„Tanár Úr,
lesz egy új fesztivál Kaposváron… Pekka is ott lesz, Kocsis is, Joshua Bell… meg még oly sok jó barát.
Azért hívjuk, hogy hát arra gondoltunk, végül is tanár úr is játszhatna valamit… ott, a kaposvári kis, intim közegben… barátok között….”
Így indult a beszélgetésünk telefonon 2008-ban.
Mellettem Barnabás vezetett az autóban.
S Tanár Úr annyit mondott, hogy:
„nem tartom lehetetlennek… amolyan oldalkerékként gondolhatnak rám”.
Amikor Rados 25 év kihagyás után újra színpadra lépett Kocsis Zolival, a kaposvári református templomban, 40 perc extra időt igényelt az utcán hosszan kígyózó sor templomba terelése, s életünk legemlékezetesebb pillanata következett, ahogy a mester és tanítványa a színpadra lépett, 800 ember küszködött a könnyeivel… s megszólalt a Schubert f-moll fantázia…
S az első Kaposfesten Joshua Bellel (s Barnus, Dóri s jómagam) Dvořák zongoraötösét, Pekka Kuusistoval és Zempléni Szabolccsal Brahms kürt triót, Kocsis Zolival a zeneiskola színpadán Kurtág-négykezeseket, Nyesterenkoval pedig Mussorgsky-dalokat adott elő…
Oldalkerékként…. visszatért a színpadra.
Rados Ferenc (Fotó/Forrás: Emmer László / Fesztivál Akadémia Budapest)
S ez futótűzként terjedt el mindenhol. Gyakorlatilag Rados attól fogva, 25 év után újra koncertezett.
Egy generáció felnőtt anélkül, hogy színpadon hallhatták s visszatért a mester. Az utolsó koncertje szintén velünk volt, BMC 2020 Festival Academy Budapesten Barnabással Mozart-, Schumann- Beethoven-szonáták… Csodálatosan.
Azt mondják, kétféle zenész van a világon, aki játszott már Radosnak s aki nem.
A Covid alatt Rita néni nagyon boldog volt, mert Rados jött az üres ZAK-ra, maszkban, hófehér kesztyűben, s Bartók-kvartettekkel foglalkozhattunk Vele…
Így újra „tanított” a Zeneakadémia szent falai között, ahol hivatalosan 1995 óta nem tanított.
30 órán át, mind a 6 Vonósnégyesen Barnabással, Vashtival, Joniannal együtt dolgoztunk.
Már nincs közöttünk Kocsis, nincs közöttünk Rados. De ez így leírva elképzelhetetlenül irracionális.
Belénk vésődött egy radosi szemlélet, egy radosi állandó megkérdőjelezés, radosi gondolkodás.
Halljuk azt a nevetést-hahotázást-kinevetést, halljuk az első mondatát, ahogy megjegyzi, „na, én ebből egy szót sem értettem…”, s aztán az a feladatunk, hogy már magunktól megpróbáljuk azt a valamit kitalálni, hogy merre tovább – nélküle.
Mert Neki is tartozunk ennyivel.
Rados Ferenc tavaly ősszel ünnepelte 90. születésnapját, ennek alkalmából számos egykori tanítványa köszöntötte. Kelemen Barnabás hegedűművész így nyilatkozott róla: „Egyetemes zenét tanít, az univerzalitást, a minden mindennel összefügg szemléletet, a rálátás képességét adja át. A látásmód, amivel játszik vagy tanít, szerencsére nagyon »ragályos« azoknak a zenészeknek a körében, akik erre érzékenyek.
Nemcsak az én véleményem a nemzetközi zenei térben, hogy a világon kétféle muzsikus létezik: aki játszott Rados tanár úrnak, és aki nem.
Mások mellett említhetem Steven Isserlist, Leonidas Kavakost vagy Yuja Wangot, ők például azok a szerencsések, akik rendszeresen dolgoztak vele és értik, mi történik, amikor két hang összefüggéséről beszélünk.”
Fejléckép: Rados Ferenc (fotó/forrás: Emmer László / Fesztivál Akadémia Budapest)
hírlevél
