Klasszikus

Beethoven maraton

2010.02.07. 00:10
Ajánlom
Csajkovszkij és Dvorák után most Beethoven műveiből rendez egész napos maratont a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván művészeti vezetésével. A helyszín a Müpa lesz.

Lesznek szimfonikus és kamarazenei, vokális és versenyműveket felsorakoztató koncertek, olyan előadók tolmácsolják a német zeneszerző műveit, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Concerto Budapest, az Óbudai Danubia Zenekar, a Filharmóniai Társaság Zenekara, a MÁV Szimfonikusok, a Pannon Filharmonikusok, fellép többek között Wierdl Eszter, Fenyő László, Várjon Dénes, Lendvay József, Kelemen Barnabás. A filmvetítések sem maradnak el, ahol többek között a Berlini Filharmonikusok és az Amszterdami Concertgebouw Zenekarának játéka elevenedik meg Herbert von Karajan és Bernard Haitink vezényletével. A maraton művészeti vezetője Fischer Iván, aki úgy reméli, hogy aki végighallgatja a programot, az nemcsak egy keresztmetszetet kap majd a zseniális komponista munkásságáról, hanem teljesen más lelkülettel fogja hallgatni ezentúl Beethoven zenéjét.

www.mupa.hu

www.bfz.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Tánc

A videó, ami után soha többé nem mondod azt, hogy a balett unalmas

A Hongkong Balett alapításának 40. évfordulójára készült videó minden balettal kapcsolatos negatív sztereotípiával leszámol.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

Hogyan találkozott Gustav Mahler és Sigmund Freud?

Mahler többször is időpontot kért a pszichoanalízis atyjához, de legmondta az első hármat. De miért kereste meg a hírhedt Freudot egyáltalán?
Klasszikus magazin

Kórusok lepik el a Palotanegyed utcáit

A Kórusok Éjszakájáról Tóth Árpád, a Csíkszerda kórus vezetője beszél a Fidelio Klasszik május 25-ei adásában, amiben Havas Ágnes, Hegyi Barbara és Novák Péter is megszólal.
Klasszikus ajánló

Ezért érdemes Schumannt hallgatni Várjon Dénes szerint

Május 25-én és 26-án utolsó két fejezetéhez ér a Schumann összes zongorás kamarazenéjét megszólaltató sorozat a Zeneakadémián. Várjon Dénes elmondja, miért játssza olyan szívesen a zeneszerző műveit.
Klasszikus bonn

700 apró Beethoven-szoborral ünnepel Bonn városa az évfordulón

Hétszáz mosolygó Beethoven-szobrot tervezett Ottmar Hörl a zeneszerző születésének 250. évfordulójára.
Klasszikus interjú

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.