Beethoven 10 legrosszabb műve, rangsorolva

Tavaly Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulóját ünnepelte a zenei világ. Az emlékév során sok publikáció foglalkozott a mester helyével a zenetörténetben, volt, akik a fehér (bőr)színben uralkodó kultúra letéteményeseként kárhoztatták (természetesen tévesen), mások pedig azért vakarták a fejüket a jubileum kapcsán, mert szerintük más, kevésbé ismert zeneszerzőkre kellene felhívni úgy a figyelmet, ahogy Beethovenre.

Alábbi listánk nem azért született, hogy Beethoven hírnevét csorbát ejtsünk. (Nem is tudnánk, a zeneszerző helye kikezdhetetlen a kánonban.) Mindössze azért szedtük össze a tíz legrosszabb Beethoven-művet, hogy megmutassuk, a legnagyobbaknak is vannak gyengébb alkotásaik, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a zenehallgatás közben saját értékítéletünknek még jobban érdemes hinnünk, mint annak a brandnek, amely a műsorfüzetben vagy a lemezen szerzőnévként szerepel.

A VAN magazin segítségével készült összeállítás természetesen szubjektív, hozzászólásaikat, ellenvetéseiket közösségi oldalunkon várjuk!

Lássuk hát a tíz legrosszabb művet, a lista végéről indulva!

10. Hármasverseny

A zongorára, hegedűre és csellóra írt Hármasverseny egyetlen igazi előnye, hogy lehetőséget ad a sztárparádéra. Arról a gyengén sikerült lemezről már korábban írtunk, amelyen Richter, Ojsztrah és Rosztropovics játszik Karajan vezénylete mellett, de nem az az egyetlen all-stars előadás: Anne-Sophie Mutter, André Previn, Lynn Harrell Kurt Masur dirigenssel készítettek felvételt, de egy komolyzenei menedzser álma valósult meg Daniel Barenboim, Itzhak Perlman és Yo-Yo Ma közös zenélésével is. A zenemű viszont nem a szerző legjobb műve. Időnként fel-felkapjuk a fejünket egy-egy jobb szakasz hallatán, de a Hármasverseny nélkülözi azt a feszes szerkezetet és újdonságot, invenciót, amiért Beethovent szeretjük.

9. Eroica variációk

A zenetörténészek számára bizonyára érdekes forrást jelent Beethoven opus 35-ös variációsorozata, amelyben először bukkan fel az évvel később komponált Eroica-szimfónia utolsó tételének témája, az egyszeri zenehallgató számára azonban huszonhárom percnyi várakozás a darab: azt az elementáris élményt ugyanis nem adja meg, amit az Eroica-szimfónia, egy idő után tömény kínlódás hallgatni. Ne legyünk azonban igazságtalanok! A variációsorozat minden bizonnyal nélkülözhetetlen előtanulmány volt a későbbi nagy műhöz.

8. Für Elise

Aki úgy véli, a Für Elise jó, az nem nyomogatott még elég kapucsengőt. A rövid bagatell annyira nem beethoveni, hogy egy feltételezés szerint nem is Beethoven komponálta. A sors fintora, hogy az utca embere inkább ismeri ezt a szerzőtől, mint akár az Örömódát vagy a Sors-motívumot.

7. „Grenadiermarsch”

Beethoven gránátos indulóját az ember szívesen elcserélné egy tál grenadírmarsra, de hogy a krumplis tészta és Beethoven rajongóit se sértsük meg, érdemes leszögezni: nincs baj a művel, csak annyi, hogy négy és fél perccel hosszabb a kelleténél.

6. Sally in Our Alley – Skót népdal

A klasszikus zene kedvelői számára talán meglepetés, hogy Beethovent kifejezetten érdekelte a népzene. Több mint százhatvan skót, ír, walesi és angol népdalt dolgozott fel, csakúgy mint svájci, tiroli, kozák, orosz, spanyol, lengyel magyar és portugál tradicionális dallamokat. Hogy a bécsi mester a folk ihlető erejéhez fordult, az nem kis részben köszönhető George Thomson skót úriembernek, aki minden lében kanál természetével összhangban sok, a korban neves zeneszerzőt megkeresett a kéréssel, hogy dolgozzák fel hazája népdalait. Így született Beethoven 25 skót dala, amelyet opus 108-as szám alatt adtak közre. A mai fül számára némelyik meglehetősen problematikus. A Sally In Our Alley olyan, mintha egy osztrák söröző vendége karaoke-zni próbálna, de az akcentusa és a habitusa egyaránt akadályozná a dologban.

5. h-moll Allegretto

Nem sportszerű, hogy ezt a korai darabot listánkon szerepeltetjük, de a cikkszerzőnek úgyis lőttek: meg fogják enni az Olvasók. Ez a korai, opus szám nélküli darab csak azt mutatja, hogy nem muszáj mindent eljátszani csak azért, mert Beethoven. Ha már a régi idők zeneirodalmában kutakodunk, tegyük szélesebb látókörrel, fedezzük fel olyan kismesterek remekműveit, mint Anton Reicha, Muzio Clementi vagy Luigi Boccherini.

4. Karfantázia

Gyakran tekintik a Kilencedik szimfónia előfutárának, de a Karfantáziát valószínűleg nem az a világmegváltó lelkület szülte, ami a későbbi magnum opust. 1808 decemberében Beethoven művei nagyszabású jótékonysági koncerten szerepeltek, amelyen kórus, énekes szólisták és zongorista, valamint zenekar szerepelt. Ez a mű azért született, hogy a zárószámban a fellépők együtt is muzsikálhassanak. Az ember viszont tanácstalan a húszperces kompozíciót hallgatva: egyszerre szimfonikus költemény, kantáta, zongoraverseny és szimfónia. És ha már egy komplett zenekar és kórus összejött, akkor akár a Kilencedik negyedik tételét is előadhatnák, nem? (A történethez hozzátartozik, hogy a Kilencedik zárótétele sem tetszett mindenkinek; Verdinek sem.)

3. Bundeslied “In allen guten Stunden” Op. 122

Fárasztó négy perc, alighanem egyike azoknak a kompozícióknak, amely a politikára fogékony Beethoven legrosszabb oldalát mutatják. A zeneszerzőt máig sok kritika éri azért, mert az ő művészetében először jelenik meg a politika hajtóereje: van, ahol ez működik, és van, ahol rendkívül kínos. A Bundesliedet leginkább egy autoriter rendszerben játszódó történelmi dráma egyik jelenetében tudom elképzelni, ahol gyerekek és felnőttek éneklik vörös (vagy bármilyen színű) nyakkendőben egy unalmas pártrendezvényen.

2. C-dúr trió két oboára és angolkürtre

Trió két oboára és angolkürtre – már a cím is szörnyen hangzik (elnézést kérünk e derék hangszerek művészeitől). A lehetetlen hangszerelés eredményeképpen egyszerűen nem létezik olyan előadás, amely élvezhető lenne, mindegyik hamis. Az opus szám viszont félrevezető: nem a VII. szimfónia komponálása környékén keletkezett a darab, hanem 1794-ben. A négytételes darabot átírták két hegedűre és brácsára is, megjavítani az sem tudta.

1. Wellington győzelme

A Csataszimfóniaként is ismert zenekari műnek vitathatatlan helye van listánkon: Beethoven sem kedvelte, de kritikusainak azért önérzetesen replikázott: „Amit ürítek, az is jobb, mint amire maguk csak gondolni tudnak!”

A darabot a szerző V. Györgynek ajánlotta, és Arthur Wellesley tábornoknak az észak-spanyolországi Vitoriában, Joseph Bonaparte, Napóleon bátyja által vezetett francia sereg felett aratott győzelme alkalmából komponálta. Wellesley később megkapta a Wellington hercege címet, de a derék lordnak sem tetszett a nagy német alkotása. Egy kétes eredetű anekdota szerint Wellington grófjától egy orosz követ megkérdezte az ősbemutatón, hogy ilyen volt-e a csata is. „Istenemre mondom, ha ilyen lett volna, magam is megfutamodom.”