Klasszikus

Bartók Béla, az apa

2004.08.03. 00:00
Ajánlom
Húsz éven át készült a könyv, két éve jelent angolul és most magyarul. Bartók második házasságából származó második fia, Bartók Péter Apám címmel írta meg egy kivételes ember hétköznapi pillanatait.

A Bartók fiúk beszámolói közül eddig ifjabb Bartók Béláét ismertük, aki a tudományos kutatások számára is értékelhető emlékeket állított össze apjáról. De régóta várták már a második házasságból származó második fiú, Bartók Péter könyvét is. Bartók Péter ma nyolcvanéves. Tizenhat éves volt, amikor a szülei kivándoroltak Amerikába. Ő két évvel később követte őket, de – azt írja – a körülmények azt diktálták, hogy az elkövetkező években külön éljen tőlük. Apja életének utolsó hónapját együtt töltötték még ugyan, előtte azonban másfél évig az amerikai haditengerészetnél szolgált Bartók Péter. Ez alatt az idő alatt körülbelül negyven levelet kapott édesapjától. Mint látható, az egyébként nehezen, húsz év alatt összeállt könyv egyik problémája, hogy a szerző viszonylag kevés időt töltött el a szülői házban. A másik pedig az, hogy emlékeit elég későn kezdte összeszedegetni. Ám ott vannak a mindig erős gyerekkori élmények és a levelek. Az előbbiekből mégiscsak kibontakozik egy autentikus apakép. A második anyag pedig új forrás a kutatásoknak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Könyv

Szabó Magda személyes pillanatai

Szabó Magda minden művében az emberi lélek titkait kutatta állhatatosan. Most azonban az ő titkai tárulhatnak fel ebben a különleges fényképalbumban, amelynek lapjain az írónő egész élete megelevenedik. Galéria
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.
Plusz

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.
Klasszikus ajánló

Schubertiáda a kismartoni Esterházy kastélyban

Schubertiádák: így nevezték az 1820-as évek elejétől azokat a társasági összejöveteleket, amelyeknek középpontjában Franz Schubert és muzsikája álltak és ezt a címet viseli a classic.Esterházy koncertsorozat következő, június 15-i koncertje is.
Klasszikus cselló

Különdíjat érdemelt Kokas Dóra Bécsben

A Vienna Classic Strings zenei versenyen különdíjban részesült Kokas Dóra csellóművész. A döntőben Alexey Shor kortárs szerző és Sosztakovics darabjait játszotta.
Klasszikus virtuózok

Mi a televízióhoz értünk, ők a komolyzenéhez: így született a Virtuózok

A Virtuózok stábjának talán legrégebbi tagja a Virtuózok kreatív vezetője, Szarvas Szilvia. Még nem is létezett a műsor, mikor már dolgozott Peller Mariann-nal, a komolyzenei tehetségkutató kitalálójával.