Dohnányi Ernő csodálatos ifjúkori remeke a századforduló túlfinomult Bécsét, Csemiczky Miklós oratóriuma a Balaton fölé magasodó koraközépkori Tihanyt idézi meg. Egy évszázad választja el egymástól a két művet, és alig kétszáz kilométer a két települést.

Budapesten érik zeneszerzővé és zongoraművésszé, Bécs fedezi fel magának: Dohnányi Ernő 1901 és 1905 között a két főváros között osztja meg életét. A világhírt megalapozó sikerekben elsősorban a császárváros részesíti, művei itt jelennek meg a Doblinger kiadó gondozásában, itt ismerkedik meg kora jelentős előadóművészeivel, a zongorista Dohnányit az itteni sajtó emlegeti először a legnagyobbak között. A pezsgő Bécs inspirál és egyben nyugalmat is biztosít, s e nyugalomról néhány rendkívüli műgonddal megírt, valamiféle "időskori" mélységet sugárzó Dohnányi-mű tudósít. Két kompozíció magasodik ki ebből az időszakból, az 1902-es Szerenád vonóstrióra (op. 10) és a gordonkaversenynek is beillő Konzertstück (op. 12) 1904-ből. Vázsonyi Bálint írja a húszas évei derekán álló zeneszerzőről, hogy a "külsőségek alapján rendkívül gátlástalan, könnyed, fesztelen embernek tűnt. Legbelül egyáltalán nem volt az - de ezt vajmi kevesen tudták róla. Zenéje tanúskodik erről." A Konzertstückre - tehetjük hozzá utólag - különösen találónak látszik ez a jellemzés. E sokrétű kompozíció káprázatos folyékonyságával és hangszerelési bravúrjaival, felépítésének elegáns grandiozitásával, elsötétedő érzelmeivel és elkomorodó hangvételével, rezignált végkicsengésre irányuló dramaturgiájával - azaz a könnyed külsőségesség és az önmagába révedő komolyság kettősségével - hökkenti meg a 21. századi hallgatót.

A mű formális ajánlása annak a Hugo Beckernek szól, aki hamarosan (az 1905-1906-os tanévtől) Dohnányi egyik kollégája lesz a berlini akadémián, az életrajzírók viszont tudni vélik, hogy a darab másik, nem formális címzettje a csellista édesapa. Az egyetlen, nagyszabású kompozícióban könnyű felismerni a klasszikus versenyművek háromtételes szerkezetét, első szakaszában pedig egy rafinált és nagy várakozást keltő szonátaformát. A mű egy jellegzetes harmóniai ötlettel indul, Dohnányi érezhetően kedvét is leli a tételkezdő akkordpárok ismételgetésében. S hogy a kompozíció ne cövekeljen le ennél az alapgondolatnál, a hangszerelés - rögtön az első ütemtől - mendelssohni bájjal hozza lendületbe a zenei gépezetet. Mintha a főtéma ebből a két elemből sarjadna ki, a csellón szárnyra kapó melódia lendületes vonalakkal emeli ki a harmóniai kontúrokat. Szimfónia, obligát szólóhangszerrel - gyakran jellemeznek így néhány századfordulós versenyművet Brahmstól Rahmanyinovig. E sorba illik Dohnányi Konzertstückje is, melyben a szerző egyedülálló könnyedséggel egyensúlyoz a szimfonikus tömeg és a divertimentós könnyedség között. Igen megkapó a lassú középtétel funkcióját hordozó Adagio, ez a gyakran mollba révedő muzsika. S mintha a D-dúrba, a darab alaphangnemébe visszavezető út nem is lenne reális, ez a pompás (?) karakterdarab szinte suttogva, tompa üstdobhangoktól kísérve és megszeppenve ér véget. A mű tehát minden idegszálával az ellentmondásos századfordulóhoz kötődik.

A Tihanyi Bencés Apátság alapításának 950. évfordulójára írta Csemiczky Miklós Supra firmam petram című kompozícióját. A 2005-ben bemutatott oratórium a műfaj eredeti funkciójának értelmében afféle biblikus elmélkedés, kontempláció. A darab szövege a templom-, a kolostor-, illetve a közösségalapítás és az egyházalapítás közötti misztikus kapcsolatra fókuszáltatja a hallgató figyelmét. Erre utal a cím is, melynek szavait egy régi, a tihanyi monostorban őrzött képen is olvashatjuk: a megfogalmazás („erős, meg nem ingó kősziklára") egyszerre juttatja eszünkbe a tó fölé emelkedő magaslatot és a Péter apostolhoz intézett jézusi szavakat, "Tu es Petrus - te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat".

A héttételes misztériumjáték "librettója" sajátos kompiláció, a zeneszerző és Dr. Korzenszky Richárd, tihanyi perjel közös munkája. Magyar, latin és görög textusok váltják egymást, s mivel a Tihanyi Alapítólevél egyik legbecsesebb nyelvemlékünk, nem maradhattak ki a magyar nyelv archaikus korszakát idéző részletek sem. A "Tihon super Bolatin" (a Balaton feletti Tihany) formula például a kompozíció ötödik tételében bukkan fel, mely az Alapítólevélben említett települések és földrajzi területek lajstroma, szabad átköltésben.

A miseszerkezetre is emlékeztető ciklus egy "zsoltár-introitussal" (bevezető) kezdődik, a 126. zsoltár Káldi György-féle régi nyelvezetű fordításában. "Isten segítsége nélkül az embrek fáradalmai hiábavalók" - így magyarázza a bibliai szöveghelyet Sík Sándor. A mű a mise-ordinárium első tételével, a Kyriével folytatódik. A harmadik szakasz (Ave maris stella) egy gregorián Mária-himnusz feldolgozása. E dallamválasztás arra utal, hogy I. András király a monostort Szűz Mária (és Szent Ányos püspök) tiszteletére emelte. A "stella maris" (tenger csillaga) némi lokálpatriotizmussal a "magyar tengerre" is vonatkoztatható. A negyedik a tétel (Andreas Rex) az apátság alapításának tényét mondja ki, a hírnök vagy felolvasó (a testo) szavai a basszus szólista hangján kelnek életre, s ezt követi megszakítás nélkül a már korábban is említett ötödik tétel (Tihon super Bolatin).

A hatodik szakaszban "megszólal" az adománylevelet kiállító uralkodó. András "Királyi bőkezűséggel" (így a tételfelirat) teremti meg az apátsági lét alapjait. Az utolsó tétel (Templa festis) ünnepi vígasság, melyben egy-egy részlet erejéig felvillan a keret-műfajból, azaz a miséből a Sanctus és az Agnus Dei. A Supra firmam petram zenei értelemben egy ezredévet ível át, a régmúlt hangulata, érzésvilága, akusztikája ugyanolyan erővel formálja e művet, mint a jelen hangjai.