen adnak közösen koncerteket. A záróhangverseny első felében J. S. Bach szóló és duókra írt darabjai mellett Kurtág György Bach-átiratai, a második felében pedig Bartók, Debussy, Janáček és Messiaen művei hangzanak el. A koncert vendége a szintén volt „Járdányis” Érdi Tamás zongoraművész.