Klasszikus

Bartóki megújulás

2006.05.23. 00:00
Ajánlom
Kincses Felvidék címmel mutatja be új táncelőadását a Magyar Állami Népi Együttes. A Bartók-trilógia első tételét, melyben magyar és szlovák alkotók is közreműködnek, az idén ötvenöt éves együttes ma este hét órakor adja elő a Művészetek Palotájában.

Hivatásos néptáncegyüttes még nem foglalta össze Magyarországon a Felvidék etnikailag sokszínű tánc- és zenekultúráját – mondta el Kovács Gerzson Péter, a Kincses Felvidék című darab rendezője tegnap, az előadás főpróbája előtt szervezett sajtótájékoztatón a Művészetek Palotájában. Megtudtuk: bár Bartók Béla népzenekutatói munkásságából indultak ki a háromtételes előadássorozat összeállításánál, inkább Bartók Kárpát-medence koncepciójának érzékeltetésére törekedtek.

"Most kezdünk felnőni Bartók gondolatmenetéhez, hogy amit a múltból nyerünk, az nem más, mint a megújulás. Minden művészet egy előző művészetben gyökerezik, miért ne juttathatnánk a néphagyományt is ilyen helyzetbe?" – mondta Bartók Béla szavait idézve Sebő Ferenc, az együttes szakmai igazgatója. "Bartók a romantika előtti zenékből, a Kárpát-medencei parasztok zenéjéből kapott élő impulzusokat, abból, amit ma régi zenének nevezünk" – magyarázta, hozzátéve: ebben a korban még inkább vallási okokból "gyilkolták egymást" az emberek, a mai értelemben vett nacionalizmus nem létezett. Ennek értelmében Bartók is egységben látta a Kárpát-medencében élő népek kultúráját.
Sebő Ferenc szerint ez a szemlélet az egyik legfontosabb örökségünk. Kiemelte: az előadásban szlovák táncosok is részt vesznek. "Ezek a fiatalok olyan táncházat hoztak létre Szlovákiában, amilyet mi a hetvenes években itthon. A szlovákok nemcsak, hogy vállalják a rokonságot, hanem hivatkoznak is a magyar elődökre, bekapcsolódnak a bartóki gondolatmenetbe, és erre máig nem volt példa."

Hagyomány és művészet

Kétnapos konferenciát szervez június 6-ától a Hagyományok Háza és szakmai partnere, az ELTE BTK Néprajzi Intézete. A Hagyomány és művészet – Bartók Béla művészeti koncepciója az ezredfordulón című szakmai találkozó témája: milyen szerepe van a mai magyar köztudatban a hagyományos kultúrának, hogyan jelennek meg a hagyományos műveltség értékei a társadalom különféle szegmenseiben.
Hagyomány és megújulás kérdése is szóba került az ötéves Hagyományok Háza és az égisze alatt működő, ötvenöt éves Magyar Állami Népi Együttes sajtótájékoztatóján. "Akik nem ismerik a munkánkat, azoknak idejemúlt szerkezetnek tűnhet az együttes" – mondta el Mihályi Gábor művészeti vezető, hozzátéve: ezért is törekedtek az újításra, a nyitásra a műfajok területén. A mostani bemutatón "Bartók szemléletét követve, de nem szolgai hűséggel másolva" igyekeztek a gyökerekhez visszanyúlva bemutatni a felvidéki táncokat és zenéket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Társaskör Művészeti Munkáját Támogató Egyesület

A pártoló tagsággal nemcsak a kedvezményeket veheti igénybe, de tagdíjával hozzájárulhat a hosszabb távú tervezéshez, a minőségi előadások létrejöttéhez.
Klasszikus hír

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.