Klasszikus

Barokk utazásra hív a világhírű hegedűművész, Daniel Hope

2024.10.01. 10:30
Ajánlom
A neves muzsikus és kamarapartnerei régizenei koncertet adnak október 8-án a Zeneakadémián, amelynek műsorát jórészt a 17. századi virtuóz vonósrepertoárból állították össze.

Daniel Hope 1973-ban született a Dél-afrikai Köztársaságban, de családja nem sokkal később Londonba költözött, ahol a fiatal muzsikus a Highgate School, majd a Royal Academy of Music diákja lett.

Még kisgyerekként megismerkedett a világhírű hegedűművésszel, Yehudi Menuhinnal, aki mentorként segítette a pályáján,

és akinek emlékére már befutott művészként lemezt is készített. Hope-nak 2002-ben a Beaux Arts Trióval indult nemzetközi pályafutása, a híres kamaraegyüttes tagjaként 2008-ig muzsikált, majd szólókarrierjére kezdett koncentrálni. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban, az amszterdami Concertgebouw-ban és a BBC Promson is, hogy csak néhányat említsünk a legnagyobb koncerthelyszínek közül, ahol gyakori vendégként fordul meg. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, de nemrég ír ősei előtt tisztelegve kelta dallamokat is lemezre vett.

„A »régizene« – bármilyen repertoárt is értsünk e kifejezés alatt – megszólaltatásának több lehetséges iránya létezik a történetileg informált (a forrásokhoz és a kutatási eredményekhez legszigorúbban ragaszkodó) előadásmódtól a »romantikus« (valójában a 20. század első felének tradícióját egyenes ágon folytató) interpretációkig.

A meglepő, friss szemléletű műsorairól híres Daniel Hope e skálán valahol félúton helyezkedik el: saját megfogalmazása szerint interpretációiban a »régizene modernségét«, illetve »egzotikus őserejét« akarja előtérbe tenni.

Ennek szellemében figyelembe veszi a régizenejátszásban az elmúlt fél évszázadban bekövetkezett fordulatot, mégis modern hangszert használ, és egyéb szempontokból nézve is a mai közízlés szerint közelíti meg a darabokat. Az általa játszott repertoárt azonban – bár a specialisták számára ismert – a »modern« játékosok általában elkerülik: a hegedű első aranykorának, a 17. század virtuóz komponistáinak zenéje” – áll az október 8-i, zeneakadémiai koncert ismertetőjében.

AIR – a Baroque Journey 

október 8. 19:30, Zeneakadémia

Daniel Hope és kamarapartnerei – Simos Papanas (hegedű), Nicola Mosca (cselló), Emanuele Forni (lant), Markellos Chryssicos (csembaló), Michael Metzler (ütőhangszerek)

A koncert részletes műsora itt érhető el. >>>

fejléckép: Daniel Hope (fotó: Daniel Waldhecker)

Mi van a tökéletességen túl? – Nagyheti koncerteket hallgattunk Berlinben

Kapcsolódó

Mi van a tökéletességen túl? – Nagyheti koncerteket hallgattunk Berlinben

Nagycsütörtök és nagypéntek este is az ünnephez kapcsolódó művek hangoztak el Berlin koncerttermeiben. A Berlini Filharmóniában előadott Máté-passión és a Konzerthausban tartott Wagner–Gubaidulina-esten jártunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Plusz

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Vizuál

Amszterdamban és Tallinnban kezdi nemzetközi fesztiválkörútját Lakos Nóra új filmje

Először versenyez magyar családi film A-kategóriás fesztiválon: Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotását ugyanis beválogatták a rangos Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági versenyprogramjába.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Klasszikus ajánló

Válogatott vonósnégyeseket hoz Magyarországra a MERITA projekt

A MERITA – Európai Kamarazenei Együttműködés keretében érkezik Magyarországra két izgalmas műsor-összeállítású vonósnégyes: a Skazka Kwartet a Fonóban ad koncertet október 12-én, a PuraCorda a BMC színpadán látható október 21-én.
Klasszikus hír

Neves internetes médiadíjért versenyez a Concerto Budapest közvetítése

Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.
Klasszikus ajánló

Christoph Eschenbach lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.
Klasszikus videó

„A zene öröm veled” – rendhagyó helyszínen forgatott kisfilmet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Október 1-jén, a zene világnapján tette közzé új imázsfilmjét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyet az elhagyatott kelenföldi erőműben vettek fel. A történetben fontos szerep jut a Csuja Imre által megformált portásnak is.