Klasszikus

Beke Márk a Virtuózok abszolút győztese

2018.06.08. 21:30
Ajánlom
Szinte hihetetlen, hogy egy harsonaművész több közönségszavazatot kapott, mint egy tenor és egy zongorista. Beke Márk mégis megnyerte a Virtuózok fináléját.

Balázs-Piri Soma (14) Haydn D-dúr zongoraversenyének III. tételét és Mozart Alla turca című művének Fazil Say-féle jazzes átiratát játszotta a döntőben. Az is kiderült, hogy a fiú nagyon összebarátkozott Bősze Ádám műsorvezetővel, aki megmutatta neki a Bartók Rádió stúdióját. Ők ketten nagyon összebarátkoztak, Bősze még zoknit is kapott a fiatal zongoristától. Gazdagabb lettünk azzal az információval is, hogy Soma az elődöntők óta ugyanazt a zoknit hordja.

Beke Márk (17) Ferdinand David Harsona concertinójának III. tételét és Louis Armstrong What a Wonderful World című dalát adta elő harsonán. Értékelésében Várdai István úgy fogalmazott, jó látni, hogy Márk nem erőlködik, nem akar semmit bizonyítani, hanem magáért a zenéért csinálja az egészet.

Ninh Duc Hoang Long (26) a héten összebarátkozott Lugosi Alival, a Virtuózok előző győztesével, aki megtanította a vietnami énekest palacsintát sütni. Némi ügyetlenkedés után Long megállapította, hogy Alival a színpadon jobban együtt tud működni, mint a konyhában. Versenyszáma a L’amour című ária Gounod Rómeó és Júliájából Leoncavallo Mattinata című dala volt.

„Le vagyok nyűgözve, úgy éreztem, hogy semmi problémám nincs az életben, amikor énekeltél”

– mondta Miklósa Erika. Balázs János közös koncertet akar a tenorral, de Miklósa Erika arra utasította, hogy álljon be a sorba.

4-213835.jpg

A három finalista (Fotó/Forrás: MTVA / Virtuózok)

Miután a zsűri kimerítően beszélt arról, hogy mit adott nekik a Virtuózok, a három döntős egyenként három kilót fogyott az izgatottságtól és a stressztől. Hosszú-hosszú várakozás és időhúzás után – ami értékes időt jelenthetett a szavazó mobilapplikációt telepítőknek és az SMS-pötyögőknek –, kiderült a győztes neve.

2-213837.jpg

Beke Márk (Fotó/Forrás: MTVA / Virtuózok)

Beke Márk nyerte a Virtuózok 2018-as évadának fináléját.

A győztes New Yorkban, a Carnegie Hallban adhat koncertet az Armel Operafesztivál szervezésében, az ERSTE jóvoltából egy éven át 1 millió forintban részesül.

A két másik korcsoportgyőztes, Balázs-Piri Soma és Ninh Duc Hoang Long sem maradt nyeremények nélkül. 500-500 ezer forintot kaptak az ERSTE-től és fellépési lehetőségeket az Armeltől.

Több különdíjat osztottak a döntőben. Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház igazgatója szerepet ajánlott Ninh Duc Hoang Longnak A víg özvegy című előadásban. Szentpéteri András, az Operettszínház külföldi szerepléseit intéző Pentaton Koncert- és Művészügynökség ügyvezető igazgatója pedig egy dubaji fellépést ajánlott fel a tenornak.

A közönségkedvencnek járó különdíjat, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral való közös fellépést és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap különdíját, a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén való részvételt Bencze Máté (szaxofon) kapta. A sárospataki V4 Zongorafesztiválra a három finalista kapott meghívást, a Budafoki Dohnányi Zenekar újévi koncertjén Balázs-Piri Soma léphet fel, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes Fazakas Tamásnak (magánének) és Pethő Rebekának (fuvola) ajánlott fel különdíjat, Kesselyák Gergely zsűritag pedig Nagy Torma Krisztinának (harmonika) és Gertler Teónak (hegedű). Mindezek mellett további különdíjak is gazdára találtak. A műsorban három különleges produkciót is láthattak a nézők: egy különleges cimbalomkettőst, Balogh Kálmán és Lukács Miklós duóját, közösen állt színpadra A Dal 2018 győztese, az AWS zenekar, a 2017-es Virtuózok abszolút győztese, Kristóf Réka és a tavalyi Fölszállott a páva műsor egyik nyertese, a Pósfa zenekar. A Finálé harmadik extra produkciójaként Robert Lloyd, az egyik legnagyobb angol basszus lépett fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Májustól ismét nemzetközi kiválóságokkal vár a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Az esemény művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté. A május 3. és július 1. között zajló, mostanra már nemzetközi szinten is meghatározó fesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható.
Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.