Klasszikus

Beethoven: IX. szimfónia

2014.12.21. 07:29
Ajánlom
Sorozatunk Karácsony előtti utolsó műve Beethoven IX. szimfóniája. Tizenkét évvel a VIII. szimfónia után, 1824 májusában lép nyilvánosság elé Beethoven a IX. szimfóniával.

Az ősbemutatóra annak a koncertnek a keretében került sor, amelyet Beethoven 1824. május 7-én a Kärtnertor színházban rendezett. A koncert a Házszentelő (op. 124) nyitánnyal kezdődött, utána részletek következtek a Missa Solemnisből (op. 123). Ezután feltehetően szünet következett, majd felhangzott a IX. szimfónia (op. 125). Az ősbemutató szólistái Henriette Sontag (szoprán), Carolina Unger (alt), Anton Haitzinger (tenor) és Joseph Seipelt (bariton) voltak. Beethoven, aki akkoriban már teljesen süket volt, a zárótételnél a közönségnek háttal állt és a szavakat az énekesek szájáról olvasta le. Az előadás után a közönség frenetikus tapsban tört ki. Márkus János Muzsikus-anekdoták című válogatása így ír erről: "A majdnem teljesen süket Mester legcsodásabb teremtményét, a Kilencediket, a zsenialitás legtökéletesebb példáját vezényelte. Néma csendben, megigézve, elragadtatva hallgatta a közönség a hangokat, amelyek szétáradtak a teremben. Azután felhangzott az "Örömóda", a szeretet és az emberi jóság hangokba öntött vallomása, és az utolsó hangok után a közönséget nem lehetett megfékezni. Tomboltak, kiabáltak, ünnepeltek, integettek, eszeveszetten zajongtak.

Beethoven azonban a saját művétől megrendülve, háttal a közönségnek állt a karmesteri pulton, némán és elbágyadva lapozgatott a partitúrában - és nem hallott semmit. A közelében állt az elbűvölő Karoline Unger, aki az alt szólót énekelte. Villámgyorsan átlátta a helyzetet, hozzárohant, mindkét vállánál megragadta a mestert, a közönség felé fordította, és megmutatta neki, hogyan ünnepli a lelkes közönség. Mindenki egy pillanat alatt felismerte a tragikus helyzetet, azt az iszonyatot, hogy ember, aki ilyet tudott megalkotni, nem hallhatott semmit, és csak látni tudta, hogyan ünneplik. Orkán zúdul a teremre, sírnak, többen elalélnak, felugrálnak a székekre, integetnek és hadonásznak - és ekkor megérti Beethoven, hogy őt ünneplik. Az arcán mosoly suhant át - annak a boldogságnak érzése, amelyet olyan csodálatosan megénekelt." Ahogyan a bevezetőben írtuk, sorozatunk Karácsony előtti utolsó része a mai cikk. Köszönjük kedves Olvasónk négy hete tartó figyelmét; boldog Karácsonyt kívánunk Önöknek!

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Vizuál

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Jazz/World

Jazz, punk attitűddel: itt a Barabás Lőrinc Quartet új lemeze!

A világ nyitott tér a játékra a Barabás Lőrinc Quartet új lemezén, amelyet nem utolsósorban Miles Davis fúziós hangja ihletett. Hallgassa meg az Open című album dalait!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.
Klasszikus hír

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.
Klasszikus klassz a parton

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.
Klasszikus ajánló

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Klasszikus arcus temporum

Középpontban Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága Pannonhalmán

Augusztus 27-29. között rendezik meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek zenei gerincét idén Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága adja. A programot Klukon Edit és Ránki Dezső művészházaspár állított össze.