Klasszikus

Befejeződött az IAMA konferenciája

2012.04.23. 17:08
Ajánlom
Szombaton ért véget az International Artist Managers' Association (IAMA), a művészeti menedzsereket összefogó nemzetközi szövetség három napos találkozója.

Az esemény végén Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, társrendező felidézte: februárban Káel Csabával, az eseménynek helyet adó Művészetek Palotája vezérigazgatójával azért kellett Londonba utazniuk, hogy meggyőzzük az IAMA vezetőit arról, érdemes a konferenciát Budapestre hozniuk. Egy "sajtótájékoztatón mondtuk el, külön kell választani a politikai vitákat a kulturális kérdésektől. Ez a szakma összetart és meggyőződése, hogy minden nehézségen segíteni tud a művészet" - fogalmazott Kovács Géza. Megjegyezte: mire a nagyszámú delegátus ideérkezett, nyoma sem volt aggodalomnak és fel sem vetődött valamiféle nyilatkozat megfogalmazása, és ezt a legnagyobb szakmaisággal érték el. Kiemelte: a konferencia megmutatta a világ befolyásos személyiségeinek, hogy itt pezsgő kulturális élet van.

Kovács Géza hozzátette: a rendezvényen nagyon kemény "üzletelés" és továbbképzés folyt, ahogy az IAMA konferenciákon szokás. "Még nincs statisztikánk, de minden zugban, sőt napsütésben a Müpa körül is telefonnal, laptoppal, papírokkal nagyszerű zenekarok és művészek +adásvétele+ folyt" - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a témaköröket is jól választották meg.

Milyen eszközökkel segítheti egy művészpálya sikerességét a pr? - ezt illusztrálta a fiatal muzsikusokból álló Artemis Quartet pályaképével Maren Borchers, a "for artists" ügynökség vezetője. Az új honlap, a sajtókapcsolatok és a hírlevelek, hosszú távú lemezszerződések egyre kevésbé elégségesek - vélte Andy Saunders, aki az Universalt, a Columbiát, a Sonyt, számos könnyűzenei nagyságot képviseli.

Ehhez a felvetéshez kapcsolódott az Angol Nemzeti Opera (ENO) digitális producerének, Jonathan King és Kálmán Zsuzsa, az Image Factory vezető tanácsadójának beszélgetése. A közösségi média sikerét természetesen a klasszikus zenei szektor is szeretné kiaknázni. King a Lehetek a barátod? című provokatív YouTube-videóval elért másfélmillió letöltés titkáról beszél. A kampány egy operához, Nico Muhley Két fiú című művének premierjéhez készült.

Kálmán Zsuzsa szerint a közösségi média, például a Twitter, a Facebook ma már a komolyzenében is megkerülhetetlen eszköz. Bár - mint figyelmeztetett -, aki azt hiszi, hogy ezektől holnap tódulni fognak a koncerttermekbe, óriásit téved. "Amikor Edison kitalálta a távírót, úgy reklámozták Amerikában, ez egy csodálatos eszköz, amellyel azonnal üzenhet Alaszkába. Sokan azt mondták, oké, de miért akarnék Alaszkába üzenni? A közösségi média helyzete épp ilyen, új eszközöket és előnyöket hoz, gyorsan reagál, azonnali visszajelzéseket ad - érdemes használni." Plusz eszköz, nem pótolja a marketing és pr-eszközöket, ám zseniálisan kiegészíti azokat.
Külön beszélgetést szenteltek az olasz helyzetnek, amelyen Marco Tutino zeneszerző és az Amici della Musica di Firenze elnöke, Stefano Passigli leverő képet festett az itáliai állapotokról. A milánói Scala, a velencei Teatro La Fenice valószínűleg megkapja a szükséges állami támogatást, de a többi 14 operaház egyikének be kell dőlnie ahhoz, hogy a kulturális kormányzat változtasson a támogatási szisztémán. A Firenzében felépült új színház, amelyben Schiff András játszott a decemberi nyitó szériában, valójában félkész, a csodapalota színpadának felszerelésére már nem jutott forrás.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Vizuál

Elhunyt I. M. Pei, a Louvre üvegpiramisának tervezője

A kínai-amerikai építész 102 éves volt. Ő tervezte a Louvre üvegpiramisát és a washingtoni National Gallery of Art épületét is.
Tánc

Balett készül Jacqueline du Pré életéről

A Royal Ballet következő évadának egyik fénypontja a fantasztikus csellista életéről szóló balett, amit Cathy Marston koreografál.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Hat orosz zeneszerzőt mutat be Szabó Marcell fesztiválja

Budapesten és Debrecenben rendezik meg október 7. és 13. között az Orosz Zenei Fesztivált, amelyen minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba.
Klasszikus virtuózok

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Klasszikus interjú

Mikołaj Górecki: „Nem vagyok zeneszerző, csak egy fickó, aki komponál”

Egy ismert komponista gyermekének lenni nem mindig kiváltság, különösen ha a gyermek a szülői pályát kívánja követni. Mikołaj Górecki egyik művét a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában hallhatja majd a közönség május 25-én. Ennek kapcsán tettünk fel néhány kérdést az Amerikában élő lengyel komponistának.
Klasszikus kritika

Ilyen volt: Baráti Kristóffal zenélt a Kodály Filharmonikusok a reptéren

A négy őselem, a tűz, a víz, a föld és a levegő szolgált mottóként a debreceni Kodály Filharmonikusok nagyszerű koncertjének műsorában. Kritika.
Klasszikus ajánló

Fassang László templomépítésért koncertezik

A Liszt Ferenc-díjas művész jótékonysági orgonaestjét május 19-én tartják a Deák téri evangélikus templomban. A befolyt összeggel a budakeszi evangélikus templom építését támogatják.