Klasszikus

Bécs zenéje az én világom

2014.09.22. 12:05
Ajánlom
Az én zenei világom a két, úgynevezett bécsi iskolát öleli fel, Haydntól Alban Bergig, sőt, egészen Anton Webernig - mondta el a közmédiának adott interjúban Zubin Mehta világhírű karmester, aki szeptember 23-án a Művészetek Palotájában lép fel az Izraeli Filharmonikusok élén.

"Természetesen ezen a két nagy korszakon kívül eső zeneszerzők műveivel is nagy szeretettel foglalkozom időnként, de alapvetően Bécs zenéje az én világom" - hangsúlyozta az indiai karmester, aki az osztrák fővárosban végezte zenei tanulmányait. Mint mondta, itt plántálták el benne azt a szakmai fegyelmet, amelyet a karmesteri munka központi erényének tart.

A kérdésre, kit nevez nagy karmesternek, Arturo Toscaninit említette. "Hihetetlenül fegyelmezett volt és mindig pontosan tudta, érezte, mit akarhatott a zeneszerző, amikor megírta a darabját. Számomra a zenei titok legnagyobb tudója Toscanini, aki rendkívül hű volt a kottához. Én pedig igyekeztem és igyekszem az általa kitaposott ösvényen haladni. Szerencsém volt, mert ehhez nagyon jó képzést kaptam Bécsben" - fejtette ki Zubin Mehta az interjúban, amelyet Bartók Rádióban hallhatnak az érdeklődők.

F5F2C176-ABBC-472A-96E4-AE326BB0D15D

Az Izraeli Filharmonikus Zenekar jótékonysági hangversenye Fiorenza Cedolinsszal, Placido Domingóval és Zubin Mehtával

Bécsi fiatalkorát felidézve elmondta, gyakran látogatta a város dzsesszklubjait, ahol a legnagyobbakat hallhatta: "Duke Ellington és Louis Armstrong lenyűgözött, csodálatos zenészeknek tartom őket". Kitért arra is, hogy nagyon szereti az indiai zenét, de "minden esetleges híresztelés ellenére" nem ért hozzá, miként "a mai modern műfajokhoz" sem. A karmester mesélt arról is, hogy érdekes módon soha nem vezényelt túl sok zenekart. "Az Izraeli Filharmonikusok és a firenzei Maggio Musicale a saját zenekarom, de ezek mellett igazából csak a Bécsi és a Berlini Filharmonikusokat vezényelem rendszeresen. És alkalmanként dirigálom a New York-i Filharmonikusokat vagy régi együttesemet, a Los Angeles-i Filharmonikusokat. De ezeken kívül szinte sehol nem járok vendégkarmesterként" - magyarázta. Vallott mély szomorúságáról is két karmester barátja halála miatt. "Nehéz felfognom, hogy két olyan csodálatos barátot veszítettem el ebben az évben, mint Claudio Abbado és Lorin Maazel. De van még néhány közeli kolléga, barát, akik itt vannak, és akikkel nagyon szoros kapcsolatban vagyunk.

 

Mint mondta, nagyon várja a szeptember 23-ai hangversenyt. "Az Izraeli Filharmonikusokkal nagyon régen jártam Magyarországon, ha jól emlékszem, 1987-ben. Ez nagyon régen volt, úgyhogy épp itt az ideje, hogy ezzel a zenekarral is kipróbáljam az önök nagyszerű koncerttermét, ahol néhány hónapja a Bécsi Filharmonikusokkal jártam" - fogalmazott. Beszélt arról is, hogy egy nagyszabású turné keretében érkeznek Budapestre, amely Szibériában, Irkutszk városában kezdődött, majd Észak-Európában folytatódott, végül Prága után utolsó állomásként érkeznek a magyar fővárosba. "A filharmonikusokkal csakis Izrael pozitív oldalát akarjuk megmutatni" - mondta. Az izraeli-palesztin konfliktusról úgy vélte: a két népnek végre meg kell győznie egymást, hogy akarnak, és igenis tudnak együtt élni, egymás mellett, barátságban. "Nagyon hiszek benne, hogy a közeli jövőben létrejön az önálló Palesztina" - hangsúlyozta.  A kérdésre, hisz-e abban, hogy a zene és a művészetek a világ problémáira megoldást jelenthetnek, azt felelte: "ebben hinni kell. Mindig a békéért kell zenélni".

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.