Hogy kezdődött a kapcsolatod a szaxofonnal?
Hatévesen a szüleim beírattak zeneiskolába, ahol mindenféleképp valamilyen fúvós hangszert ajánlottak, így másfél évig furulyáztam. Nagyon szerettem a tanáromat, aki már akkor is Linzenbold Gábor volt, aki azóta is foglalkozik velem. Ő tanított szaxofont és klarinétot is. Mivel a bátyám már klarinétozott, nekem pedig tetszett a szaxofon hangja is, meg azért ez mégis csak egy nagyon menő hangszer, ezért gondoltam, miért ne próbálhatnám ki? Amikor általános iskolában másodikos voltam, akkor volt egy félévi koncertünk és emlékszem rá, hogy ott beszéltük meg a tanárommal, hogy a következő órámra behozza a szaxofont és kipróbálom.
Nem tipikusan hétéves kisgyerekek kezébe való hangszer. Milyen volt először kipróbálni?
Kipróbáltam és Gábor látta, hogy nem lehetetlen, meg amúgy is nagyobb növésű voltam a korombeli gyerekektől, elbírtam. Aztán elkezdtem tanulni, és rá pár hónapra bekerültem a Böszörményi Ifjúsági Fúvószenekarba.
Mesébe illő fordulat. Pár hónap alatt olyan szintre kerültél a szaxofonnal?
A bátyám akkor már fúvószenekaros volt és láttam, hogy jó a közösség, sokat utaztak külföldre, ez nagyon megtetszett. Én is szerettem volna bekerülni, de a hangszeren még alig tudtam pár hangot játszani. Odamentünk a bátyámmal, és megkérdeztük, van-e lehetőség, hogy engem is felvegyenek? Akkor azt mondta karnagy, hogy nem küldenek el senkit, természetesen beülhetek.
Akkor beültem és azóta a Böszörményi Ifjúsági Fúvószenekar tagja vagyok, immáron az első szaxofon pultban.
Zenész családból származol?
Nem igazán. A bátyám azóta is klarinétozik hobbi szinten, a fúvószenekarban is játszik még, pont velem szemben. De rajtunk kívül nincs a családban más zenész.
Most fogsz érettségizni. Hogyan tovább?
Kisebb koromban nagyon nagy álmom volt, hogy külföldre mehessek tanulni. De ahogy felnőttem, tisztult kép, hogy ez milyen anyagi vonzattal jár, a külföldi élet, akár a tandíj is nagyon sokba kerül.
Nagyon sokan mondták, hogy lehetne ösztöndíj...de én nem szeretem, ha egy ilyen bizonytalan dologba kell belevágni, csak azt, ami biztos. És az biztos, hogy itthon a zeneoktatás van olyan színvonalú, hogy érdemes emiatt itthon maradni. Ezért a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre adom be a jelentkezést, és nagyon remélem, hogy fel is vesznek.
És utána hogyan képzeled a folytatást?
Szeretnék egy diplomát és szeretném ezt az egész művészetet, a szaxofonozást a lehető legmagasabb szintre emelni, először saját magamnak, és később akár szeretném a tudásom átadni gyerekeknek is.
Illetve, mivel Magyarországon a klasszikus szaxofonozás még nem annyira elterjedt, mint például a hegedű vagy zongora, szeretném, hogyha itthon is tudnák az emberek, mi az a klasszikus szaxofonozás, hogy kik a magyar klasszikus szaxofonművészek, és azt, milyen darabok vannak. Hál’ Istennek mondhatom azt, hogy már egész sokan játszunk ezen a gyönyörű hangszeren, most lesz nemsokára az országos verseny Győrben, illetve most volt kinn Szerbiában ez a FEMUS nemzetközi verseny, ahol sok magyar volt, akik mind jól szerepeltek.
Ki a zenei példaképed?
A két tanárom: Linzenbold Gábor és Richter Edit. Ők nem csak a zenei példaképeim, hanem emberileg is azok. Már több éve együtt dolgozunk és számomra a hozzáállásuk, a fegyelmezettségük, minden megszólalásuk, az érzéseik - mind példaértékű. De nem csak számomra, hanem úgy gondolom, mindenkinek etalon lehet az ő munkásságuk.
Ki az, akivel a leginkább szeretnél együtt zenélni?
Nem is egy bizonyos személyt említenék meg itt, mert úgy gondolom, hogy nem az a fontos, hogy konkrétan kivel zenélek együtt, hanem ha valakivel együtt játszom, akkor az egy borzasztóan jó érzés, megtalálni a közös hullámhosszt, valakivel együttműködni a zene által. Természetesen szeretnék együtt muzsikálni nagy szaxofonosokkal, nagyon nagy nevekkel.
Már volt alkalmam játszani néhány szakmai nagysággal, pl. a Budapest Szaxofon Kvartett tagjaival, David Salleras-szal, Paul Cohen-nel, fújtam már Arno Bornkampnak és Christian Wirthnek mesterkurzusokon. Remélem, hogy minél több nagy művésszel fogok tudni zenélni a jövőben is.
A nagyközönség a Virtuózokban ismert meg. Idén is lesz Virtuózok, ráadásul most egy nagy újítással, ugyanis az egyéni jeletkezők helyett kamara produkciókat várak. Neked mi a véleményed a kamara műfajáról?
Én nagyon szeretem ezt a műfajt. Régen volt egy kvartettünk, ami most szeptemberben szűnt meg, mert már két tagunk felment a Zeneakadémiára. Nagyon szerettem abban a szaxofonkvartettben dolgozni. Remélem, egyszer megint lesz rá lehetőségem, hogy kamarázzak.
Mit tartasz zenei pályád eddigi csúcsának?
Az összes versenyem az. Többek közt a tavalyi Virtuózok, majd a részvételem a Fiatal Zenészek Eurovíziós Fesztiválján Skóciában, amelyet a Magyar Televízió ajánlott fel a Virtuózok közönségdíjasának, aki szerencsémre én lettem. Ez az Edinburgh-i verseny fantasztikus volt, bejutottam a döntőbe és ott az Usher Hallban azzal a zenekarral, azzal a karmesterrel, 2 500 embernek, plusz a tévénézőknek játszani felejthetetlen volt. Illetve ez a verseny is, a FEMUS is óriási élmény volt, hogy egy rendkívül erős nemzetközi mezőnyben ilyen sikeresen szerepeltem, és ráadásul a közönségnek is ennyire tetszett. Hatalmas köszönettel tartozom tanáraimnak, akik hatéves koromtól mellettem állnak jóban-rosszban. Remélem, még sokáig kísérnek a pályámon, és még messzebbre érhetünk el együtt.
Mi motivál?
Talán a legjobban az motivál, hogy azzal a sok munkával, amit ebbe az egészbe belefeccölök, örömet tudjak okozni saját magamnak és ily módon másoknak is.
Például most kinn voltunk ezen a nemzetközi fúvósversenyen, a szabadkai FEMUS-on, és nyertem a korcsoportomban. Így játszhattam a gálán, ami egy az első helyezettek között volt egy verseny, és ott sikerült elnyernem a fődíjat.
De ezeken felül, ami az egyik legfontosabb, hogy sikerült úgy muzsikálnom, hogy a közönség kedvence díjat szintén sikerült megnyernem. Ennek nagyon örültem, hogy sikerült olyan átütő erővel játszanom, hogy ez a közönségnek is átjöjjön. Tehát engem ez motivál a legjobban, hogy azok, akik hallgatnak, azoknak tetsszen a művészetem.