Klasszikus

Baráth Emőke ad barokk koncertet a Müpában

2022.06.23. 10:25
Ajánlom
Az évad művésze cím idei birtokosa, a nemzetközi hírű szoprán, Baráth Emőke a historikus zene egyik legkiemelkedőbb formációjával, a Fabio Biondi vezette Europa Galante zenekarral ad koncertet június 28-án.

Bár Baráth Emőke alig több mint egy évtizede robbant be a zenei életbe, manapság már igazi kuriózumnak számít, ha külföldi hangversenytermeken kívül hazai színpadokon is hallhatjuk énekelni, ám a Müpa 2021/22-es évadának művészeként több emlékezetes koncerttel örvendeztette meg a magyar közönséget. Baráth Emőke káprázatos pályájának első nagy sikerei között említhető a 2011-ben megrendezett innsbrucki nemzetközi barokk énekverseny, amelyen az első díj mellett a közönségdíjat is elnyerte. 2013-ban az aix-en-provence-i fesztiválon nyűgözte le a hallgatóságot, majd olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Marc Minkowski, William Christie, Emmanuelle Haïm, Diego Fasolis, Fischer Ádám, Jonathan Cohen vagy Ottavio Dantone.

Azóta megállíthatatlanul járja a világot, a világ legrangosabb operaházainak és fesztiváljainak vendége, és szólistaként többek közt olyan legendás intézmények színpadain állt, mint a Carnegie Hall, a Musikverein,

a barcelonai Palau de la Música, a tokiói Suntory Hall, a Sala São Paulo, a Theater an der Wien, az amszterdami Concertgebouw, a Théâtre des Champs-Elysées vagy az Opéra Royal de Versailles. 2022-ben a Warner Classicshoz tartozó Eratónál jelent meg Dualità című szólólemeze, amellyel arra tett kísérletet, hogy a zeneirodalom leghíresebb női és „nadrágszerepeinek” felvonultatásával megmutassa a szoprán hang végtelen sokszínűségét. A nagy sikerű album zenéi idén tavasszal, alig néhány héttel a megjelenés után élőben is felcsendültek a Müpában, Philippe Jaroussky vezényletével.

A kora nyári koncert programján és az énekesnő életében Händel muzsikája egyaránt központi helyet foglal el. A kortársai szemében is komoly elismertségnek örvendő komponistáról az énekesnő egy alkalommal így nyilatkozott:

olyan zeneszerző, aki a mai napig fel tudja robbantani a koncerttermeket, mert elképesztően hat a 21. század emberére is

Händel, aki nem csupán számtalan operát szerzett, de munkásságával felvirágoztatta London operaéletét, „kitűnően értett az énekhanghoz, tudta, mi nehéz, mit tesz lehetővé a gyakorlat, milyen adottságokra támaszkodhat. Nem az asztalfióknak komponált, minden bizonnyal hallgatott az énekesekre, akikkel dolgozott, és az ő igényeiknek megfelelően alakított a kottán, ha kellett.” A koncert során elhangzik a Gyönyör áriája a zeneszerző legelső, Az Idő és az Igazság diadala című oratóriumából, valamint két olyan meghatározó operájának részlete is, mint az Aetius és a Julius Caesar Egyiptomban.

Mupa2022_Fabio_Biondi-154646.jpg

Fabio Biondi (Fotó/Forrás: Müpa)

Ez alkalommal minden tekintetben valódi barokk hangversenyélményre számíthat a közönség: Baráth Emőke az 1989-ben alakult olasz zenekar, a többszörös Grammy-jelölt Europa Galante partnereként lép színpadra. Az együttest azzal a szándékkal hozta létre megálmodója, Fabio Biondi, hogy – az addig főként észak-európai muzsikusok által képviselt – historikus zene korhű tolmácsolója legyen. A kizárólag autentikus hangszereket megszólaltató együttes az olasz barokk repertoár leghíresebb műveinek bemutatásán túl az 1700-as évek rejtett kincseinek felfedezésén is fáradozik. Már első lemezük, az Antonio Vivaldi versenyműveit tartalmazó felvétel is hatalmas sikert aratott, de

az igazi robbanást A négy évszak forradalmi, mára már mitikus státuszt szerző interpretációja jelentette.

A világhírű mű teljes terjedelmében hallható lesz a június 28-i koncert műsorán, így a közönség személyesen is meggyőződhet az előadásmód unikalitásáról.

Baráth Emőke és az Europa Galante
2022. június 28. 19:30, Müpa

Vivaldi: A négy évszakE-dúr („A tavasz”) hegedűverseny, RV 269, op. 8, No. 1
Purcell: A tündérkirálynő, Z. 629 – szvit
- ‘Thus the ever Grateful Spring’
- ‘See, see my many Colour'd Fields’
- ‘Dance for the Followers of Night’
- ‘See, even Night herself is here’
- ‘Dance of the Haymakers’
- ‘Now the Night is chas'd away’
Vivaldi: A négy évszak – g-moll („A nyár”) hegedűverseny, RV 315, op. 8, No. 2
Händel: Az Idő és az Igazság diadala, HWV 71 – „Like clouds, stormy winds them impelling” (a Gyönyör áriája, III. felvonás)
Händel: Aetius, HWV 29 – „Finché un zeffiro soave” (Fulvia áriája, I. felvonás)
Vivaldi: A négy évszak – F-dúr („Az ősz”) hegedűverseny, RV 293, op. 8, No. 3
Händel: Julius Caesar Egyiptomban, HWV 17 – „Da tempeste il legno infranto” (Cleopatra áriája, III. felvonás)
Vivaldi: A négy évszak – f-moll („A tél”) hegedűverseny, RV 297, op. 8, No. 4

Hegedűn közreműködik és vezényel: Fabio Biondi

Énekesképzés a teljesség igényével – Beszélgetés Baráth Emőkével

Kapcsolódó

Énekesképzés a teljesség igényével – Beszélgetés Baráth Emőkével

Augusztusban kerül sor először a Pure Voice Akadémia képzésére, melynek különlegessége, hogy holisztikus szemlélettel igyekszik felkészíteni a növendékeket az énekesi pálya változatos kihívásaira. A kurzus alapítójával, a világhírű szopránnal, Baráth Emőkével beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.