- Egy meglehetősen komoly fellépéssel zárod az évadot. Miről van szó pontosan?

- Június második hetében utazom Oroszországba, ahol Fenyő Lászlóval Voronyezsben lépek fel a Platonov Fesztiválon. Közösen Brahms Kettősversenyét játsszuk én pedig Stravinsky Hegedűversenyét is előadom. A koncert másnapján Szentpétervárra repülök, ahol a Marinszkij Színház nemrég felépült új hangversenytermében Valerij Gergijev vezényletével játszom Csajkovszkij Hegedűversenyét. Első alkalommal lépek fel a világhírű karmesterrel és ez nagyon fontos állomása a karrieremnek. A június 14-ei hangversenyt nyugodtan említhetem az amúgy is mozgalmas 2014/15-ös évad abszolút csúcspontjaként, bár nem kisebb öröm volt néhány hete Japánban, Jukka-Pekka Saraste keze alatt játszani a szigetország legjobb szimfonikus zenekarának kíséretével.

- Hogyan sikerült kapcsolatba lépni Valerij Gergijevvel?

- Gergijevvel régóta ismerjük egymást és többször fel is merült a közös koncert gondolata, de egy olyan nagyformátumú és keresett dirigens naptárában, mint Gergijev, szinte lehetetlen szabad időpontot találni. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, hiszen míg a voronyezsi fesztivál egy jóval korábban lekötött időpont volt, a hozzá kapcsolódó pétervári koncert dátuma csak pár hete, szinte egyik napról a másikra véglegesítődött. Személyesen legutóbb a Carnegie Hallban adott szólóestem után, New Yorkban tudtunk találkozni, akkor beszéltük meg, hogy még ebben az évadban meghív az általa életre létrehozott Fehér Éjszakák Fesztiválra.

- Mi számodra ennek a hangversenynek a jelentősége?

- Kivételes lehetőségnek tartom, mert úgy vélem, hogy a pályám elérkezett egy olyan pontra, amikor már az ilyen jellegű együttműködésekre van szükség az előrelépéshez. Igaz ez nemcsak Gergijevre, de más kiemelkedő muzsikusokra is: a velük kiépített folyamatos kapcsolat új dimenziót adhat karrieremnek. Gergiev pedig a nagyok között is az egyik legnagyobb.

Baráti Kristóf

- A nyári hónapokban több fesztiválon is részt veszel.

- Igen, az orosz turné után az USA-ba utazom a Marlboro Fesztiválra, amely az egyik legrangosabb észak-amerikai kamarazenei fesztivál, amit annak idején Rudolf Serkin alapított, és ahol többek között Pablo Casals is sokat dolgozott, most pedig Mitsuko Uchida vezet. Marlboróban az alapgondolat az, hogy a tapasztaltabb művészek és a komoly válogatókon és meghallgatásokon kiválasztott tehetséges diákok egy hónapig együtt dolgoznak, és hoznak létre közös produkciókat. Ezek tulajdonképpen ad hoc kamaraformációk, ahol a hangsúly az elmélyült próbaidőszakon és nem a közönség előtti hangversenyeken van, jóllehet a fesztivál végén koncertekre is sor kerül. Átlagosan egy-egy mű betanulására harminc óra próbát kapnak a muzsikusok. A legsikerültebb produkciók a következő év elején nagy amerikai turnén vesznek részt. Amerika után Norvégiában töltök majd egy hetet egy "hagyományos" kamarazenei fesztiválon Elverumban, rögzített programmal és lekötött fellépő partnerekkel.

- Hogyan alakult a felkérésed a Kaposfest művészeti vezetésére?

- Az előzmény az, hogy az eddigi művészeti vezető, Kokas Katalin lemondott a fesztivál irányításáról. Az igazgató, Bolyki György sokáig próbálta őt marasztalni, hiszen mindenki számára világos volt, hogy az, amivé a Kaposfest az évek során kinőtte magát, döntően Katinak köszönhető. A fesztivál menedzsmentje először rám még csak mint fellépő vendégművészre gondolt, később merült csak fel annak a lehetősége, hogy barátomat és kollegámat, Várdai Istvánt és engem kérnének fel művészeti vezetőnek. Az, hogy a feladatot Várdai Istvánnal közösen láthassam el, nekem nagyon fontos volt, mert ő a kamarazenében és a fesztiválok terén szélesebb körű kapcsolatrendszerrel és tapasztalatokkal rendelkezik. Az előző években egy-egy meglehetősen sűrű és koncertekkel zsúfolt szezon után nem feltétlenül akartam a nyarakat ugyanolyan intenzitással végigdolgozni, ennek megfelelően ismeretségi köröm ezen a területen sokkal behatároltabb, mint Istvánnak. A Kaposfest ugyanakkor egyedülálló lehetőséget kínált arra, hogy mint művészeti vezető felelősséggel legyek egy olyan nemzetközi mércével is jelentős komolyzenei eseménysorozatért, amelyből nem sok van Magyarországon. Pécsett tanítok óraadóként és azt látom, hogy bár a Kodály Központ jelentősen bővítette a város lehetőségeit, a magyar komolyzenei élet zöme gyakorlatilag a fővárosra koncentrálódik. Ez a másik tényező, amiért nem engedhetjük meg, hogy egy rangos vidéki fesztivál jövőjét bizonytalanná tegyük. Annak, hogy a felkérésre igent mondtam, van egy harmadik oka is: minden művésznek valahol vágya, hogy jusson ideje a kamarazenélésben való elmélyedésre, erre pedig egy nyári fesztivál jóval alkalmasabb, mint egy-egy hangverseny az évad során. A Kaposfest eddig is a legjobb nemzetközi színvonalon működött, remélem, hogy ehhez ezután is hozzá tudjuk majd segíteni.

- Miben fog változni a Kaposfest?

- Egy kicsit a magyar mentalitás része, hogy a változásokat nehezen toleráljuk, ugyanakkor hiszem, hogy minden fesztiválnak jót tesz - akár egyazon művészeti vezetés alatt is -, ha folyamatosan érik a közönséget új, a megszokottól eltérő ingerek. Felvetődhet, hogy mi lesz azokkal a fellépőkkel, akiket a közönség már megszeretett, vagy ha kicsit gonoszabban fogalmazok, megszokott. Én mindig azt gondoltam, hogy a közönségnek egy-egy koncerten elsősorban a lelki feltöltődés a fontos és kevésbé az, hogy ki idézi azt elő. Ebből a szempontból a műsor megválasztása majdnem fontosabb annál, mint hogy megszokott, vagy ismert nevek lépjenek fel. A magas színvonal természetesen elsődleges, de ennek záloga nem feltétlen az óriási nevek felsorakoztatása.

- Mi az, ami kihívás volt a számodra a tervezés során?

- Borzasztó rövid idő állt rendelkezésre az idei fellépők felkérésére, és a műsorok megtervezésére, ilyen körülmények között ez meglehetősen rizikós vállalkozás volt, a legutolsó pillanatig kétséges momentumokkal megtűzdelve. Végeredményben azt mondhatom, hogy minden nehézség ellenére sikerült rangos névsort és izgalmas műsorokat összeállítani. Változás a korábbi évekhez képest a rezidens Erkel Ferenc Kamarazenekar jelenléte: ez is segített a színes és változatos műsorszerkesztésben, rengeteg plusz lehetőséget adott. A műsorok összeállításánál ugyanakkor az időhiány miatt próbáltunk alkalmazkodni a meghívottak által ajánlott repertoárhoz is.

- Partnereid közül kiket emelnél ki?

- Würtz Klárával és Farkas Gáborral sokat játszom év közben is, de ritkán van alkalmunk triózni, vagy kvartett formációban játszani. Ők más habitusú zenészek, mint én, de ugyanazt az attitűdöt képviselik, amit én is szeretek a magaménak érezni. Fontos számomra, hogy mindig a művet próbáljuk megfejteni és a zenét előtérbe helyezni. Nem feltétlenül gondolkodunk egyformán egy-egy tempóról, vagy kisebb részletről, de egy közös fonál vezeti az együttműködésünket és ez a meghatározó. Klárival például egészen spontán módon tudunk együtt muzsikálni anélkül, hogy agyonpróbáltuk volna magunkat. Ismerjük annyira egymás viselkedését, hogy sokszor koncert közben inspiráljuk a másikat új dolgokra. Farkas Gáborral sok hegedűcentrikus darabot is fogok játszani. Gáborban, amellett, hogy kiváló zenész, megvan az a fajta érzékenység és alázat, amivel egy teljesen kísérő jellegű anyagot is magas szinten tud megoldani: ez különös áldás a számomra. Készítettünk is egy CD-t nemrég a Hungarotonnál, ami kifejezetten ilyen jellegű darabokból áll: Sarasate, Paganini, Wieniawski, Csajkovszkij művek. Én kettőjükkel vagyok a legszorosabb zenei kapcsolatban, de sokat turnéztam a fesztiválon ugyancsak fellépő Boldoczki Gáborral is. Természetesen vannak olyan nevek, amelyek "közösek" Istvánnal, gondolok itt Szücs Mátéra, vagy Perényi Miklósra, akikkel mindketten többször játszottunk. Vannak azután olyan vendégművészek, elsősorban fúvósok, akiket mi is csak hírből ismerünk, de még nem játszottunk velük. Fontosnak tartom, hogy ne egy vonósfesztivált csináljunk, hanem minél sokszínűbb zenei palettát vigyünk Kaposvárra.

- Művészeti vezetőként többször is felléptek majd a Kaposfest alatt?

- Természetes, hogy a nyitókoncerten fellépünk, ami egyfajta bemutatkozás is lesz a közönség előtt, hiszen nem voltunk még a fesztiválon, ugyanígy játszunk a zárókoncerten is. Emellett még két-három koncerten játszunk a tizennégyből, így csak egy árnyalattal vállalunk többet azoknál a fellépőknél, akik egyébként ott lesznek. Nem is érezném túl szerencsésnek, ha egy művészeti vezető túlzottan előtérbe tolná magát, miközben persze fontos, hogy a közönség megismerjen minket. Főként kamaradarabokban közreműködünk, de magamról beszélve versenyművet is vállaltam: Koh Gabriel Kamedával felváltva fogjuk játszani Vivaldi és Piazzolla Négy évszakának nyolc hegedűversenyét.