Klasszikus

Beethoven: Missa Solemnis

2014.12.14. 07:30
Ajánlom
"Szívből jött, találjon is utat a szívekhez" - írta Beethoven a Kyrie fölé. A "Beethoven D-dúr sorozatot" lezáró darab a Missa Solemnis, amelyet Beethoven legtökéletesebb művének tartott.

Sorozatunkban a kései vonósnégyesek kapcsán már foglalkoztunk Beethoven utolsó alkotói korszakával. A Missa Solemnis is ebben a korszakban keletkezett: Beethoven 1818-ban fogott munkához és 1823-ban készült el a mű végleges formájában. Ebben az öt évben a Missa Solemnisen kívül csak három zongoraszonátát írt.

Tóth Dénest idézzük: "Nagy lelki magányosságban, betegséggel, anyagi, családi gondokkal küzdve fogott neki Beethoven kései alkotói periódusának egyik legjelentősebb művéhez, a Missa Solemnishez. A gigászi építmény koncepciójában, méreteiben, kifejezőerejének fenségében joggal hasonlítható Michelangelónak a Sixtus-kápolna falaira festett freskóihoz. (...) A Missa-t nem megbízásra írta, hanem belső indításból. A megérlelődött mondanivalók kikívánkoztak a lelkéből." A bécsi klasszikusokkal foglalkozó sorozatunk harmadik hetét, amely egyben Advent harmadik vasárnapja is, Beethoven e nagyszerű alkotásával zárjuk. Köszönjük kedves Olvasóink egész hetes figyelmét, és jó pihenést kívánunk!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.