Nehéz elhinni, hogy Balázs János még csak harminc éves lesz: a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője, érdemes művész, Liszt- és Prima-díjas, de részt vesz a zenészképzésben a Snétberger Központban, és a Cziffra Központ születésénél is bábáskodik. A Virtuózokban két éve zsűritag, és megnyert már 6 nemzetközi zongoraversenyt is.
Tizenhat éves korában kezdődött a karrierje – ekkor nyerte meg a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyt. 2013/2014-ben a Rising Star programmal a világ legnevesebb koncerttermeiben adott szólóestet, ahova rendre visszahívják ma is. A fiataloknak szól a ZEnergia című ingyenes szabadtéri koncertsorozata.
Szeptember 27-én koncerttel ünnepli a harmincadik születésnapját, Szergej Rahmanyinov, Frédéric Chopin, Liszt Ferenc és Dubrovay László műveit, valamint Cziffra György átiratait szólaltatja meg, a moderátor Bősze Ádám lesz. A művész úgy döntött, hogy a MOMKult rendezvénytermében megtartott hangversenyre szétoszt harminc belépőjegyet a 18-25 éves fiatalok között. Fontos tudnivaló, hogy jegyet a MOMKult pénztárában lehet igényelni a nyitvatartási időben (1124. Budapest, Csörsz utca 18.). A felajánlás maximum a megadott jegy kontingensre vonatkozik, az igénylés sorrendjében.