Klasszikus

Beavatás

2009.01.14. 00:00
Ajánlom
Február 5-én, csütörtökön este mutatkozik be az MR Szimfonikusok élén az új első karmester, Stephen D’Agostino, a Zeneakadémia nagytermében. Az MR Énekkar február 11-én a Magyar Rádió Márványtermében lép fel először új karnagyával, Somos Csabával, ahol Rossini, Hindemith, Mendelssohn és kortárs magyar szerzők műveit adják elő.

A február 5-i szimfonikus zenekari programban először a zenekar alapítójának, Dohnányi Ernőnek fisz-moll szvitje hangzik el, majd Liszt A-dúr zongoraversenye – Jandó Jenő szólójával – és Dvorák VIII. szimfóniája. A záró szám az a zenemű lesz, amelyet a karmester a pályázat alkalmával megrendezett próbákon dolgozott ki a zenekarral, azaz ezzel a darabbal nyerte el a szavazatok többségét.

Stephen D’Agostino, a New york-i születésű, 37 éves művész 15 éve van jelen a magyar zenei életben. Tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, neves karmesterek irányításával. 1993-ban elnyerte a Fulbright Bizottság ösztöndíját, ennek keretében érkezett Magyarországra. 1995-ben Sir Solti György asszisztenseként két európai turnén vett részt a Budapesti Fesztiválzenekarral és a Grzegorz Fitelberg Nemzetközi Karmesterversenyen különdíjban részesült. Rendszeresen vezényel szülőhazájában és keresett vendégkarmester Európában is.

(2009. február 5. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem (Budapest) - Vonós varázslat − MR Szimfonikusok; km.: Jandó Jenő (zongora); vez.: Stephen D'Agostino; Dohnányi: fisz-moll szvit, op. 19; Liszt: II., A-dúr zongoraverseny; Dvorák: VIII., G-dúr szimfónia )

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Zenés színház

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Vizuál

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Zenés színház

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Színház

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Huszadik alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát

Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, melyre rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és fellépéseik által fejlődhessenek, és közösen ünnepelhessék a jubileumi eseménysorozatot.
Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.