Klasszikus

Bejutottunk a Zeneakadémiára!

2012.06.27. 14:16
Ajánlom
Sajtónyilvános bejáráson járt Balog Zoltán miniszter a felújítás alatt álló Liszt Ferenc téri zenepalotában. Nézze meg az épületben készült fotóinkat, és olvassa el az intézmény közleményét!

 Az alábbiakban a Zeneakadémia által Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter látogatása alkalmából kiadott sajtóközleményt idézzük:

A Liszt Ferenc Európai Uniós projektjének jelenlegi állapota és a megvalósuló projekt következményei  

Nem egészen egy esztendő múlva elkészül Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mintegy 12 milliárd forint (90%-ban EU-s, 10%-ban állami forrásból finanszírozott) fejlesztési projektje. Megvalósulása révén az Egyetem egyedülálló lehetőséghez jut: nemcsak a világ egyik legjobban jegyzett zenei felsőoktatási intézménye lesz, hanem az egyik legszebb, patinás hangversenyközpont is, amelyhez világhírű akadémia társul. Ami tehát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem keretein belül történt és történik, az a világ zenei életének olyan nemzetközi PR hatású tényezője, különösen a most folyó fejlesztések hatására, mint amit a világ sportéletének a "Puskás" név jelent: egyfajta magyar önazonosságot, üzenetként a világ számára. A projekt kiemelt jelentősége miatt hívta meg az Egyetem rektora, Batta András az intézményt fenntartó EMMI miniszterét, Balog Zoltánt, hogy beszámoljon a felújítás állásáról, az eddigi eredményekről és a projekt befejezése utáni perspektívákról. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a jövőben nemcsak felsőoktatási, hanem zenei központként is működni kíván. Nemcsak befogadó koncertek színhelyeként válik Budapest kulturális életének egyik fontos centrumává, hanem a hangversenyélet más hazai szereplőit kiegészítő, velük továbbra is együttműködő, hangversenyszervező tevékenységre kívánja alapozni a teljesen megújuló Liszt Ferenc téri épület hangversenytermének és opera-színházának (a volt Kisterem) programját. Ez nemcsak lehetőség, hanem a folyó EU-s Projekt kormányzati szervek által aláírt Támogatási Szerződésében foglaltak szerint kötelezettség is.

A LFZE a jövőben "társulatként" is működni kíván. Mindenekelőtt fontos, hogy legyen egy rezidens zenekara, amely részt vesz az oktatás minőségének fejlesztésében (zenekari akadémiaként és más területek gyakorlati "terepeként" vállal szolgálatot), s egyben önálló arculatú sorozatokkal, projektekkel rajzolja meg az új Liszt Akadémia hangversenyarculatát. Erre a mostani Concerto Budapest néven működő zenekar, Keller András vezetésével jó médium lehetne, amennyiben biztosíthatók a fenntartás feltételei. Ezzel függ össze az a misszió is, amelyet a Liszt Akadémia a társadalomfejlesztés, a felzárkóztatás és esélyegyenlőség terén kíván megvalósítani: elviszi a zenét az ország elmaradott részeibe, felfedezi és felkarolja az ottani tehetségeket, támogatja a zeneiskolák és művészeti iskolák hálózatát, a világraszóló magyar zenepedagógiát. Feléleszti a Kodály-mozgalmat (ennek érdekében Kodály szakkollégiumot hoz létre, hogy kiképezze a legjobb tanárokat) és esélyegyenlőségi programjaival (a venezuelai zenei csodához, az El Sistema-hoz hasonlóan) célt ad kallódó fiatalok és családjuk életének. 

A LFZE továbbra is vállalja nemzetközi misszióját. A Kárpát-medencében, zenei központként szoros kapcsolatban áll a környező országok zeneakadémiáival. Európai hallgatók ösztöndíjas képzésében kívánja növelni presztízsét az Európai felsőoktatási térben. Távol-keleti, belső ázsiai hallgatók további, folyamatos fogadását, a legjobbakkal (pl. a kazahsztáni Művészeti Egyetemmel valamint a tokyoi Gedai és TCM egyetemekkel) közös képzéseket tervez, ázsiai tagozat létrehozására tesz kísérletet Kínában, és hasonló folyamatot indít be a haladó arab országokban is.  

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.
Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.
Klasszikus ajánló

Filmzenétől balettig – amerikai zenei különlegességek hallhatók az Opera koncertjén

A Csillagok háborúja főcímzenéje, az Egy amerikai Párizsban, valamint Bernstein Candide című operettjének részletei is elhangzanak az Operaház Aranykor: Amerikai szépség című hangversenyén, május 18-án.