Klasszikus

Bécsi Ünnepi Hetek

2010.05.11. 16:24
Ajánlom
2010. május 14-20 között rendezik meg a Bécsi Ünnepi Hetek fesztivált, amelynek igazgatója Luc Bondy 23 ország 49 produkcióját hozza el az osztrák fővárosba.

A 196 előadást tartalmazó porgramban 16 vendégszereplő közreműködésével 10 saját és 23 koprodukcióban készült műsor, valamint 6 ősbemutató is szerepel (Minden más?, 100 százalék Bécs, Gyűlölet, Kapusvetki, Exhibit A: Német-Délnyugat-Afrika, Me talking to Myself in the Future). Ezen kívül bemutatják Luc Bondy rendezésében Helena című teljesen új Euripidész feldolgozását (Peter Handke fordításában). A zenei program középpontjában idén Alban Berg áll: születésének 125. és halálának 75. évfordulóját ünnepeli a bécsi fesztivál. Berg két operája és egy koncertciklusa is bekerült a műsorba (Stéphane Braunschweig rendezi a Wozzeck és Peter Stein a Lulu című operát).

A Bécsi Ünnepi Hetek zenei programja keretében immár 5. alkalommal kerül sor az Into the City című zenés programsorozatra, melynek fő témája idén a fiatalok kulturális kifejezési formái és az őket foglalkoztató kérdések lesznek (az Into the City minden rendezvényére a belépés ingyenes). Az ünnepi hetek fórum sorozat Generation (Ex) Yu című programjában a volt Jugoszlávia azon generációjának az új munkáit mutatja be, akik még a szocializmusban nőttek föl és most szerbekként, bosnyákokként, horvátokként keresik identitásukat.

Részletes információ: www.festwochen.at

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.