Klasszikus

Bécsi hangulat Farkas Gáborral

2020.03.06. 12:20
Ajánlom
Ha bárki egy kis romantikus, lélekemelő és mosolyt fakasztó hangulatra vágyna, mielőbb vegye fel a naptárába Farkas Gábor április 15-i zeneakadémiai koncertjét. Az est több szempontól is kiemelkedő eseménye a 40. Budapesti Tavaszi Fesztiválnak.

A Steinway exkluzív művésze igen fiatalon, 2009-ben nyerte el a Liszt Ferenc lemeznagydíjat a Warner Classics An Evening With Liszt című kiadványával, ezért – nem éppen indokolatlanul – hosszú ideig Liszt-specialistának könyvelték el. A tekintélyes brit komolyzenei folyóirat, a Gramophone így méltatta az első CD-t:

Lenyűgöző debütálás, amely felülmúlja Liszt technikai kihívásait. Hasonlóan briliáns előadást nem hallottam az elmúlt években.”

(Jeremy Nicholas cikke.)

Azóta már számos más szólólemeze látott napvilágot a Toccata Classics London, valamint a Steinway & Sons Records gondozásában. Kiváló tehetségét és eddigi pályafutását a magyar állam Liszt és Junior Prima díjjal ismerte el. A Steinway Artist cím mellett az Aoyama Music Award birtokosa.

Farkas Gábor alaprepertoárján Liszt mellé Schumann csatlakozott, igazán indokoltan, hiszen a két alkotó tevékenységének sokoldalúságán túl, személyes kapcsolatuk irodalmi téren is emlékezetes.

A Budapesti Tavasz Fesztiválnak a zongoraművész rendszeresen visszatérő fellépője. Zeneakadémiai programja nem véletlenül kapta a Bécsi esték címet, Schubert Négy impromtu-je jelzi azt az irányt, amely felé Farkas Gábor elindult. Schumann Bécsi farsang című kompozíciója kölcsönzi a jelzőt a hangversenyhez. De a valódi ihlető Schubert Bécsi esték című sorozatából a Valse Caprice, No. 6–7, amely – illeszkedve a fesztivál fókuszához - Liszt Ferenc átiratában csendül fel és igen ritkán hallható Budapesten, de talán az európai koncerttermekben is.

A változatos, sokszínű koncertet egy ifj. Johann Strauss–Grünfeld parafrázis zárja, a Soirée de Vienne,

a cím és persze a muzsika szintén a bécsi estéket idézi. Hasonlóan a Schubert valcerekhez, ritkaságnak számít ebben a változatban.

Farkas Gábor

Farkas Gábor (Fotó/Forrás: Katona Csilla)

Farkas Gábor Liszt és Junior Prima díjas zongoraművész 2005-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Ez követően 2014-ben doktori fokozatot szerzett, ahol mesteriskolabeli mentora Kocsis Zoltán volt. Számos nemzetközi zenei verseny, köztük a 2003-as Magyar Rádió Zongoraverseny, valamint a 2009-ben, Weimarban megrendezett 63. Nemzetközi Liszt Zongoraverseny győztese.

2015-ben elnyerte a New York Concert Artist & Associates versenyének fődíját is, amelynek eredményeképpen nagy sikerrel debütált 2016-ban New Yorkban, a Carnegie Hallban.

A világ olyan kiemelkedő koncerttermeiben lépett már színpadra, mint a velencei Teatro la Fenice, a brüsszeli BOZAR, a berlini Konzerthaus, a madridi Auditorio National de Music, vagy a shanghaji Oriental Art Center. Ezenkívül nemzetközi fesztiválok, köztük a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a zwickaui Schumann Fesztivál, a weimari Pélerinages Fesztivál a pekingi Musicathlon, és a Kaposfest rendszeres vendége.

Kiemelkedő karmesterekkel dolgozott együtt: Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Olli Mustonen, Philippe Bender, George Tchitchinadze, Olaf Henzold, Kobayashi Ken-Ichiro, Vásáry Tamás, Charles Dutoit.

2017-ben a Steinway & Sons Records New York-i, hamburgi és budapesti képviselete egyhangúlag Steinway Artisttá választotta. Szintén

2017-ben a művész elfogadta állandó professzori kinevezését a Tokyo College of Musicban, amelynek ezzel első európai és egyben legfiatalabb mesterévé vált.

Családjával ezért Japánban él.

A művész legújabb lemezfelvétele és az azt bemutató koncertek - Chopin Balladák és Impromptuk (Hungaroton) - 2019. júniusi megjelenése óta óriási szakmai és közönségsikernek örvend. Szintén ez évben elnyerte a rangos Aoyama Művészeti Díjat, amit az év legjobb hangversenyéért adományoztak a művésznek Japánban.

MŰSOR

Schubert: Négy impromptu, D. 935

- szünet -

Schumann: Bécsi karnevál, op. 26

Schubert–Liszt: Bécsi esték – Valse Caprice No. 6

Schubert–Liszt: Bécsi esték – Valse Caprice No. 7

Grünfeld: Bécsi este – koncertparafrázis ifj. Johann Strauss-keringőkből, op. 56

JEGYVÁSÁRLÁS

(támogatott tartalom)

Lemez: Chopin farkastörvények nélkül

Kapcsolódó

Lemez: Chopin farkastörvények nélkül

Régi zenekritikákban szokás volt ilyet mondani: „Farkas Gábor érti Chopint.” Én ilyet mondani soha nem mernék, de azt igen, hogy Farkas Gáborral értem Chopint.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Farkas Gábor pályázatát támogatja a Zeneakadémia szenátusa

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szenátusa többségi szavazással Farkas Gábor pályázatát támogatta a három jelölt közül április 15-i rektorjelölt-választó ülésén.
Színház

Hunyadkürti Györgyről nevezi el kamaraszínpadát a kaposvári színház 

A kaposvári társulat ily módon tiszteleg a tavaly váratlan hirtelenséggel elhunyt Jászai-díjas színművészére, a játszóhelyen emellett portrédomborművet is avatnak Hunyadkürti György születésnapján. 
Klasszikus

Héja Domonkos a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új főzeneigazgatója

A karmester május 1-től veszi át az együttesek zenei vezetését. A 2025/26-os évad koncertprogramját már az új főzeneigazgató ismertette a Dohnányi Ernő Zenei Központban tartott sajtóeseményen.
Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus

A kihívások zeneszerzője – Tóth Péter hatvanéves

Zeneszerzőként színpadi, vokális és hangszeres műveket egyaránt alkot, zeneműkiadót vezet, de Tóth Péter tanít és társadalmi feladatokat is vállal. A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának vezetője április 11-én töltötte be hatvanadik életévét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.