Klasszikus

Beethoven: cisz-moll vonósnégyes

2014.12.08. 06:48
Ajánlom
Sorozatunk egy korábbi cikkében már tettünk említést Beethoven utolsó alkotói korszakáról, amely 1818-tól 1827-ben bekövetkezett haláláig tartott. Ekkor született az utolsó öt nagy vonósnégyes is.

Ismét Papp Viktor Beethoven könyvét hívjuk segítségül: "Az op. 127-et (az utolsó öt nagy közül az első - a szerkesztő megjegyzése) az előző vonósnégyestől tizennégy év választja el, tehát olyan meglepően hosszú szünet, amilyet Beethoven egy műfajának történetében sem találunk. (...) Az 1824. év tavaszától 1826 végéig, halálos betegen, egyedül a vonósnégyes foglalkoztatta. Öt olyan vonósnégyest írt, melyek már külsőleg, terjedelemben s felépítésük bonyodalmasságával is mutatják, hogy itt a mesterek mestere a művészeten felülemelkedő elvont zenei nyelvezettel sírja széléről visszabeszélő legszentebb kinyilatkoztatásait zárta ütemekbe. 'Talán legmélyebb művei ezek - mondja Romain Rolland - melyeket szinte a vérével írt.'"

Ezek közül a művek közül a középső az opus 131-es, cisz-moll kvartett, amelyet Wagner minden vonósnégyes legnagyobbikának tartott. "Talán a legszomorúbb, amit valaha hangokkal kifejeztek." - mondja Wagner. Hallgassuk meg a teljes művet:

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Vizuál

75 év után újra Magyarországon Courbet festménye

Magyar magángyűjtő vásárolta meg, így 75 év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja, Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye. Rövidesen a magyar közönség is láthatja az értékes alkotást.
Jazz/World

Kizökkenés a mából – Megjelent Orbán Bori első albuma

A Kaláka Kiadó gondozásában látott napvilágot Orbán Bori első lemeze Ma chanson címmel. Az album készüléséről, terveiről és vágyairól faggattuk a fiatal énekesnőt.
Plusz

A nyugalom fesztiválja vár a Káli-medencében

Pál István Szalonna és Bandája, Nagy Feró, Ferenczi György és a Pesti Rackák, a Szent Efrém Férfikar, a Fonó zenekar, de Pély Barna is ott lesz a Kőfeszten, aminek idén is a Káli-medence ad otthont augusztus 4. és 8. között. A fesztivál tíz településen, ingyenes programokkal várja az érdeklődőket.
Klasszikus

Középpontban Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága Pannonhalmán

Augusztus 27-29. között rendezik meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek zenei gerincét idén Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága adja. A programot Klukon Edit és Ránki Dezső művészházaspár állított össze. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus arcus temporum

Középpontban Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága Pannonhalmán

Augusztus 27-29. között rendezik meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek zenei gerincét idén Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága adja. A programot Klukon Edit és Ránki Dezső művészházaspár állított össze. 
Klasszikus ajánló

A természet, a mozgás és a művészet egysége

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált július 30. és augusztus 1. között.
Klasszikus interjú

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Klasszikus hír

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Klasszikus videó

Itt a titokzatos, első dal iamyank új lemezéről

A titokzatos Sarah megszületése vezeti fel az iamyank Live Ensemble új, július 28-án érkező stúdióalbumát és annak lemezbemutatóját. Ehhez a dalhoz készült a most megjelent videó. Mutatjuk.