Klasszikus

Balogh Ádám Erasmus-naplója: Véletlenek játéka

Figaro Magazin
2018.12.16. 09:45
Ajánlom
Balogh Ádám Erasmus-ösztöndíjjal tanulhat Hannoverben. A Figaro hasábjain beszámolt róla, hogy miként talált rá barátaira, és minek köszönhető, hogy megszerette a sushit.

Ebben az évben Erasmus ösztöndíjjal tanulhatok Hannoverben, Németországban. A legjobb, hogy egy olyan tanárhoz kerültem, akire régóta felnézek, és mióta megismertem, tudtam, hogy tőle egyszer érdemes lesz tanulnom, ha lesz rá lehetőségem. És lett. Hogy hogyan, az egy hosszú történet, de elmesélem röviden.

Ching-Yun Hu zongoraművésznő meghívására 2014 nyarán ösztöndíjjal kijuthattam az Egyesült Államok­ba egy philadelphiai fesztiválra. Ezt a Curtis Intézet­ben rendezték, amit akkor még nem ismertem, de már tudom, hogy a világ egyik leginkább versenyző szellemiségű zongoraiskolája. A környezet és az otta­ni zongoristák hozzáállása, játékuk színvonala akkora lendületet adott nekem szakmailag, hogy azt hiszem, ez meghatározta a következő éveimet. Rengeteg új­donságot tapasztaltam a zenei gondolkodásmód sok­féleségével kapcsolatban; a koncerteket hallgatva és a tanárokkal megismerkedve ezernyi inspiráció ért. (A személyes élményekről nem is beszélve, hiszen itt szerettem bele a sushiba, amit azóta is imádok.)

Hazaérve még keményebben kezdtem dolgozni, és elhatároztam, hogy 2015 nyarán is szeretnék olyan tapasztalatokat szerezni, mint előző évben. Mi több, a sok gyakorlás után ki is akartam próbálni magam, most még magasabbra helyezve a lécet. Sok verseny­re, fesztiválra beadtam a jelentkezésemet. A legtöbbre nem jutottam be. De elfogadták a jelentkezésemet egy versenyre, amire a legkevésbé számítottam: ez volt a Junior Cliburn. Ezen kívül a PianoTexas fesztivál 24 résztvevője közé is sikerült bekerülnöm. Mindket­tőt ugyanazon az egyetemen tartották ugyanabban az időszakban, így meg is volt a recept az egy hónapos amerikai útra.

Sok barátot szereztem itt, és máig tartom velük a kap­csolatot. Olyan barátokat, akikre igazán felnéztem ott is és azóta is, rengeteget tanultam tőlük. (Csak ámulok a sikereiken, egyikük épp most nyerte meg a Leeds Nemzetközi Zongoraversenyt…) Ez a fesztivál elég hosszú volt ahhoz, hogy rájöjjek: zenészek kö­zött egymástól lehet a legtöbbet tanulni. Ezt persze előtte is éreztem, de itt olyan beszélgetésekben vet­tem részt, amik által sokat tanultam mindenkitől, akit megismertem. Ismét észrevettem, mennyi mindenben kell még fejlődnöm. A Cliburn versenyen az elődöntő­ig jutottam, és egy különdíjat is kaptam. A PianoTexas Concertoversenyén nem sikerült díjat szereznem, viszont az órák keretében megismerkedtem több tanárral, akik nagy hatással voltak rám. (És persze kiéltem a sushi iránti szeretetemet, és megtudtam, mi is az a bubble tea. Számomra valahogy mindig a gasztronómiai élmények a legemlékezetesebbek, bár aki ismer, tudja, hogy ez a testsúlyomon nem látszik.)

A tanárok közül kiemelném Dang Thai Sont, akinek kurzusát a legnagyobb élvezettel hallgattam. Különö­sen inspirált, hogy egy kicsi országból, jó képzés hiá­nyában indult, és huszonévesen nagyon tudatosan fejlesztette ki a technikai tudását. (Persze ehhez kellett a Moszkvai Konzervatórium is, de oda is alig akarták felvenni.) A másik Arie Vardi volt, akivel akkor egyet­len órán dolgoztam együtt személyesen. Rahmanyinov második zongoraversenyét játszottam neki, és talán 4 sort haladtunk az egész óra alatt. Ő az, akinél most Hannoverben tanulok. A concertoverseny döntője után odajött és gratulált a játékomhoz, illetve elmesélt egy történetet Prokofjev második zongoraversenyéről, amely szintén elhangzott. Ez azóta is kapcsolódik szá­momra a darabhoz, része lett annak, ahogy látom a művet.

Állítólag Prokofjevnek volt egy kedves barátja, akivel gyerekkora óta jó viszonyban voltak, de nagyrészt már csak leveleztek. Egy nap kapott egy levelet, melyben az említett barát megírta neki, hogy jöjjön el hozzá, mert többször nem fognak találkozni. Mivel renge­teget viccelődtek egymással, Prokofjev nem vette komolyan a dolgot, és visszaírt, hogy majd megy és meglátogatja. Hónapokig nem kapott választ, ekkor már aggódva látogatta meg barátját, akit holtan talált otthonában. Ez az állapot ihlette a darabot. Az első tétel sorsszerűsége és a negyedik tétel dühös, el nem fogadó hangvétele számomra ezzel a történettel még jobban értelmet nyer.

Ezek voltak tehát az első benyomásaim Arie Vardiról, akit két évvel később meg is kerestem: meghallgat­na-e, mert szívesen tanulnék tőle, ha máshogy nem is, de legalább egy évig, Erasmus ösztöndíjjal. Nagy meglepetésemre elkérte a telefonszámomat és más­nap felhívott, tisztán emlékezett rám, és meg is álla­podtunk egy találkozóban. Egy hosszas beszélgetés és egy minikoncert után szerencsére pozitívan ítélte meg a teljesítményemet, így az ő támogatásával adhattam be az Erasmus-jelentkezésemet.

A történethez az is hozzátartozik, hogy most Hanno­verben a barátnőmmel lakom, ami számos véletlen következménye, és érdekes módon ugyanott kezdőd­tek a véletlenek, ahol Vardival is találkoztam. Tavaly ugyanis egy New York-i verseny kapcsán egy Texasban megismert barátom segített a szállással. A Juilliard kol­légiumában épp tavaszi szünet volt, így felajánlotta, hogy lakhatok a szobájában, amíg nincs ott. Megérkez­tem az épülethez, és megcsörgettem a számot, amit kaptam; valakinek be kellett engednie a kollégiumba. Ez az illető nem volt más, mint szomszéd szobában lakó lány, akivel rögtön beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült, hogy rengeteg a közös ismerősünk. Kicsi vi­lág ez a zenészvilág! Összebarátkoztunk, aztán elhatá­roztam, hogy két hónappal később visszamegyek, és meglátogatom. Összegyűjtöttem az útra összegyűjteni valót, és együtt bejártuk New Yorkot. Azóta pedig töb­bek között San Franciscót és Salt Lake Cityt, Budapes­tet és most Hannovert is, ahol jelenleg lakunk, és már együtt sushizunk.

Akárcsak ebben a történetben, minden szakmai ta­pasztalatom személyes élményekkel vegyül. De na­gyon örülök, hogy alkalmam nyílt ezekre a helyekre eljutni, ilyen emberekkel találkozni, és most az Eras­mus ösztöndíj segítségével itt tölthetem az évet. Csak remélni tudom, hogy a zenén keresztül ezek után is lesz lehetőségem és szerencsém ilyen tapasztalatokkal gazdagodni.

Az írás a Figaro decemberi számában jelent meg. A Figaro a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának ingyenes zenei lapja.

Elérhető a Zeneakadémia épületeiben, a budapesti konzikban, illetve a következő helyeken: Óbudai Társaskör, Fonó Budai Zeneház, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény, Rózsavölgyi Szalon, Írók Boltja, MOMKult.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Az intuíció vezet” – Beszélgetés Tabajdi Ádám orgonaművésszel

Tabajdi Ádám az orgonistavilág sokoldalú alakja. Kívül-belül ismeri a hangszert és irodalmát, gyakornok volt a párizsi Notre-Dame-ban, számos rangos, nemzetközi versenyen szerepelt már sikerrel és előkészületben van egy átiratának kottás kiadása. Az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima Díjjal kitüntetett művész azt is elárulta, mit gondol a versenyekről, és milyen orgonát választana magának.
Klasszikus videó

Három nyelven csendül fel a Csendes éj a Danubia Zenekar és a Máltai Szimfónia videójában

Hátrányos helyzetű gyerekekkel rögzítették a Csendes éj című klasszikus karácsonyi dalt, amely lovári, angol és magyar nyelven csendül fel Lakatos Mónika, Nótár Mary és Takács Nikolas, valamint a Szent Efrém Férfikar közreműködésével.
Klasszikus hír

Elmarad Nina Stemme áriaestje a Müpában

Az intézmény tájékoztatása alapján a világhírű svéd szoprán lemondta december 7-re tervezett Wagner-estjét, így a koncertre szóló jegyeket az intézmény visszaváltja.
Klasszikus ajánló

Kállai Ernő lesz az Anima Musicae vendége

December 9-én egy újabb zseniális művész, Kállai Ernő foglalja el az Anima Musicae kamarazenekar koncertmesteri székét a Nádor Teremben, ahol szólójátékával is megajándékozza a közönséget.
Klasszikus magazin

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.