Klasszikus

Bartók-kotta, Wagner-album, akár egy órán belül! – Házhoz jön a Rózsavölgyi kínálata

2021.05.06. 09:50
Ajánlom
Mostantól még kényelmesebben juthatunk hozzá a Rózsavölgyi Zenemű- és Könyvesboltban fellelhető zenei kiadványokhoz és sikerkönyvekhez, ugyanis a Wolt futárai szállítják azokat házhoz, akár a rendeléstől számított egy órán belül.

A nagy hagyománnyal bíró Szervita téri üzlet, amely tavaly ünnepelte alapításának 170. évfordulóját, a kultúraszerető közönség állandó zarándokhelye. Májustól még könnyebben juthatunk hozzá a Rózsavölgyi Zenemű- és Könyvesbolt kínálatához, hiszen felkerült a Wolt felületére, amely rendkívül gyors házhozszállítási idővel vállalja a megrendelt termékek kiszállítását.

A kínálatban szerepelnek sikerkönyvek, felnőtteknek és gyerekeknek szóló zenei kiadványok, kották, ajándéktárgyak, CD- és DVD-albumok különféle műfajokban könnyűzenétől klasszikusig, valamint bakelitlemezek széles választékban.

Idén ünnepeljük Bartók Béla születésének 140. évfordulóját. Az 1910-11-ben komponált Allegro Barbaro Bartók egyik legismertebb és legnépszerűbb zongoraműve, amelyet a szerző maga is örömmel játszott koncerteken. A zenemű az Urtext gondozásában kiadott kottája is megrendelhető a Wolt felületén.

Ugyancsak elérhető a Müpa Ring-kiadványa, amelyen Fischer Ádám művészeti vezetésével és vezényletével, jelentős Wagner-szólisták, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével elevenedik meg Wagner monumentális zenedráma-ciklusa.

Tizenhat órányi zenét kínál a Müpa új Ring-kiadványa

Kapcsolódó

Tizenhat órányi zenét kínál a Müpa új Ring-kiadványa

Fischer Ádám művészeti vezetésével és vezényletével, jelentős Wagner-szólisták, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével elevenedik meg Wagner monumentális zenedráma-ciklusa a Müpa kiadványán.

A könnyedebb műfajok kedvelői is kedvükre válogathatnak, az elődók között szerepel Bródy János, a Budapest Klezmer Band, Lana Del Ray és Ákos is, akitől a Fel a szívekkel című maxi CD érhető el a Rózsavölgyi kínálatában.

Akik pedig a sikerkönyvek iránt érdeklődnek, azok is jó helyen kopogtatnak, hiszen a gazdag zenei témájú könyvkínálat mellett népszerű hazai szépirodalmi szerzők műveit és a világirodalom jelentős képviselőinek munkáit is megtalálhatjuk. Az egyik ilyen Michel Houellebecq Intervenciók 2020 című esszé és publicisztika válogatása, amelyet Szabó T. Anna is jó szívvel ajánlott a Líra Könyv és a Fidelio új irodalmi podcastjában, a Lírástudókban.

„Ezt megint nem lehet majd elmesélni” – Mesterházi Mónika a Lírástudókban

Kapcsolódó

„Ezt megint nem lehet majd elmesélni” – Mesterházi Mónika a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio április 28-án, szerda este fél 8-kor induló új irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az első adás vendége Mesterházi Mónika költő, műfordító.

A Rózsavölgyi Rózsavölgyi Zenemű- és Könyvesbolt ajánlatai a Wolt felületén ide kattintva érhetők el. >>>

Akik pedig vásárlás előtt személyesen is kézbe vennék az egyes kiadványokat, azokat továbbra is várják a Szervita téri üzletbe hétfőtől péntekig 10.00 és 19.00 óra között, valamint szombaton 10.00 és 15.00 óra között. Az előtéren keresztül megközelíthető a Rózsavölgyi Szalon jegyirodája is, amely május 17-től hétfőtől szombatig 10.00 és 20.00 óra között várja a vásárlókat.

A Churchill és Garbo bemutatójával nyit újra a Rózsavölgyi Szalon

Kapcsolódó

A Churchill és Garbo bemutatójával nyit újra a Rózsavölgyi Szalon

„A művészet az emberiségben megnyilvánuló nagyság. A művészet túléli a politikát. A művészet mindent túlél.” Ezt Winston Churchill mondja a Churchill és Garbo című darabban, amelyet május 17-én mutat be a Rózsavölgyi Szalon, ezzel újra kinyitva kapuját a közönség előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Színház

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Klasszikus ajánló

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Klasszikus hír

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.
Klasszikus ajánló

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Klasszikus ajánló

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.