Klasszikus

Beethoven: költő

2014.06.12. 15:07
Ajánlom
Befejező koncertjéhez érkezik az Óbudai Danubia Zenekar Beethoven-sorozata, amely rendhagyó portrét rajzol a géniusz személyiségének három, egymásnak látszatra ellentmondó jellemzőjéről – hangokban, képekben, szavakban.

A lázadó és a remete után a költő mutatkozik be a Budapest Music Center közönsége számára június 15-én, vasárnap este 7 órai kezdettel. Beethoven is szívesen bolyongott a természetben, miután egy rövid sétával a korabeli Bécs magas bérházai közül a mai külvárosok helyén állt idilli falvakba szökött. A titáni lélek itt elcsendesedhetett, és az érintetlen környezet pedig újra és újra előhívta belőle a költőt.

Beethoven természetköltészete nem kizárólag romantikus elvágyódásból vagy a szentimentalizmus korának illúzióiból táplálkozott. A feloldódásban, a természettel való egyesülésben - a 21. századnak is üzenve - az ember számára valódi alternatívát látott. A klasszikus idill hangulatát idézi VI. „Pasztorál" szimfóniája (F-dúr, opus 68), amely ember és természet kapcsolatát ragadja meg a mai ember számára is figyelmeztető szándékkal.

A G-dúr zongoraverseny, mely a bérletkoncert másik kiválasztott kompozíciója, Beethoven rendkívül személyes vallomása, versenyművei közt az egyik legmélyebb, legnagyobb lelki mélységekbe hatoló zene. Beethoven sorrendben negyedik billentyűs hangszerre írt concertója egyben olyan technikai bravúr is, amely számot ad az érett zeneköltő mindentudásáról a hangszerelés és a szólóhangszer terén.

A Beethoven: Költő című koncert házigazdája - immár híven a Danubia hagyományaihoz - Eckhardt Gábor, aki az előadást színes, vetítéssel illusztrált ismeretterjesztéssel teszi teljessé. Zongorán közreműködik Fejérvári Zoltán, a zenekart Hámori Máté vezényli.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.