Klasszikus

Bartók+Mozart fesztivál Miskolcon

2003.04.17. 00:00
Ajánlom
Időben is, térben is tágították a szervezők az idei miskolci nemzetközi operafesztivált, amely Bartók művei mellett egy másik zenészgéniusz, Mozart életművére irányítja az észak-magyarországi kulturális központba látogatók figyelmét. A programok fő helyszíne a Miskolci Nemzeti Színház épületegyüttese, ám a korábbinál még több külső helyszín fogad be fesztiváleseményeket, s nemcsak a városban, hanem környékén is. A komolyzene új szentélyévé „lép elő” a Szentháromság ortodox templom, az avasi templom, a Rónai Művelődési Ház, az edelényi Coburg-kastély, az aggtelek-jósvafői templom és a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Ház.

A fesztivál alapító vezetősége tavaly lemondott a miskolci színház vezetésében történt változások miatt. A jelenlegi ügyvezető Lovas Károly, a művészeti vezető Marton Éva; tanácsadóként marad a fesztivál mellett az alapítók egyike, Müller Péter Sziámi. A rendezvény költségvetése mintegy félmilliárd forinttal számol, ebből a kulturális tárca hozzájárulása 150 millió forint. A város ugyancsak jelentős anyagi támogatást, 72 millió forintot nyújt a sikeres lebonyolításhoz.
A Bartók + Mozart Miskolci Nemzetközi Operafesztivál június 11–22. között „építi muzsikával a várost”. Valójában az események sora már elkezdődött, hiszen szombaton ért véget a fesztivál első énekversenye, melyet 2005-ben követ a második, nemzetközi méretű versengés.
A miskolciak nyolc külföldi operatársulat érkezését várják, köztük a hannoveri, a zágrábi, a belgrádi, a rigai, a prágai állami operáét. A hazai színeket a Győri Balett, a Debreceni Csokonai Színház, a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Operettszínház, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Magyar Rádió Ének- és Zenekara képviseli. Bartók Béla színpadi művei mellett egy tucatnyi Mozart-operát láthat-hallhat a nagyérdemű. Rendeznek tenorgálát Mihail Davidov, Gegam Grigorian és Badri Maisuradze szereplésével, fiatal tehetségek Bartók + Mozart zongorakoncertjét, s bábelőadást a Salzburgi Marionett Színház vendégjátékával.
Sztárvendégként üdvözölhetjük Tokody Ilonát, Ránki Dezsőt, Kováts Kolost, Czifra Jánost, Marton Évát, Robert Hale-t, Renato Brusont, Sass Sylviát, Jevgenyij Nyesztyerenkót.
A rendezők szándéka, hogy a fesztivál ideje alatt olyannak mutathassák be Miskolcot, amilyen fénykorában volt és amilyen újra lehetne. A város életét e néhány napra hangszeres szólisták, kamaraegyüttesek, kóruszene, folklórcsoportok, éjszakai szerenád, toronyzene színesíti. Közlekedik a fesztiválvillamos, működik a nosztalgiaposta. A régió nagy bortermő vidékei is bemutatkoznak: Tokaj, Eger, Bükkalja borászai nem sajnálják vendégeiktől a kóstolót.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.
Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.