Klasszikus

Beethoven levele és Muhammad Ali beszéde

2014.05.31. 10:29
Ajánlom
Ludwig van Beethoven egy ritkaságszámba menő levelére és Muhammad Ali egy beszédének kéziratára licitálhatnak az érdeklődők egy több mint négyszáz történelmi dokumentumot felvonultató júniusi aukción.

A Profiles in History június 13-i árverésének tételeire az interneten keresztül és az aukciósház kaliforniai galériájában is licitálhatnak az érdeklődők. 1806-ban írt levelében Beethoven békéltető hangnemben ír az udvari színház igazgatójának, Peter von Braun bárónak, akivel korábban összetűzésbe került egyetlen operája, a Fidelio tiszteletdíja miatt. A dokumentum a becslések szerint 150-250 ezer dollár (33-55,6 millió forint) közötti áron fog gazdát cserélni.

Az aukció legizgalmasabb tételei közé tartozik egy 1960-as évek végén elhangzott Muhammad Ali-beszéd kézirata. Az élő legendának számító ökölvívó 1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot, amiért eltiltották a bokszolástól. Ebben az időben iskolákban és egyetemeken tartott előadásokat. A vonalazott lapokra írt beszédében Ali a muzulmán hittel és a faji viszonyokkal kapcsolatos nézeteit fejti ki. A dokumentumegyüttes akár a 12 ezer dolláros (2,7 millió forint) leütési árat is elérheti. A több mint négyszáz történelmi iratot felvonultató aukción Nyikita Hruscsovtól és Al Caponétól származó dokumentumok is terítékre kerülnek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.