Klasszikus

Beethoven hálaéneke gyógyulás után

2020.12.12. 15:10
Ajánlom
Hosszú betegség után felgyógyulva a bécsi mester megalkotta az egyik leggyönyörűbb vonósnégyestételt, ami ma, kétszáz évvel később is vigaszt jelenthet nehéz időkben. Hallgassuk meg közösen utolsó előtti kvartettjének lassú tételét!

Ludwig van Beethoven életének nehéz időszakát élte 1825-ben. Hangulatingadozásaival elidegenítette magát közeli barátaitól, unokaöccséhez írt levelében dühös szavakkal panaszkodott családtagjaira. Egyik szolgálója visszaemlékezése szerint viselkedése gyakran volt zavaros, mozgása hirtelen – séta közben a kezeit lóbálta, hangosan beszélt, kiabált, miközben füzetébe ötleteket jegyzetelt. Viseltes megjelenése miatt még rendőrök is igazoltatták egy ízben, akik nem ismerték fel a köztiszteletben álló zeneszerzőt.

Még rosszabb következett: áprilisban bélgyulladással kellett orvoshoz mennie, aki eltiltotta a kávétól, az alkoholtól, a badeni fürdőzést javasolt és friss házitejet. Beethovent mindig is lenyűgözte a vidék, de most az életéért aggódott.

Badeni tartózkodása alatt, májusban írta az a-moll vonósnégyesének (op. 132) áhítatosan gyönyörű lassú tételét, amelyhez alcímet – avagy rövid programot – is csatolt: „Egy felgyógyult beteg hálaimája az Istenséghez, líd hangnemben”. Vagy ahogy németül emlegetjük a tételt: Heiliger Dankgesang.

„Az örök csatázó »vadóc«, a nyughatatlan lelkű, mindannyiszor a győzelem kivívásáig megállni képtelen hős könnyes hálaadása ez a kvartett tétel. Kíméletlen sorscsapásán – hallása végső elvesztése – igyekezett enyhíteni, segítséget nyújtani az az orvos, aki egy amatőr vonósnégyes primáriusa volt, akinek köszönetként készült ez a gyönyörű kamaramű” – írta a darabról Ungár István karnagy.

A Dankgesang húszperces tétele öt részre osztható. Az első három-négy perc olyan, akár egy fokozatosan olvadó jégtükröt figyelni. Mint egy meditációs gyakorlat. Molto adagio – tehát nagyon lassan játszandó. Hangkészlete a középkori egyházi zenében használt líd hangsor, F-lídben vagyunk. Ezt egy trillákkal fűszerezett, derűs rész ellenpontozza, amely olyan, mint a kinyíló tavasz, 3/8-adban, D-dúrban. „Újabb erőre kapva”, írta Beethoven a kottába. Ezután kétszer tér vissza a lassú szakasz, egyszer pedig – közötte – az élénk rész.

Beethoven számára kegyelmi pillanat lehetett, hogy felgyógyult betegségéből, az alkotás aktusában pedig megtapasztalhatta azt a lebegő, időntúli állapotot, ami ennek a vonósnégyes-tételnek az utolsó perceiben megjelenik. „Doktor, csukja be az ajtót a halál előtt, a hangjegyek megsegítik a szükségben lévőt!” – írta a zeneszerző a szabadidejében hegedülő orvosának.

A Heiliger Dankgesangot hallgatni azóta is megtisztító élmény. Megihlette a leukémiában szenvedő Bartók Bélát, aki III. zongoraversenyének lassú tételében idézi meg elődjét, és nyomokban felfedezhető Arnold Schönberg 1946-os vonóstriójában is.

A lázongó lélek lecsitul a gyógyulás halvány, de valamelyest biztatást adó reményével

– írja Ungár a zenéről. Most, egy világjárvány – bízva mondhatjuk – végéhez közeledve, jusson eszünkbe Beethoven, aki így adott köszönetet a gyógyulásért. Jobb hely lesz a világ, ha – miután veszteségeinkkel számot vetettünk – ennek csak a töredékére képesek leszünk.

Süketelés Beethovenről

Idén minden Beethovenről fog szólni: 250 éve született a Mester, kilenc örökérvényű szimfónia, szonáták, vonósnégyesek, s nem utolsósorban lapunk névadó operájának, a Fideliónak a szerzője. Nem csak a közönség kedvence, hanem a zenetudósoké is, így joggal reméljük, tudunk még újat mondani róla. Cikksorozatunkban nem csak zenei kérdésekről, hanem Beethoven koráról, annak történelméről is írunk. Kellemes olvasást és zenehallgatást kívánunk!

A sorozat cikkeit itt érheti el!

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kiemelkedő életművek és emberi teljesítmények – Átadták az Cziffra Fesztivál díjait

Idén rekordszámú pályázat érkezett. A díjakra a Cziffra Fesztivál felhívása szerint művészeket, kulturális szakembereket lehetett jelölni; a döntést végül a jelölési időszak lezárultával az öttagú szakmai zsűri hozta meg.
Színház

„Minden téren jönnek előre a nők” – Interjú Péterfy Borival

Az Átrium új bemutatója, a Mefisztó Klaus Mann Mephistójának szabad átirata a kortárs kabaré műfajában, sok zenével és meglepetéssel. Az Urbán András rendezte előadásban Péterfy Bori a többi színészhez hasonlóan sokféle karaktert villant fel.
Klasszikus

Világsztárok a Müpában: klasszikusok és ősbemutatók az új évadban

Türelemre, alázatra és rugalmasságra tanított az előző időszak – idézte fel az elmúlt másfél évet Káel Csaba vezérigazgató a Müpa évadnyitó sajtótájékoztatóján, emlékeztetve rá, hogy ez a nyitás most többet és mást jelent mindenki számára. A következő szezon a megújulás jegyében telik: a visszatérő közönségkedvencek mellett számos új program érkezik az intézménybe, a magyar sztárok mellett pedig a nemzetközi művészvilág kiemelkedő alkotói is képviseltetik majd magukat a koncerttermekben.
Vizuál

Évtizedes elfeledettség után először látható Péli Tamás monumentális pannója

A Születés című alkotás szeptember 26-ig látható a BTM Vármúzeum Barokk Csarnokában. A páratlan jelentőségű, de hányattatott sorsú, ez idáig a közönség elől elzárt fára festett táblakép központi motívuma a roma nép képzelt-megálmodott eredetmítosza.
Klasszikus

Barokk forgatag – Zenei időutazásra hív a 37. Régi Zenei Napok

Minden eddiginél több koncerttel és kurzussal várja közönségét és hallgatóit a Régi Zenei Napok Vácon és Gödöllőn július 3. és 10. között. A műsorban különleges zenei csemegék is helyet kaptak, a professzorok között érkezik Malcolm Bilson és Simon Standage.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Világsztárok a Müpában: klasszikusok és ősbemutatók az új évadban

Türelemre, alázatra és rugalmasságra tanított az előző időszak – idézte fel az elmúlt másfél évet Káel Csaba vezérigazgató a Müpa évadnyitó sajtótájékoztatóján, emlékeztetve rá, hogy ez a nyitás most többet és mást jelent mindenki számára. A következő szezon a megújulás jegyében telik: a visszatérő közönségkedvencek mellett számos új program érkezik az intézménybe, a magyar sztárok mellett pedig a nemzetközi művészvilág kiemelkedő alkotói is képviseltetik majd magukat a koncerttermekben.
Klasszikus hír

Barokk forgatag – Zenei időutazásra hív a 37. Régi Zenei Napok

Minden eddiginél több koncerttel és kurzussal várja közönségét és hallgatóit a Régi Zenei Napok Vácon és Gödöllőn július 3. és 10. között. A műsorban különleges zenei csemegék is helyet kaptak, a professzorok között érkezik Malcolm Bilson és Simon Standage.
Klasszikus hír

Kiemelkedő életművek és emberi teljesítmények – Átadták az Cziffra Fesztivál díjait

Idén rekordszámú pályázat érkezett. A díjakra a Cziffra Fesztivál felhívása szerint művészeket, kulturális szakembereket lehetett jelölni; a döntést végül a jelölési időszak lezárultával az öttagú szakmai zsűri hozta meg.
Klasszikus újranyitás

Teherautó platójáról és templomokban is zenél a Fesztiválzenekar

Június 9-én és 11-én ismét mozgó teherautóról zenélnek majd a Budapesti Fesztiválzenekar művészei a fővárosban. Szerda és péntek délutántól estig a belvárosban és Újlipótvárosban várható az élő zenét hozó autó felbukkanása. A mobil utcazenélés mellett ismét országszerte fellépnek templomokban, zsinagógákban.
Klasszikus ajánló

Zene+ sorozat a Várkert Bazárban

Három ünnep, három összművészeti koncert. A Várkert Bazár a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával együttműködésben igazi összművészeti kulturális csemegékkel készül 2021 nyarára. Az ódon történelmi falak között – miközben a felejthetetlen panorámában gyönyörködünk – a kiváló akusztika segítségével felemelő és tartalmas nyáresték várnak az érdeklődőkre.