Klasszikus

Bécsben is Lazic játszik Schiff helyett

2010.09.28. 11:35
Ajánlom
Schiff András orvosai utasítására lemondani kényszerült a Budapesti Fesztiválzenekarral adott bécsi koncertjét is. A műsor azonban nem változik, Brahms első zongoraversenyének szólistája a horvát Dejan Lazic lesz.

Schiff András helyett a Zágrábban született zongoraművész játszott Budapesten 24-én, 26-án és 27-én és ő kíséri el a Fischer Iván vezényelte Budapesti Fesztiválzenekart (BFZ) most induló turnéja többi állomására, Tajvanra, Pekingbe és Szöulba is.

Fischer Iván az évadot beharangozó sajtótájékoztatón a Fideliónak adott rövid, videós nyilatkozatában külön megemlítette ezeket a koncerteket, mert nagyon szeret Schiff Andrással együtt zenélni és mivel ő sokat vezényli saját zenekarát, a Cappella Andrea Barcát, így különlegességnek számított volna, ha Schiff ismét szólistaként lép fel egy másik zenerar élén. Sajnos erre most nem került sor, de nem lehetett panasz a horvát muzsikusra sem.

Dejan Lazic klarinét-, zongora és zeneszerzés tanulmányokat folytatott szülővárosában, majd a salzburgi Mozarteumban. Sokoldalúságát mutatja, hogy 13 évesen, 1990-ben készült első CD-jén Mozart Klarinétversenyének és 449-es zongoraversenyének egyaránt ő a szólistája. Lazic három éve mutatkozott be a BFZ budapesti koncertsorozatában, amikor emlékezetes sikerrel játszotta Weber koncertdarabját. Külföldön először a New York-i Lincoln Centerben lépett fel a zenekarral, ugyancsak sikerrel.

Dejan Lazic Brahms op. 79 No. 1-es Rapszódiáját játssza. 

www.bfz.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Plusz

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Vizuál

Elhunyt Sára Sándor

Életének 86. évében elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója  2019. szeptember 22-én.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus temetés

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Klasszikus hír

Kortárs klasszikus zenei lemezkiadót indít a Radiohead gitárosa

A Jonny Greenwood alapította kiadó első kiadványai között lesz egy saját szerzői lemez, illetve egy Bach-szólóalbum.
Klasszikus állás

Zenészeket keres az Európai Unió Ifjúsági Zenekara

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában 2003 óta játszanak magyar muzsikusok. Idén újra tagfelvételt hirdetnek – mutatjuk a részleteket!
Klasszikus óbudai társaskör

Októberi kínálat az Óbudai Társaskörben

Az Óbudai Társaskör az Anima Musicae Kamarazenekar új sorozatával nyitja meg a 2019/2020-as évadát a zene világnapján, október 1-jén.
Klasszikus ajánló

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.