Klasszikus

Batta András: Valóban súlyos anyagi gondokkal küzd a Zeneakadémia

2011.03.29. 17:28
Ajánlom
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem finanszírozásából 228 millió forintot zárolt a fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Egy ilyen mértékű megvonás rendkívül drámai hatású - mondta az MTI-nek Batta András, a Zeneakadémia rektora.

A Magyar Nemzet keddi számában megjelent, Csődhelyzetben van a Zeneakadémia című írás kapcsán nyilatkozva az egyetem vezetője emlékeztetett arra, hogy a szaktárca évről évre szűkítette a Zeneakadémia büdzséjét. A rektor szerint nem gazdálkodnak felelőtlenül, hanem egyszerűen kevés a támogatás.

Az intézményt 100 millió forintnyi visszafizetési kötelezettség is terheli, ami a Bartók Konzervatórium normatív támogatásából adódott. Ezekhez jött még a 228 millió forintos zárolás.

Az eredeti büdzsétervezethez képest most 150 millió forinttal próbálják csökkenteni a kiadásokat, de ha ez sikerül, akkor is komoly problémákat okoz a zárolás miatt kialakult helyzet, amelyet csak kellemetlenebbé tesz, hogy az alapító, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepli a zenei világ - mutatott rá a rektor. Mint hozzátette, bevételeket nem teremthetnek, hiszen a Liszt Ferenc téri épület a közelgő felújítás miatt zárva van, így a nagytermet nem tudják kiadni, a költségtérítéses (külföldi) hallgatók képzése pedig drága, tehát nem hoz jelentős pluszt.

Mint elmondta, amikor az elvonásról értesítették, a fenntartó tárca azt is közölte, intézkedési tervet vár a Zeneakadémiától. A csomagot a szenátus március 22-én megvitatta és elfogadta, erről körlevelet küldtek a tanároknak. Ezt a belső kommunikációra szánt anyagot adta ki valaki a napilapnak.

Dr. Batta András leszögezte: egyetlen stúdium sem szűnik meg, minden hallgató tovább tanulhatja az eddig felvett tárgyakat. A tanszékek száma tényleg csökken, de a tanszakoké nem, úgy alakul át a szerkezet, mintha klasszikus egyetemi karokról lenne szó. Megmarad a billentyűs tanszéken a zongora, csembaló, orgona, ütős képzés. Kamarazene tanszék ugyan nem lesz, de minden tanszakon lesz kamarazenei oktatás. A tervezett régizene szak a nehéz helyzetben is elindul a vonós tanszéken belül, minthogy elsősorban a vonósokat érinti a specializáció.

Ami a főtárgyi órák időtartamának mérséklését illeti, a rektor tapasztalata szerint ezek sehol a világon nem adnak hivatalosan heti 120 percet. Ez a Zeneakadémia sajátossága volt, amíg lehetett finanszírozni. Meggyőződése, hogy a rendkívül tehetséges növendékkel a tanár úgyis külön foglalkozik, akinek pedig nem elég a 90 perc, és nincs talentuma az önálló felkészüléshez, valószínűleg 120 percben sem lesz jobb. A doktoranduszok bevonása a képzésbe ugyancsak az önállóságot, a rutin korábbi megszerzését szolgálja.

"A Zeneakadémiának sajnos olyasmiket is kell oktatnia, amik számukra fölöslegesek, de az egyetemi rang miatt elvárja az akkreditációs bizottság" - jegyezte meg Batta András. "Ebből a pénzből mindez fenntarthatatlan, nem mi gazdálkodunk felelőtlenül, hanem a fenntartó, amely nem ad elég pénzt az intézménynek, ennek a szükségszerűen individualista oktatási szisztémának. A probléma a többi művészeti egyetemre is érvényes. Azt halljuk, hogy az új felsőoktatási törvény ezen segít majd" - fogalmazott a rektor, aki a mostani intézkedéseket átmenetinek szánja.

Dr. Batta András ugyanakkor kiemelte: a jövőben meg kell határozni, hogy milyen alapszolgáltatásokat kell nyújtania a Zeneakadémiának. Külföldön is megfizeti a hallgató a külön korrepetitorokat, a nyelvórákat. A normatív finanszírozás a művészeti képzésben életképtelen - vélekedett a Zeneakadémia rektora.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Klasszikus klassz a parton

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.
Klasszikus hír

Magyar taggal bővült az Európai Zenei Tanács elnöksége

Az európai zenei ernyőszervezet vezetésének Zsoldos Dávid személyében 13 év után újra magyar tagja van.