Klasszikus

Barokk nosztalgiák Győrött

2003.09.29. 00:00
Ajánlom
A Barokk nosztalgiák című művészeti fesztivált október 3-30. között rendezik meg Győrött, a Zichy-palotában. A barokk művészeti örökség ápolását szolgáló rendezvénysorozat jelmezes, kosztümös felvonulással kezdődik. A sokszínű programok gerincét a zenei események alkotják.

Vivaldi Négy évszak című művét október 7-én hallhatják a zenekedvelők a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola Kamarazenekarának előadásában. Október 10-én A barokk zene gyöngyszemei címmel német és olasz zeneszerzők legszebb műveiből hallhatnak válogatást Molnárka Győző (ének) és Takács Szilvia (csembaló) előadásában. Brigitte Začek 18. századi zeneszerzők műveiből játszik korabeli húros hangszereken október 17-én; másnap Kónya István barokklant estjére kerül sor.

Október 20-án hangverseny és emléktábla-avatás lesz Istvánffy Benedek és Richter Antal jubileuma tiszteletére. Ez alkalomból Istvánffy: Szent Benedek mise, valamint Richter: II. litánia című műve hangzik el a Palestrina Kórus és a Győri Filharmonikus Zenekar közreműködésével a győri bazilikában. A továbbiakban a Zichy-palotában még Fellegi Ádám zongorakoncertje lesz hallható – délelőtt és délután is –, valamint 29-én a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézete diákjainak koncertje.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Egy katonatiszt lett az SZFE új kancellárja, de nem engedték be az egyetemre

Szarka Gábor a honvédelmi miniszter kabinetfőnöke volt korábban.
Klasszikus

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.
Klasszikus

Kocsis Zoltán Emlékházat hoznak létre Budafokon

A 2016-ban elhunyt zongoraművész-karmester egykori lakóhelyén, a XXII. kerületben jön létre az emlékház több mint félmilliárd forintból.
Vizuál

A macsó, aki nőként aratta első sikerét

Jack Lemmon oldalán tipegett be a világhírnévbe, de később is olyan partnerekkel dolgozott, mint Roger Moore. Magyar gyökerei mindig fontosak voltak számára. 2010. szeptember 29-én halt meg  Tony Curtis.
Plusz

Málta magának követeli az őscápafogat, amelyet György brit herceg kapott ajándékba

Katalin és Vilmos kisfia, a hétéves brit herceg a hétvégén kapott egy különleges ajándékot Sir David Attenborough-tól a világhírű természetfilmes új filmjének bemutatása alkalmából. A műkincsek és a kulturális örökség részét képező tárgyak kérdése amúgy is sok vita tárgya, de abban talán megegyezhetünk, hogy a máltai reakció marketing szempontból meglehetősen elhibázott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

A zene világnapját ünnepli a MUS-E

A Menuhin nevelési koncepciója nyomán életre hívott szervezet rövid videóban mutatta be munkáját. Október 1-jén ünnepeljük – a neves hegedűművész kezdeményezésére – A zene világnapját.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkijra fókuszál a ma kezdődő Orosz Zenei Fesztivál

Csajkovszkij születésének 180. évfordulója alkalmából olyan műsort állítottak össze, amellyel az orosz zeneszerző színes zenei világát mutatja meg az október 10-ig tartó rendezvényen.
Klasszikus hír

Magyar állampolgár lett Gilbert Varga

A Pannon Filharmonikusok egyik vezető karmestere október 1-jén, a Zene Világnapján vette át a magyar állampolgárságát igazoló dokumentumot.
Klasszikus hír

Kocsis Zoltán Emlékházat hoznak létre Budafokon

A 2016-ban elhunyt zongoraművész-karmester egykori lakóhelyén, a XXII. kerületben jön létre az emlékház több mint félmilliárd forintból.
Klasszikus hír

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.