Klasszikus

Bartók női hangra – az Óbudai Danubia Zenekar portrékoncertje

2022.03.03. 15:55
Ajánlom
Idén tavasszal Bartók világában merül el az Óbudai Danubia Zenekar. Márciusi koncertjükön a zeneszerző művészetének női vonásai kerülnek előtérbe, csodaszép női hangok előadásában.

Az Óbudai Danubia Zenekarnak immár hagyományává vált, hogy minden félévben koncertsorozatot szentel egy zeneszerzőnek a BMC-ben.

A korábbi századok népszerű alkotói után idén tavasszal azt bizonyítják be, hogy Bartók művészete is érdekes lehet mindenki számára.

Három koncerten mutatják be a komponista művészetének arcait, a férfit, a nőit és az első kettő szembenállásán túllépő angyalit.

A márciusi koncertek középpontjában a komponista műveinek női jegyei állnak. Elhangzanak hegedűduók Berec Laura és Kelemen Gáspár előadásában, a Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara pedig a 27 női és egyneműkar részleteit szólaltatja meg.

A műsor második felében Schöck Atala Ady-versekre írt dalokat énekel majd (Három őszi könnycsepp, Az őszi lárma, Az ágyam hívogat, Egyedül a tengerrel, Nem mehetek hozzád), végül a zeneszerző Falun című ciklusa lesz hallható. A koncert karmestere Szabó Soma.

Bartók 2.
március 4-5. 19:00, BMC

Bartók Béla:
44 duó – részletek
27 női és egyneműkar – részletek
Öt dal Ady Endre szövegeire, Op. 16. (BB 72)

Km.: Schöck Atala, Berec Laura, Kelemen Gáspár
Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara, Óbudai Danubia Zenekar

Vezényel: Szabó Soma
Házigazda: Eckhardt Gábor

Fejléckép: Óbudai Danubia Zenekar (fotó: Posztós János)

Bartók alakjának három aspektusa jelenik meg az Óbudai Danubia Zenekar új portrésorozatában

Kapcsolódó

Bartók alakjának három aspektusa jelenik meg az Óbudai Danubia Zenekar új portrésorozatában

Ismét három koncertet játszik az Óbudai Danubia Zenekar, hogy komplex élményt nyújtson egy zeneszerzővel kapcsolatban, Bartók Béla zenéjét bemutató sorozatuk három témája a Férfi, a Nő és az Angyal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Zenés színház

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Könyv

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.
Színház

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Orgonaünnep a székesfehérvári evangélikus templomban

2023. szeptember 29. és október 13. között három hangversennyel várják az érdeklődőket az I. Székesfehérvári Orgonaünnepen. A 2019-ben elkészült gyönyörű hangszert három kiváló orgonaművész szólaltatja meg.
Klasszikus kritika

Senki sem pótolható – Maxim Jemeljanyicsev és az Európai Kamarazenekar koncertje Kismartonban

Bravúros beugrással tartották meg a kismartoni Herbstgold Fesztivál koncertjét. A fiatal és igen impulzív karmester, Maxim Jemeljanyicsev sikeresen elterelte a közönség figyelmét arról, hogy igazából valaki helyett áll a színpadon.
Klasszikus ajánló

A szabadság eszménye és Petőfi előtt tiszteleg a Pesti Vigadó hangversenye

Október 6-án Szabadság, szerelem címmel szerveznek koncertet a Pesti Vigadó Dísztermében, az est során Kocsár Balázs dirigálja a Savaria Szimfonikus Zenekart, közreműködik Pál Botond. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 
Klasszikus hír

Tizedik alkalommal rendezik meg a David Popper Nemzetközi Csellóversenyt Várpalotán

2023. október 10-14. között rendezik meg a X. David Popper Nemzetközi Csellóversenyt Várpalotán. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kultúra Fővárosa programsorozatban Várpalota város kiemelt rendezvényeként szerepel a megmérettetés.
Klasszikus beszámoló

A velünk született zene - Beszámoló az UMZE Kamaraegyüttes A zenegén című koncertjéről

Évfordulós koncertekre építi az idei szezont az UMZE Kamaraegyüttes, a kortárs muzsikára specializálódott zenekar elsőként művészeti vezetőjét, Vajda Gergelyt köszöntötte.