Aligha kell bemutatni ma már a budapesti közönségnek Baráti Kristófot, hiszen elmélyült muzikalitása, feddhetetlen hegedűtechnikája, érzékenysége és állóképessége a legnagyobbak közé emelik. Csodagyerekként indult, öt évesen vett először hegedűt a kezébe, három év múltán pedig már szólistaként lépett fel nagyzenekari kísérettel. Tizenkét évesen a Zeneakadémián tanult, fél évtizeddel később fedezte fel Eduard Wulfson professzor, a Stradivarius Társaság igazgatója a nagyvilág számára is, aki azóta egyengeti útját a világhírnév felé. Végigturnézta a világot (Párizs, Berlin, Tokió, Chicago, Sanghaj), nagynevű karmesterek tucatjával dolgozott együtt, fesztiváldíjak egész sorát gyűjtötte be - ez utóbbi széria csúcspontjaként három évvel ezelőtt elnyerte a „hegedűsök Oscar-díját" a hatodik moszkvai Paganini-versenyen. Prima Junior- és Liszt-díjas, harmincnégy évesen játéka pedig érettebb, mint valaha; máris valóságos mestere hangszerének.
A 2011-ben alakult Új Magyar Kamarazenekar tagjai nagyrész a fiatal generáció képviselői, mégis egytől egyig komoly zenekari gyakorlattal bírnak, hiszen mindannyian kiváló szimfonikus zenekarok és vonósnégyesek tagjai, szólamvezetői, koncertmesterei. Az együttes vezetőjét, Bánfalvi Béla, Liszt-díjas és Bartók-Pásztory-díjas hegedűművészt az Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Vonósok koncertmestereként, valamint a Bartók-vonósnégyes tagjaként ismerhette meg a hazai közönség. Az Új Magyar Kamarazenekar gyakran ad koncerteket Magyarországon és külföldön is, az idei évben például egy 16 állomásos turnén vesznek részt Németországban.
A 2014. május 23-ai koncerten két versenymű felcsendül majd. Bach E-dúr hegedűversenye a barokk slágerdarabok egyike, Mendelssohn d-moll hegedűversenye azonban kevéssé ismert: a 13 éves csodagyerek alkotása, amit csak a 20. században fedeztek fel (Yehudi Menuhin játszotta újra először). Miként Mendelssohn valamennyi gyerekkori darabja, csodálatos, hibátlan zene, tele szenzációs ötletekkel és persze közhelyszerű, mégis rendkívül ügyes megoldásokkal. A concertók mellett egy ugyancsak gyerekkori Mendelssohn-vonósszimfónia és Csajkovszkij d-moll vonósszextettje hangzik el, amelynek egyik témája egy firenzei út során ötlött szerzője eszébe.