Klasszikus

Beethoven karácsonykor találkozott először Haydnnel

2017.12.24. 09:44
Ajánlom
Haydn Londonba utazott, és Bonnban pihent meg. Minden bizonnyal Beethovennel is találkozott, aki ekkor már a város fiatal büszkesége volt.

1790 szeptemberében Esterházy Miklós herceg, a művészetek nagy patrónusa meghalt, és ezzel Európa egyik leghíresebb zeneszerzője megszabadult kötelezettségeinek jórésze alól. A komponista Joseph Haydn volt, aki élvezte a frissen kapott szabadságot. A környező országokban mindenhol szívesen fogadták, Johann Peter Salomon londoni koncertszervező pedig meggyőzte őt, hogy látogasson Angliába. A két férfi megbeszélte, hogy útjukon megállnak Bonnban, Salomon szülővárosában.

Jospeh Haydn (Thomas Hardy képe)

Jospeh Haydn (Thomas Hardy képe)

Az utazók karácsony este érkeztek meg Bonnba, december 26-án pedig meghívták őket egy misére a helyi templomban. Haydn a zene első ütemeiről nyomban felismerte, hogy a saját művét hallja, amit bóknak vett, de némileg zavarba is jött. A mise után Salomonnal együtt meghívták őket az oratóriumba, ahol nem más, mint Miksa Ferenc főherceg várta őket, és Bonn legnagyobb muzsikusai.

– Uraim, hadd mutassam be Önöknek Haydnt, akit mindannyian annyira nagyra becsülünk – mutatta be a zeneszerzőt a főherceg, aki ebédre is meghívta őket.

A gond csak annyi volt, hogy a két utazó már megrendelte az ebédjét a fogadóban, ahol megszálltak. Elnézést kértek hát, amit Miksa Ferenc meg is értett, és visszavonultak.

De amikor beléptek a fogadóba, látták, hogy a kis ebédből bankett lett: a főherceg meglepetést készített elő. Nem csak a város elöljárói, hanem a legjobb muzsikusok és zenekar is volt.

Vajon Beethoven is a társaságban volt? Minden bizonnyal. Bonn legígéretesebb, legjobb zongoristája volt az időben, ráadásul már ünnepelt zeneszerző. Szinte lehetetlen, hogy a város szülöttjeként és büszkeségeként ne mutatták volna be Haydnnek.

image gallery (4)

image gallery (4) (Fotó/Forrás: Wien Museum)

Akárhogy is, két évvel később, amikor Haydn újra Bonn városán haladt keresztül, már ő kérte, hogy hadd találkozzon Beethovennel. Meggyőzte a munkáltatóját, a kölni választófejedelmet, hogy engedje el a fiatalembert Bécsbe, hogy nála tanuljon. Így történt, hogy a még nem 22 éves Beethoven elindult Bécsbe. A többi pedig már (zene)történelem.

Felhasznált irodalom

John Suchet: Beethoven – The Man Revealed. Atlantic Monthly Press, NY, 2012.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Színház

Kulka, Bodrogi és Jakab Tamás a felújított Újszegedi Szabadtéri nyitóelőadásában

Molière Don Juanját láthatják a nézők július 19-21. között három alkalommal az új technikával újranyitó Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Klasszikus lemez

Új lemezt készített a Szent Efrém Férfikar

A Wings című lemezen – magyarul talán az Angyalszárnyak címet viselhetné – a Szent Efrém Férfikar megkísérel a saját hangvételével és stílusában az angyali kórushoz csatlakozni.
Klasszikus interjú

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Klasszikus ajánló

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Klasszikus ajánló

Mélyreható érzések a Vajdahunyadvárban!

A Budapesti Vonósok idén is különleges műsorral készül a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválra. Július 25-án egy érzelemgazdag koncertet hallhatunk a világszínvonalú kamarazenekartól a Vajdahunyadvár reneszánsz kertjében.