Klasszikus

Bárányhimlő sem végzetes akadály…

Sikeres londoni koncertet tudhat maga mögött a tizenéves magyar zenészekből álló Next Generation zenekar. A csatlakozási hétvégén – április 28-án és 30-án – két helyszínen játszottak. Az egyik a fiatalok egyik kedvelt szórakozóhelyének számító Spitz klub, a másik pedig egy lélegzetelállító ugrás a magyar fiatalok pályáján: a Next Generation látta el a „szalonzenekar” szerepét a csatlakozó országok hivatalos londoni ünnepi ceremóniáján. A koncertekről a lelkes szervező, Pallai Péter számolt be a Fideliónak.

Talán a Next Generation az egyetlen „all-star” együttes a jazz történetében, amelynek külföldi turnéja majdnem azon bukott, hogy a bőgős indulás előtt bárányhimlőt kapott. Egy nappal az indulás előtt ütötte ki a csapatból szegény Pecek Lakatos Krisztiánt és ütötte ki majdnem az egész turnét a betegség. Szerencsére sikerült elérni a Londonban élő, magyar felmenőkkel is rendelkező nagyszerű bőgőst, Arnie Somogyit, aki vállalta, hogy játszik a fiúkkal a külügyminisztériumi rendezvényen. Ez is majdnem meghiúsult a londoni dugók és a parkolóhelyek hiánya miatt. Arnie az utolsó pillanatban lihegett be nagybőgőjét cipelve a rendezvényre és minden próba nélkül azonnal játszania kellett. Kiváló képességeiknek és a helyzetből fakadó adrenalin tolulásnak köszönhetően pompásan játszott a Next Generation. A brit külügyminisztérium nagyszabású rendezvény keretében ünnepelte április 28-án, szerdán az Európai Unió bővítését. A megnyitó beszédet Jack Straw külügyminiszter mondta, aki külön kiemelte a tehetséges fiatal magyarok mostani bemutatkozásának jelentőségét: „Mielőtt bármit is mondanék, hadd köszöntsem ezt a magyar fiatalokból álló, nagyszerű zenekart, a Next Generationt. Az alt-szaxofonos [Lakatos „Szoszó” Sándor – a szerk.] 16 éves, a tenort pedig egy 15 éves fiú [Bolla Gábor, képünkön – a szerk.] játssza...”

A rendezvényen jelen volt (és később beszélt is) a brit kormányfő, Tony Blair, valamint a londoni kulturális élet világszerte is elismert személyiségei. Magyarországot a fogadáson a nagykövet mellett olyan, Nagy-Britanniában hírnevet szerzett magyarok vagy magyar származású emberek képviselték, mint az író Határ Győző és Tibor Fischer, a zongorista Frankl Péter, az énekesnő Sebestyén Márta, a filmsztár Rachel Weisz, Péter László történész professzor.

A Next Generation saját koncertjére két nappal később, a londoni fiatalok egyik kedvenc szórakozóhelyén, a Spitz-ben került sor. A személycserék nem értek véget, hiszen Arnie nem ért rá erre a koncertre, végül egyik volt tanítványát ajánlotta, a Skóciából csak hat hónapja Londonba költözött, 23 éves Aidan O’Donnell személyében. A fiúk erősen szívták a fogukat, féltek, hogy a Krisztián tehetségére és virtuozitására is épített repertoár egyszerűen romba dől egy nyeretlen kezdő jóvoltából. A csütörtöki próbán mindössze egy szám elég volt ahhoz, hogy ismét mosolyogni tudjanak a magyar jazz ifjú titánjai. Aidan képzett, gyorsan kapcsoló, kottát nagyszerűen olvasó zenésznek bizonyult.

A Next Generation körülbelül két éve állt össze a tizenéves magyar jazz-zenészek krémjéből, a Bartók Rádió munkatársa, Maloschik Róbert fáradhatatlan tehetségkutatásának köszönhetően. A zenekar egyik kulcsfigurája a jelenleg 16 éves alt-szaxofonos Lakatos Sándor volt, aki korát meghazudtoló érettséggel játszik, soha nem retten vissza új utak keresésétől. Az egy évvel fiatalabb tenorszaxofonos, Bolla Gábor azóta már eljutott a Montreux-i Jazz Fesztivál keretében tartott szaxofonos világvetélkedő elődöntőjéig. A fekete-amerikai tenor-sztár, David Murray szerint – aki budapesti fellépése alkalmával, tavaly év végén hallotta Gábort – roppant tehetséges fiatalember, aki a régi nagyok játékát tanulmányozza. „Kétségem nincs afelől, hogy ő is a nagyok közé fog tartozni” – jelentette ki Murray.

A csapat bőgőse és Benjáminja, Pecek Lakatos Krisztián 14 évesen nyerte meg az országos Vajda Sándor Jazzbőgő Versenyt, melynek egyik zsűritagja a világsztár John Patitucci volt, aki másnap saját koncertjén duettezett Krisztiánnal. A Next Generation eredeti dobosa pedig a nagyszerű Mihalik Ábel volt, aki sajnos akkor szállt ki az együttesből, amikor lehetővé vált a londoni fellépés. Így aztán mindenek előtt új dobosra volt szükség. A fiúknak Mohay Andrásra esett a választásuk, aki 26 évesen a magyar jazzvilág egyik legkeresettebb zenésze hangszerén. Miután ezzel megdőlt a zenekarban a tizenévesek monopóliuma, lehetővé vált egy harmónia hangszer beiktatása is. Ennek eddig az volt az akadálya, hogy ebben a korosztályban nem találtak magukhoz mérhető zongoristát. Most léptek egy merészet és a Budapest Jazz Orchestra, valamint a Tóth Viktor Quartet és a Bolla Quartet egyik kulcsfiguráját, a 33 éves Cseke Gábort hívták meg az együttesbe, ahol nem csak a hangszerelő, de mondhatni, az apa-figura szerepét is betölti. Az ő szakmai irányítása alatt készültek a fiúk keményen és nagy lelkesedéssel a londoni megmérettetésre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Klasszikus lemez

Új lemezt készített a Szent Efrém Férfikar

A Wings című lemezen – magyarul talán az Angyalszárnyak címet viselhetné – a Szent Efrém Férfikar megkísérel a saját hangvételével és stílusában az angyali kórushoz csatlakozni.
Klasszikus interjú

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Klasszikus ajánló

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Klasszikus ajánló

Mélyreható érzések a Vajdahunyadvárban!

A Budapesti Vonósok idén is különleges műsorral készül a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválra. Július 25-án egy érzelemgazdag koncertet hallhatunk a világszínvonalú kamarazenekartól a Vajdahunyadvár reneszánsz kertjében.