- Egészen korai éveidben kezdted el a hangszerészetet, pedig tudomásom szerint nincs hangszerkészítő a családban.
- Édesanyám képzőművész volt, egyik nővérem, Bárdi Emőke hegedűművész, így a családi indíttatás részben érthető. Én eredetileg szobrásznak készültem, de 16 éves koromban egy nyáron elmentem a nővéremmel Lakatos Feri bácsihoz, és annyira megtetszett, amit ott láttam, hogy ott maradtam. Feri bácsi egész nyáron tanított és foglalkozott velem.
- Tehetségesnek tartott?
- Igen, sőt úgy tervezte, hogy felhagyok a középiskolával és elkezdek a hangszerészettel foglalkozni. Szerette volna, ha ott maradok vele. Ez sajnos nem volt kivitelezhető, nyilván a családom se fogadta volna el, de mindenképpen nagy megtiszteltetést és elismerést jelentett ez a gesztus. Az egész pályámat meghatározó élmény volt mindez, mert nyilvánvaló lett számomra, hogy vonós hangszerek készítésével szeretnék foglalkozni.
- Lakatos Feri bácsit hova helyezhetjük a magyar hegedűkészítés áramlataiban, és mennyire meghatározó az ő stílusa számodra?
- Abban az időben Magyarországon két fővonal volt meghatározó: az egyik a Sáránszky-vonal, a másik az akadémiai irányzat. Sáránszky Pál és tanítványai a Pilát-féle nagy stílust vitték, míg az Akadémia műhelyt meghatározó Lakatos Ferenc a Frirsz-irányzatot. Ezek tanítványi viszonyok: Sáránszky Pilát tanítványa, míg Lakatos Frirszé. Van különbség a két irányzat között, sőt a tanítványok munkáiban, tevékenységében is kitapinthatók a két iskola jegyei, miközben sok tekintetben kialakultak azonosságok is. Halkan jegyzem meg, hogy a szokásosnak tekinthető magyar átok itt is megjelent, a két legendás hangszerész nemigen állhatta egymást.
- Mind a két iskola hatása megjelenik a munkáidban vagy Lakatos Ferenc iránymutatása volt a meghatározó?
- Természetesen mind szakmailag, mind emberileg nagy befolyással volt rám Lakatos Ferenc, később azonban tanulóként a Guminár Tamás, aki Sáránszky-tanítvány, és Magyar József által jegyzett műhelybe kerültem, ahol Tamás lett a mesterem. Néhány év múlva, amikor a két hangszerkészítő önállósította magát, máshogy fogalmazva különváltak, a Guminár-műhelybe kerültem, ahol 1998-ban végeztem, és még nagyjából egy évig ott is dolgoztam, utána kezdtem el a saját, önálló pályám.
- Az önállósodás mit jelentett?
- Nyitottam egy műhelyt, és elkezdtem saját hangszereket építeni. Közben kapcsolatokat alakítottam ki más hangszerkészítőkkel, amelyek szakmai és emberi tartalma sokat adott a fejlődésemhez. Itt kiemelem Gollob Balázs, aki szintén Sáránszky-tanítvány, Nagy András és Székely Márton nevét, akiktől sokat tanultam és akiknek barátsága sokat tett hozzá ahhoz a viszonyhoz, amely a hangszerkészítéshez fűz.
- Érdekes, hogy ők mind az előtted pár évvel levő nemzedékhez és abból is a "cremonás" hangszerkészítőkhöz tartoznak.
- Csak kicsit idősebbek nálam és ők, Gollob Balázs, Holló Bence, Nagy András, Péteri Károly és Székely Márton azok, akik kinn tanultak. Speciális színt és tudást képviselnek, és sokat lendített a magyar vonóshangszer-készítésben a hozzáállásuk is, mely teljesen egyedi és újszerű volt azokban az években. Tudomásom szerint ez előtt csak a Kónya testvérek apja ment ki Cremonába és fia, Stefano - aki 1968-ban hagyta el az országot - Cremonában lett világhírű, és ma is Cremona egyik vezető személyisége. Az ő hatásuk egészen másképpen jelentkezett, míg a "fiatal cremonások" egészen közel voltak a szakma hazai képviselőihez, így hatásuk szervesen épülhetett be a magyar hangszerkészítésbe.
- Térjünk vissza a te pályádhoz. Honnan ered a lantkészítés ötlete?
- Egyrészről nyolc évig csellóztam, gitároztam éveken át, majd lanton játszottam, sőt a Concentus Consortban is közreműködtem. Rendszeresen felléptünk, turnékon játszottam velük, de a személyiségemtől idegen a nyilvános megméretettés, ezért is választottam inkább a hangszerkészítést és hagytam fel a koncertjátékkal.
A másik nagy hatás Alexander Hopkinstól származik. A mallorcai születésű angol lantkészítő 2000 környékén Magyarországra jött és évekig itt dolgozott. Az ő mentalitása volt az, ami szakmailag felszabadított és nyitottá tett. És itt nemcsak arról van szó, hogy ő historikus hangszereket készített, vagy arról, hogy külföldről jött, hanem a személyiségében rejlő szabadságról és kiváncsiságról. Rajta keresztül teljesebb képet kaptam a hegedűkészítés trendjeiről is, a külföldi műhelyek látogatása és a kiállításokon való részvételen nyújtott segítségén túl komoly szakmai körökbe vezetett be.
- Hogy prózaibb kijelentéssel közelítsem meg Alexander Hopkins személyét: neki jól ment az üzlet is.
- Ő jól eltalálta, hogy kinek készít hangszereket, az árat pedig a zenei élet által használt instrumentárium belépőküszöbének környékére tette: akkoriban körülbelül 1000 eurót kért egyért. Természetesen felsőbb kategóriájú hangszereket is készített. Jelenleg Mallorcán tevékenykedik.
- Te milyen historikus hangszereket készítettél eddig?
- Lantot, gambát, barokk hegedűt, barokk csellót, barokk gitárt, vihuelát, reneszánsz hegedűt. De megjegyezném, hogy maga Stardivari is készített lantot, gambát, és ennek ellenére a hegedűi is etalonnak tekinthetők, mivel akkoriban ezek összeforrt dolgok voltak. Ezt a hozzáállást kívánom jómagam is követni.
- Adsz el hangszereket, de gondolom, Te is inkább külföldre.
- A megrendelőim túlnyomó többsége nem Magyarországon készített hangszeren játszik, miközben több olyan magyar zenész vett instrumentumot tőlem, akik külföldön élnek, dolgoznak. Sorolhatnék neveket és zenekarokat, akik tőlem vásároltak, de inkább mindenkit arra ösztönöznék, aki megtisztel figyelmével, hogy próbálja ki az instrumentumaimat, mivel azok mindent elmondanak.
- Ők miért rendelnek tőletek és az itthoniak miért nem?
- Valószínűleg nekik szélesebb kitekintésük van, látják az általános európai helyzetet és azt is tudják, hogy a hangszereink vannak olyan jók, mint külföldi kollégáiké, de az árak jóval kedvezőbbek. Természetesen egy-két hangszer Magyarországon is gazdára talál, de itthon inkább az a jellemző, hogy nagyobb restaurálásokkal keresnek meg.
- Milyen kiút van eből a helyzetből?
- Meg kellene újítani a hangszerkészítést.
- Ez elég tág felvetés.
- Nehéz megragadni, mert annyira összetett a kérdés. Változik a világ, mi meg ugyanazt a hangszert készítjük. Általában a formák modernizálódtak, a zene is sokat változott, míg a hegedű formailag olyan maradt, mint amilyen volt. A jelentéstartalom viszont eltűnt a forma mögül. Ami szellemi tartalom volt a vonós hangszerek mögött, az megváltozott, a megmaradt forma mögött nincs meg az azt létrehozó vagy az azt kiváltó tartalom. Ha úgy tetszik, ezek üres szobrok.
- Elég mély gondolatok, talán nem túlzás bevallanom, hogy nem teljesen értem.
- Némileg nagyképűen hangszobrásznak tartom magam, úgy érzem, kezdeti törekvéseimet mégiscsak megvalósítottam: szobrokat készítek, amelyeknek elsődleges tartalma a hang. Sematizálódó korunkban a zenészek is sokszor egy hangot keresnek, ami nem az övék, és nincs meg az igény a sajátjuk meglelésére. Az egyéniség ilyen jellegű kikerülése visszahat a hangszerészetre, illetve a hangszerészet is így működik: sematikus karakterek születnek meg. Ezt egyébként egyértelműen a szellemi útkeresés iránti igény hiányának tartom.
- Érdekes, egyben ijesztő gondolatok.
- A posztmodern is idéz, érintetlenül használ fel töredékeket, mintegy kópiákat készít a múlt jelenségeiből, így szervezi azokat művekké. A közgondolkodásban amúgy is sok minden keveredik, aki egyéniség, az új vagy egyedi tartalmakat tud létrehozni. Amikor szellemi háttér nélkül formákat hozunk létre, az nem megújulás.
- Ahogy az interjú elején beszélgettünk, a hazai vonóshangszer-készítés két nagy irányra tagozódik. Hogyan adaptálható mindez a megújulás gondolatkörébe?
- A két iskola, a Sáránszky-féle és az akadémiai irány mellett azóta megjelent egy harmadik, amely az első kettőtől független. Ezt az irányt számtalan egyedi megoldás jellemzi és több analógia figyelhető meg a nagy magyarországi amatőrmozgalmakkal is. Ez itthoni jelenség és nincs hatása arra, hogy miként lehetne a megújulást keresni. Az alkotói kényszer egy szellemi késztetésen alapul, ami belülről fakad. A megújulás belülről kell induljon.
- Innen nehéz lenne intézményesíteni ezt a megújulást.
- Mélyebb megfogalmazásban: mint minden alkotói munka, így a hangszerkészítés is arról szól, hogy valamit mondani akarunk vagy egy belső vivódás eredménye a hangszer, amit készítünk. Az abban levő feszültség és harmónia üzenet arról, ami bennünk van, és ez kell létrehozzon egy egyedi zenei hangot keltő hangszert.
- A mélységek után beszéljünk Kaposvárról, ami nagy siker volt.
- Nem várt siker. Több mint ezren jöttek el, minden napra előadást és workshopot szerveztünk, amelyet alkalmankét 30-60 ember látogatott. Foglalkozott velünk az MR3-Bartók Rádió, a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Katolikus Rádió, további a regionális sajtó és zenei médiumok mint a Fidelio vagy a Hangszer és Zene, de utóbbit talán te is tudod. (Nevet.) Nem túlzás kijelenteni, hogy a kiállításunk mind a hangszerek minőségét, mind az installációt és a megszervezett előadásokat tekintve, bárhol a világon megállta volna a helyét. Fontos dolgra világított rá a rendezvény: mindig is arra törekedtünk, hogy az egyesületi erőtértől függetlenül, teljes szakmai összefüggést keressünk. Előadóink, kiállítóink nem csak a Magyar Hegedűkészítők Társaságából lettek kiválasztva: szakmai érvek mellett döntöttünk. Természetesen nem teljes a kép, vannak akik kimaradtak, de helyhiány miatt így tudtuk organizálni.
- Most lesz a Művészetek Palotájában egy nagy hangszerészeti kiállítás. Ott is hasonló elveket követtek?
- Az október 1-től 22-ig tartó hangszertörténeti kiállításon a magyar vonóshangszer-készítés nagy hagyományait és vonulatait is bemutatjuk. Lesz szakmai jellegű bemutató is, október 15-én, egész nap. Úgy véljük, a szakmai minőség, az összefogás szolgálhatja a megújulást. Erre törekszünk.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyar Hangszertörténet Liszttől napjainkig kiállítást, a Művészetek Palotája kérésére a szervező Hangszerkészítők Szövetsége egy héttel meghosszabította.
hírlevél
