Klasszikus

Barokk ritkaságokat játszott lemezre Tóth-Vajna Zsombor

2024.12.19. 14:10
Megosztom
Az ifjú művész az év végére új, Türingiai virtus című albumával örvendezteti meg a barokk billentyűs muzsika kedvelőit, amely számos streamingszolgáltató kínálatában elérhető.

Tóth-Vajna Zsombor régi billentyűshangszer-specialista és karmester munkásságát idén Magyar Arany Érdemkereszttel és Budavárért Emlékéremmel ismerték el. Tavasszal első magyarként adott szólókoncertet a londoni Westminsteri apátságban és a Szent Pál-székesegyházban. Legutóbb, december 4-én nagykoncertezett zenekarával, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekarral a Művészetek Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

„J. S. Bach mindig a kedvenc zeneszerzőm volt. Ahogy egyre többször és mélyebben foglalkoztam a műveivel, elkezdett érdekelni, kik lehettek azok a mesterek, akik hatására a klasszikus zene legnagyobb zeneszerzőjévé válhatott.

Kutatásaim során olyan nagyszerű, ám ritkán hallható zeneszerzők műveivel ismerkedtem meg, akik nélkül ma biztosan más lenne a klasszikus zene.

Ez a felismerés indította el bennem az elhatározást, hogy korabeli hangszerek segítségével rögzítsem a barokk muzsika ezen értékes, ám ritkán hallható részét, autentikus zenei utazásra invitálva ezzel a barokk billentyűs muzsika kedvelőit. A lemez december 10-től elérhető több, mint negyven zenei streamingszolgáltató kínálatában” – nyilatkozta az album kapcsán Tóth-Vajna Zsombor.

Az ifjú J. S. Bach tízévesen, mindössze tíz hónap leforgása alatt árvult el. Legkisebb gyerekként a nála tizennégy évvel idősebb bátyjához, Johann Christoph Bachhoz került. A későbbi zeneszerző az ő segítségével sajátította el a billentyűs játék alapjait, és neki köszönhetően sokféle zenével találkozott, kotta formájában is. Míg más gyerek csokit csen a kamrából, addig ő bátyja féltve őrzött kéziratát szemelte ki magának A kottagyűjtemény a korabeli billentyűs muzsika keresztmetszetének tekinthető, és Reincken, Pachelbel, Buxtehude, Böhm és Ritter műveit tartalmazta.

A legenda szerint Bach hat hónapon át éjjelente, titokban, a hold fényénél másolta ki magának a darabokat, hiszen a tanulás kétségtelenül egyik leghatékonyabb módja a hangról hangra másolás.

Bach kézirata sajnos elveszett, azonban bátyjáé fennmaradt, melyet fia, Andreas Bach örökölt, így ma Andreas-Bach-Buch néven ismeri a zenetudomány. Tóth-Vajna Zsombor december 10-én megjelent lemeze egy ma világszinten is ritkán hallható repertoárba enged betekintést majdnem 43 perces műsora során, hasonlóan a 2022-ben megjelent, Az ifjú Bach zenei univerzuma címet viselő orgonalemezéhez. A Türingiai virtus olyan szerzők csembalóműveit tartalmazza, akik nagy hatással voltak az ifjú J. S. Bach zenei fejlődésére. A lemezen megszólaló repertoárt egy Magyarországon egyedülálló, türingiai stílusban épült német csembalón rögzítette, amely garanciát jelent ezen művek korhű megszólaltatására.

Fejléckép: Tóth-Vajna Zsombor (fotó: Borovi Dániel)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Meghittség és rivaldafény – közeleg a Herbstgold Fesztivál

Szeptember 16. és 26. között a Herbstgold Fesztivál nagyzenekari pillanatokat és kamarazenei ritkaságokat ötvöző zenei utazásra hívja hallgatóságát. A program Haydn derűs klasszikájától Brahms szenvedélyes romantikáján át Mozart megrendítő Requiemjéig ível.
Klasszikus ajánló

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus ajánló

Mennyei zongoramuzsika és az ősz zenéje – íme a kismartoni Esterházy-kastély jövő évi fesztiváljainak programja

A komolyzenével ismerkedő, fiatal közönséget megszólító, a zenei műfajokat és társművészeteket ötvöző Keys To Heaven zongorafesztivál, valamint a Julian Rachlin nevével fémjelzett őszi, Herbstgold Fesztivál is várja a muzsika szerelmeseit.
Klasszikus ajánló

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.
Klasszikus ajánló

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.