Belső ösvények – az antwerpeni Laus Polyphoniae 2026 fesztivál

Mi az, ami évről évre visszahív ide?

Ott, Flandriában, mintha valóban testet öltene, leheletfinoman inkarnálódna egy régi-új lélekforma, amelyet e korszakok máig eleven zenéje hív életre. Előlép a templomok falaiból, a vonuló felhők esőtől duzzadó függönye mögül, a festmények beláthatatlan mélységeiből, Orlando di Lasso motettáinak egyszerre izzó és hűvös tartományaiból.

Ezért is gondolok különös hálával mindazokra, akik ezt a fesztivált megálmodják, és évről évre életre hívják: a szervezőkre, az énekesekre és a muzsikusokra. Talán maguk sem sejtik, hogy a tudományos igényű kutatáson és a megszólaló polifon remekművek égi architektúráján túl milyen láthatatlan ösvények nyílnak meg,

milyen személyes történetek kezdenek formálódni egy-egy hallgató lelkében.

Talán ezért indulok el minden augusztus végén Antwerpen felé. Nem azért, hogy választ találjak, hanem hogy újra megtanuljak kérdezni.

Cappella Mariana (Fotó/Forrás: Alexandre Katsapov / Laus Polyphoniae)

A Laus Polyphoniae az AMUZ (Flanders Festival Antwerp) nyárvégi fesztiválja, amely a középkor és a reneszánsz páratlanul gazdag zenei örökségét kelti életre. Az 1994-ben alapított rendezvény az elmúlt évtizedek során a polifónia egyik legjelentősebb nemzetközi ünnepe. idei tematikája:

Európa zenéje 1600 körül, egy új korszak küszöbén.

1600 táján az európai zene története különös fordulóponthoz érkezett. Egy korszak a beteljesedéséhez közeledett, miközben már egy új világ körvonalai rajzolódtak ki. Legalábbis a zenetörténet gyakran így láttatja ezt az időszakot: Giovanni Pierluigi da Palestrina tiszta, kiegyensúlyozott polifóniája lassan átadja helyét Claudio Monteverdi szenvedélyesebb, drámaibb zenei nyelvének; a reneszánsz búcsúzik, és lassan megszületik a barokk. Közelebbről szemlélve azonban a változás korántsem volt ilyen hirtelen és egyértelmű. Sokkal inkább apró elmozdulások, egymásba fonódó hagyományok és újítások sokaságából bontakozott ki. Régi és új hangzásvilágok éltek egymás mellett, különböző stílusok fejlődtek párhuzamosan, a komponisták pedig úgy keresték az új kifejezési lehetőségeket, hogy közben továbbra is elődeik örökségéből merítettek. Amit az utókor majd reneszánsznak és barokknak nevez, 1600 körül még nem két élesen elkülönülő világ volt, hanem ugyanannak a gazdag és változékony zenei jelennek a része.

Stile Antico (Fotó/Forrás: Stile Antico / Laus Polyphoniae)

Ezt az átmenetekkel teli Európát állítja középpontba a Laus Polyphoniae 2026. Egy sokszólamú kontinenst, ahol a reneszánsz polifónia eléri kiteljesedését, miközben már megszületnek az új korszak felé mutató zenei gondolatok. Velence hangja Prágáig elér, Sevilla Lisszabonban talál visszhangra, Nápoly Londonnal lép párbeszédbe, München hatása pedig északon és délen egyaránt érezhető.

A kottanyomtatás felgyorsítja a zene áramlását.

Művek és új eszmék kelnek útra, és jutnak el Európa mind távolabbi vidékeire: zeneszerzők költöznek egyik udvarból és városból a másikba, kompozíciók jutnak el távoli vidékekre, a régi és az új pedig nem egymást kiszorítva, hanem egymást ösztönözve alakítja Európa zenei arculatát.

Az Ibériai-félszigeten Tomás Luis de Victoria és Alonso Lobo művészete még a késő reneszánsz polifónia fénykorát idézi, miközben Münchenben Orlando di Lasso megírja a Lagrime di San Pietro ciklusát – pályájának egyik legmegrendítőbb alkotását, amely egyszerre összegzi a múlt örökségét és sejteti a közelgő változásokat. Itáliából eközben újabb és újabb impulzusok érkeznek. Carlo Gesualdo a motetta kifejezőerejének határait tágítja, kutatja, Pomponio Nenna a madrigál műfaját gazdagítja, Giovanni Gabrieli pedig a velencei többkórusos hagyományból kiindulva olyan monumentális hangzást teremt, amely már egy új korszak lehetőségeit előlegezi meg. Az itáliai újítások Európa más vidékein is termékeny talajra találnak: Hans Leo Hassler és Jacob Regnart zenéjében az itáliai ragyogás a franko-flamand ellenpont kifinomult hagyományával találkozik.

A változás azonban korántsem csupán Nyugat-Európa története. Miközben a velencei iskola többkórusos technikája mind közelebb kerül a barokk térélményéhez, a portugál polifónia messze túljut az Ibériai-félsziget határain. A görög világban a bizánci zenei hagyomány is megújul. Közép-Európa eközben különböző zenei hagyományok és hatások találkozásának egyik fontos színterévé válik. Csehország, Lengyelország és Dél-Németország városai és udvarai távolabbról érkező muzsikusoknak is munkát és pártfogást kínálnak.

Philippe Herreweghe (Fotó/Forrás: Stephan Vanfleteren / Laus Polyphoniae)

1600 körül Európa zenei világa egyre nyitottabbá válik: a földrajzi távolságok mind kevésbé szabnak határt a művek, az előadók és a zenei eszmék áramlásának. A zeneszerzők messze kerülnek szülőföldjüktől, új közegben telepednek le, és magukkal viszik saját zenei hagyományaikat is. Az Oxfordban tanult Richard Dering Brüsszelben talál új otthonra, az itáliai zene által is inspirált Pierre Bonhomme (1555-1617) Liège-be költözik, John Dowland révén pedig az angol lantzene hangja Skandináviában is felcsendül.

A zenei nyelvek, műfajok és hagyományok egyre szabadabban lépik át a földrajzi határokat.

Ennek az 1600 körül kibontakozó, rendkívül sokszínű zenei Európának ered a nyomába a Laus Polyphoniae 2026. A fesztivál visszatérő együttesei és művészei – a Collegium Vocale Gent, a Vox Luminis, Paul O’Dette, a Stile Antico, a Huelgas Ensemble, a The Gesualdo Six és a New York Polyphony – mellett új vendégek is érkeznek: a Tenebrae, az Ensemble Irini, a Les Meslanges. A program ritkán hallható műveket és ismerős remekműveket egyaránt új megvilágításba helyez, demonstrálva, milyen meglepően modernül szólalhat meg ma a négyszáz évvel ezelőtti Európa zenéje. A koncerteket előadások, műhelyfoglalkozások és bevezetők egészítik ki, amelyek történeti és kulturális összefüggéseiben is közelebb hozzák ezt a különleges korszakot.

Kapcsolódó

„Ahová a szavak már nem érnek el” – Hajosi Lila és az Ensemble Irini az antwerpeni Laus Polyphoniae 2026 fesztiválon

Augusztus folyamán az antwerpeni Laus Polyphoniae 2026 fesztivál vendége lesz a franciaországi Ensemble Irini. Az együttes alapító-vezetőjével, Hajosi Lilával beszélgettünk zenéről, művészi vízióról, karmesteri szerepről és nem utolsósorban magyar gyökereiről.

A Laus Polyphoniae 2026 így nem egyszerűen két zenetörténeti korszak határára tekint vissza. Inkább azt a különleges pillanatot idézi meg, amikor régi és új még egymás mellett létezett, Európa zenei térképét mind sűrűbb kapcsolatok szőtték át.