Klasszikus

Bányai Miklós: "A Zeneakadémia önhibáján kívül került nehéz helyzetbe"

2011.06.24. 14:09
Ajánlom
Egy-két hónap múlva többféle stratégiát is letesz az asztalra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem anyagi helyzetének javítására Bányai Miklós miniszteri megbízott.

A miniszteri biztos kedden kezdte meg a munkát, és fő feladata a Liszt Ferenc téri épület rekonstrukciójának felügyelete."Mint az Budai Gyula, az elszámoltatási kormánybiztos jelentéséből is kiderült, a Zeneakadémia nem azért került súlyos anyagi helyzetbe, mert vezetői felelőtlenül vagy rosszul gazdálkodtak, hanem azért, mert a korábbi oktatási kormányzat nem készítette elő megfelelőképpen a Liszt Ferenc téri épület felújítását és a projekt immár négyszáz napot csúszott" - mondta az MTI érdeklődésére szerdán Bányai Miklós, aki kedden átvette a rekonstrukciós munkálatok felügyeletét.

"Miközben az egyetemnek bérelnie kell-kellett egy épületet az Üllői úton, hogy oktatási feladatait ellássa, kiestek a bevételei. Ez az "olló" nyílt egyre nagyobbra, és ez, illetve a 228 millió forintos elvonás okozza, hogy ma mintegy 300 milliós hiánnyal küszködik az intézmény. A rám ruházott feladatot röviden úgy lehetne összefoglalnom: azt kell megakadályoznom, hogy a gyönyörű építkezésbe, amely a Zeneakadémia épületének felújítását jelenti, nehogy belehaljon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem" - fogalmazott a miniszteri megbízott.
Bányai Miklós hangsúlyozta: egy-két hónap múlva, miután kellően tájékozódott az egyetem működéséről, gondjairól, pénzügyi helyzetéről és lehetőségeiről, letesz a fenntartó minisztérium asztalára több stratégiai elképzelést is a helyzet megoldására. A stratégiát nyilván az intézmény vezetőségével együtt "kínlódják" majd ki. A kérdésre, hogy a Zeneakadémiához való "érkezése" jelenthet-e egyben átmeneti plusz anyagi támogatást az intézménynek a hiány csökkentéséhez, Bányai Miklós azt válaszolta, hogy "nem kapott munkájához ilyen jellegű biztatást".

A miniszteri megbízottnak egyébként komoly kötődése van a muzsikához. Az MTI-nek elárulta, hogy bár végzettsége szerint mérnök-közgazdász, nyolc évig csellózott és ma is nagyon szereti a zenét, tiszteli a zenészeket, mint "finom lelkű" embereket. "Húsz évvel ezelőtt egy teljesen más területen vállaltam menedzselési feladatokat, a vaskohászatban, miniszteri biztosként. Ott leépítésről volt szó. Most erősen különbözik a feladat: a Zeneakadémia esetében viszont egy gyönyörű építkezésről" - fogalmazott Bányai Miklós.

Az előzetes kalkuláció szerint nettó 6 milliárd forintba kerül a Zeneakadémia 1907-ben megnyílt, Liszt Ferenc téri műemlék épületének korszerűsítése. Az egyetem vezetői májusban azt kezdeményezték a nemzeti erőforrás miniszternél, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére; Török László főigazgató ekkor benyújtotta lemondását.
Bányai Miklós megbízása határozott időre, a rekonstrukciós beruházás jogerős használatbavételi engedély kiadásával történő befejezéséig, de legkésőbb 2013. december 31. napjáig szól.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Színház

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.
Klasszikus

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.
Színház

Alkoholba fojtott romantika a Pesti Színház színpadán

Yasmina Reza népszerű drámája, a Bella Figura látszólag egy kellemesen induló, titkos randevú története, a darabból azonban hiányzik az idill. A magyarországi ősbemutatót Török Ferenc rendezi, az előadás október 22-től látható a Pesti Színházban.
Klasszikus

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.
Klasszikus magazin

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Klasszikus interjú

„Olyan ez, mint új partnerrel táncolni” – interjú Vadim Gluzmannal

A világszerte ismert hegedűművész a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására jött hozzánk, és október 25-én a Zeneakadémia színpadán a koncertmesteri széket is elfoglalja. Csupán rövid időre, mert az est második felében már kettősversenyt játszik Várdai Istvánnal. Az első próba után beszélgettünk vele.
Klasszikus hír

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.