- Miért a néhány éve elhunyt Hidas Frigyes - a magyar rézfúvósok házi zeneszerzője - műveit rögzítettétek 2011-ben megjelent jubileumi lemezetekre?

- A Hungarotonnal 2003-ban indult meg az a sorozatunk, amelynek keretében olyan, eredetileg is rézfúvósokra íródott darabokat rögzítünk, amelyekről korábban nem készült felvétel. Hét ilyen lemezt csináltunk eddig, a rézfúvósötös klasszikusaitól kezdve a magyar kortárs szerzők 2000 után az Ewald Rézfúvós Együttesnek íródott darabjaiig. S ha egy rezes kamaraegyüttes 15 éve működik, nem mehet el Hidas életműve mellett - akármennyire is fájt 2001-ben, hogy a passaui versenyen miatta nem kaptuk meg másodszorra sem az első díjat.

Az Öt tétel rézfúvósokra és az 5x5 mellett a lemez kétharmadát az Edzésminták teszik ki. Ezeket a néhány perces, jópofa gyakorlatokat a mester fiatal rézfúvósoknak szánta, ha a szóló etűdök - meglehetősen unalmas - gyakorlásában már elfáradtak, együtt muzsikálva derüljenek jobb kedvre. A felvételek során nekünk persze korántsem volt jókedvünk, mert technikailag és az együttjáték szempontjából is nagyon nehezek ezek a Hidas-művek, dacára annak, hogy a zeneoktatás minden szintjén előkerülhetnek. Úgy éreztem, hogy tizenöt év után már fel tudjuk ezeket olyan színvonalon venni, hogy a hangzóanyag a kottát kiegészítve egyfajta tanlemezként szolgáljon a leendő kamaramuzsikusok számára. Éppen ezért kellett minden hangot a lehető legpontosabban rögzíteni - és itt kell csupa nagybetűvel megemlítenem Bárány Gusztáv zenei rendező nevét, aki első lemezünk óta ügyel arra, hogy minden általunk játszott dinamika, hanghosszúság stb. megfeleljen kottában leírtaknak.

- A győzelmek és díjak terén a nyomaitokban járó In Medias Brass Quintet a repertoár tekintetében mintha teljesen eltérő utat választott volna: ők kifejezetten olyan műveket - gyakran átiratokat - tanulnak meg, amiket más (magyar) kvintett még nem játszott. Hogyan alakult ki több mint kétszáz műből álló, folyamatosan bővülő repertoárotok?

- A versenyeken olyan darabokat is el kellett játszani, amiket egyébként soha nem tanultunk volna meg, mert annyira nehezek. Aztán sorra vettük a Hidas-darabokat, valamint azokat a kortárs magyar műveket is, amik nagy elődünk, a Budapest Rézfúvós Kvintett felkérésére születtek. Az eredményeink miatt meglehetős nyomás volt azonban rajtunk, hogy addig ismeretlen darabokat mutassunk be, és magam is új hangzásokra, érdekességekre vágytam. Tihanyi Lászlót, Madarász Ivánt, Dubrovay Lászlót és Láng Istvánt kezdtem ostromolni, hogy feszítsük a határokat. Mondogatták is, hogy a saját szakmámon belül mindig megpróbáltam egy lépéssel előrébb járni. A kollégák persze óvtak, hogy népszerűtlen művekkel nem lehet sikert elérni, de nagyon sok külföldi fellépésünk visszaigazolta, hogy nemcsak a kortárs darabokat, de például Jean Francois Victor Bellon 1850-ből származó tizenkét kvintettjét is érdemes volt megtanulni, melyeket egy franciaországi versenyen, a díjátadásra várakozva fedeztem fel, a helyszínen árult kottaújdonságok között lapozgatva.

Természetesen tartunk átiratokat is a repertoárunkon, de a tapasztalatunk az, hogy ezeket ma már csak különleges körülmények között lehet eljátszani - például kisvárosokban. A Filharmónia vidéki bérletsorozataiban adott koncertjeinken van igény egy-egy közismert Rossini- vagy Bizet-operaátiratra is, de a nagyvárosokban, Budapesten és külföldön eredeti műveket várnak. Kezdeti próbálkozásainkkor persze mi is azt gondoltuk, hogy például egy Peer Gynt-szvitet csodálatosan el lehet játszani rézfúvós kvintetten, de meg kellett tanulnunk, hogy a legrangosabb európai helyszínektől érkező felkérések eredeti, illetve új rézfúvós darabokra vonatkoznak. Igaz, külföldön a rézfúvós kvintett műfaja és a repertoárja jóval elismertebb.

- Az Ewald Rézfúvós Együttes nevéhez két "utánpótlás-nevelési projekt" is fűződik: a 2003 óta működő Szatmári Rézfúvós Zenei Fesztivál, és a budapesti Országos Főiskolai-Egyetemi Trombitaverseny, melyet immár harmadik alkalommal szerveztetek meg.

- A Bartók Konziban tanítottam egy Fehérgyarmat mellől származó növendéket, az ő révén ismertem meg és szerettem meg a környéket. Persze amikor huszonhat évesen bejelentettem, hogy rézfúvós fesztivált fogunk rendezni, többen megjegyezték, hogy ilyesminek negyvenhat évesen kellene eszünkbe jutnia, addig inkább foglalkozzunk más dolgokkal. De hiába, mert a csapatmunka és a közösségi élet a mindenem: nagyon szeretem a nagy, közös pillanatokat, és úgy érzem, megvan az erőm és a kisugárzásom is, hogy magammal rántsak másokat. Fontosnak tartottam, hogy a mi fesztiválunkon legyenek ott a vezető professzorok a Zeneakadémiáról, akikhez minden konzis be szeretne kerülni, de legyen ott az a fiatal művészgeneráció is (például Boldoczki Gábor vagy Wagner Csaba), akik úgy tudnak fújni, hogy mindenki szája tátva marad. A nyári időpont miatt persze a kurzusok és a verseny hangulata különleges, hiszen rövidnadrágban lehet lenni, és a nagy fürdések és evések között szakmai dolgokról is könnyebben, oldottabb formában lehet beszélgetni. Minket igazol, hogy hosszú évek óta negyven-ötven rezes jön el Fehérgyarmatra az ország minden csücskéből. 

A trombitaverseny ezzel szemben teljesen véletlenül jött: 2008-ban elmaradt a Budapesti Nemzetközi Orgonaverseny, és megkerestek, hogy az azévi díjakra kiadható, megmaradt kerettel tudnánk-e valamit kezdeni. Akkor jött az ötlet, hogy szervezzünk egyetemi-főiskolai trombitaversenyt Budapesten, aminek a zsűrijében olyan művészek ülnek, akik nem tanítanak egyik felsőfokú intézményben sem. A független verseny sikerét látva többekben felmerült, hogy mi lenne, ha a történetnek lenne folytatása. Lett is, bár nem a következő évben, mert a 2009-es nemzetközi trombitaversennyel nem akartunk konkurálni.

- A következő tizenöt évre is hasonlóan ambíciózus tervekkel készültök?

- A tizenöt évet túl soknak tartom. Amikor elkezdtünk a kvintettel professzionálisan dolgozni, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy akarok-e majd negyvenöt éves korom után trombitálni. A rézfúvós hangszereknél még a legprofibb szinten is az embernek az „életét kell adnia" például egy gyönyörű, halk indításért. Ezeket a képességeket megszerezni sem könnyű, de évtizedeken át fenntartani egyre több munkát igényel. Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy az ember azért dolgozik, hogy az álmaiból minél többet valóra váltson. Az elmúlt tizenöt év alatt az álmaink túlnyomó része megvalósult, és az ötös jelenlegi felállásában soha nem látott összhangot érzek a játékban és emberileg egyaránt. Van persze még egy pár lemeznyi anyag a tarsolyunkban, de tíz év múlva már a karmesterkedéssel szeretnék foglalkozni. Ezért is kezdtem el két éve együtt dolgozni a nagymúltú nyíregyházi koncertfúvós-együttessel, akikkel tavaly Hidas fúvószenekarra, kórusra és négy szólistára íródott Requiemjét adtuk elő. Aztán lehet, hogy mégiscsak azon találjuk magunkat, hogy nem tudjuk a kvintettezést abbahagyni! (nevet)

- Kanyarodjunk vissza a nem túl távoli jövőbe: mikor és hol lehet titeket legközelebb hallani?

- Január 27-én jubileumi koncertsorozatunk kilencedik állomásaként Szentesen játszunk, február elején pedig Németországban lesznek fellépéseink. Február-március folyamán Budapesten rendezünk öt hangversenyből álló ciklust, melynek az első estjére a kvintett állandó otthonául szolgáló XV. kerületi Csokonai Művelődési Központban kerül sor. A további részletek a honlapunkon találhatók.

"15 év egy házasságban sem kis idő" - az Ewald Rézfúvós Együttes története dióhéjban

A kvintett három alapembere, Bakó Levente és Tarkó Tamás trombitaművészek, valamint a kürtön játszó Kovalcsik András konzis koruk óta ismerik egymást. Levente 1993-ban a szakközépiskolás rézfúvós versenyek győzteseinek rendezett gálakoncerten játszott együtt először Andrással, Tamással pedig a Hegedű utcai zenészkollégiumban barátkoztak össze. A kvintett végül 1996-ban akadémiai kamaracsoportként alakult meg. Levente már ekkor azt hangoztatta, hogy az együtt zenélésnek akkor van igazán értelme, ha a világ élvonalát célozzák meg.

Az első két évben a műhelymunkának és az ideális hangzás kialakításának szentelték minden idejüket - persze ezt zeneakadémistaként, család és állás nélkül még könnyen megtehették, teszi hozzá mai fejjel Levente. (Ekkor és a későbbiekben is a folytonos és rendszeres munka iránti elvárás vezetett a tagcserékhez. Az első harsonást, Lugosi Bálintot egy operett-turné miatt állította válaszút elé a hosszú távra tervező Levente. Az ő helyére érkezett Káip Róbert, aki 2003-ig, hét éven át volt tagja az együttesnek. Az őt követő Kelemen Lajost a ma Concerto Budapest néven ismert zenekar 2007-es első válsága "darálta be", azóta egykori helyettese, Magyar Péter harsonázik az Ewald Rézfúvós Együttesben. A tubás, Peresztegi Attila játszott a legelső felállásban is, de egy apróságon összevesztek Leventével, és csak kilenc év múltán tért vissza a kvintettbe, amikor az őt váltó Kelemen Tamást végleg beszippantotta a család.)

Állhatatosságukat és fejlődésüket látva zeneakémiai tanáraik bíztatták őket, hogy induljanak versenyeken. Példátlanul fiatalon megnyerték a narbonni versenyt (ekkor vették fel az egyik első rézfúvós kvintett felállásra komponáló szerző, Victor Ewald nevét is), nemzetközi karrierjük azonban nem indult be azonnal. Levente ezt azzal magyarázza, hogy tíz évvel a rendszerváltás után még mindig perifériának bizonyult Magyarország. Ők azonban nem csüggedtek, és elhatározták, hogy minden rangos nemzetközi versenyen bebizonyítják, hogy megérdemlik a figyelmet. Szinte mindenhol elsőre győzedelmeskedtek, egyedül Passauban nem sikerült másodszorra sem nyerniük. A zsűriben elnöklő Hidas Frigyes ugyanis nem merte sohasem az első díjat odadni a magyar együtteseknek, nehogy azzal vádolják, hogy részrehajló. (Hidas halála óta két magyar együttes is elnyerte az első díjat.) Azóta bejárták egész Európát, koncerteztek Magyarország minden szegletében, és bejárták az USA-t, továbbá voltak az arab világban is. A rézfúvósoktól szokatlanul szép számmal begyűjtött versenygyőzelmek mellé sorban érkeztek a magyarországi kitüntetések is: az Artisjus-díjat 2000-ben, 2003-ban, 2005-ben és 2010-ben vehették át, 2002-ben Liszt-díjat kaptak, 2008-ban pedig Junior Prima Díjban részesültek.

Levente tizenöt év után is sok mindent megőrzött egykori szigorúságából: a fellépésekre mindenkinek kötelező egy órával kezdés előtt megérkeznie, a kottaállványok pontos beállítását személyesen felügyeli, és a kották kikészítésnek is megvan a maga koreográfiája. Rettegésről azonban szó sincs: ahogy Levente fogalmaz, a próbákon "szeretet alapú diktatúra" uralkodik. Amikor pedig nem kvintetteznek, az Óbudai Danubia Zenekarban, az UMZE keretei között, vagy éppen az ELTE hosszú időn át Baross Gábor által vezetett zenekarában játszanak együtt.