Bartók és Kína – etalon határokon át

Bár Bartók maga Kínába sosem jutott el, hatása a keleti ország zenei kultúrájára nagyobb, mint gondolnánk. Az 1966 és 1976 között zajló kulturális forradalom (teljes nevén Nagy Proletár Kulturális Forradalom) utáni nyitás következményeként az ország és annak kulturális intézményei is nyitottak az addig „tiltott gyümölcsnek” számító nyugati zene felé. A 20. századi komponisták és szerzeményeik hamarosan megjelentek Kína két legnagyobb zenei oktatási intézménye, a Pekingi és a Sanghaji Konzervatórium tananyagában, különös tekintettel Bartók Béla életművére. Munkásságát olyannyira kiemelt érdeklődés övezte, hogy ő volt az első 20. századi zeneszerző, akiről az intézmények saját kiadású folyóirataiban cikket publikáltak, a népzenegyűjtés pedig a Pekingi Központi Konzervatórium tantervének kötelező része lett.

– az 1990-es évek végén már tanulmányok, elemzések sora foglalkozott a modern kínai zenében kimutatható bartóki hatással. Az ebben az időszakban induló új zeneszerző-nemzedék nemzetközileg is legelismertebb képviselői, Tan Dun, Chen Yi és Bright Sheng kivétel nélkül Bartók inspirációját tekintik a legmeghatározóbbnak. Paradox módon a Bartók nyomdokaiba lépő kínai komponisták sokkal nagyobb népszerűségre tettek szert Amerikában, és sokkal könnyebben tudtak beilleszkedni az ottani zenei életbe, mint példaképük.

Tan Dun (Fotó/Forrás: Müpa / Bartók Tavasz)

Az 1980-as évek elején a fiatal Tan Dun Bartók példáját is követve azzal a céllal utazott vissza szülőföldjére, Hunan tartományba, hogy autentikus népzenét gyűjtsön. A falusi zenészek és énekesek előadását videóra rögzítette, a felvételeket pedig közvetlenül is beépítette egyik kompozíciójába. Saját bevallása szerint Bartókhoz hasonlóan neki is az volt a célja, hogy zenéjén keresztül kezdjen párbeszédet a múlttal, és tartsa azt életben a jövő nemzedékeinek.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Bartók Béla 1922-ben (fotó/forrás: Bátyi Lajos / Müpa / Bartók Tavasz)