A kürt hogyan és mikor lett ilyen fontos hangszer számodra? Úgy tudom, gyerekkorodban először hegedülni tanultál.

Valóban öt évig hegedültem, de soha nem éreztem igazán magaménak a hangszert.  Zenész családból származom, a szüleim is muzsikusok, édesanyám csellista volt, de mivel sokan voltunk gyerekek, nem dolgozott zenekarban, édesapám pedig népzenekutató. A testvéreim közül is mindenki zenél. A legtöbben vonós hangszereken, csellón, hegedűn, de van köztük zongorista is.

Hányan vagytok testvérek?

Tizenegyen. És mindegyikünk tanult valamilyen hangszeren. Én voltam a legrenitensebb, hamar elkezdtem lázadni a hangszerem, a hegedű ellen. Mindenáron rézfúvós hangszert szerettem volna választani, szüleimmel hosszan gondolkodtunk, s végül kizárásos alapon a kürt mellett döntöttünk.

Miért, mit kellett kizárni a lehetőségek közül?

A szüleim a trombitáról és a harsonától azért óvtak, mert azok erősen jelen vannak a dzsesszben és a könnyűzenében, és nem szerették volna, ha a zenei képzésem abba az irányba módosult volna. Mindenképp a klasszikus muzsika területén akartak tartani, s így alakult ki a kompromisszum, hogy válasszam a kürtöt.

Bereczky Dávid (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

Ennek a mostani hangszerednek mi a története? Hogy került hozzád?

Ezt a hangszert Hollandiában egy mesterember kézzel készítette nekem. Ő ugyan igen híres, de nagyon kevés hangszert készít. Három éve játszom rajta, és nagyon megszerettem. A mester kimondottan személyre szabottan készíti a hangszereket, hét napon keresztül fújtam neki, alaposan meghallgatott, és annak alapján készítette el ezt a vadászkürtöt. Így aztán igazán magaménak érezhetem a hangszert. A kürt eleve rendkívül sokszínű, sokféle színskálával rendelkezik.

Mozart negyedik kürtversenyéről azt olvastam, hogy a nála idősebb, rendkívül jó humorú kürtművész barátjával, Joseph Leutgebbel rengeteget bolondoztak, például ennek a műnek a partitúráját Mozart, amikor elkészült vele, laponként szétszórta a szobában, Leutgebnek pedig az volt a feladata, hogy rakja sorrendbe a lapokat, s azután játssza el a darabot. Tudtál erről a vicces történetről?

Igen, köztudott, hogy sokféle anekdota maradt fenn az ő barátságukról. Például sokat biliárdoztak együtt, s Mozartnak minden elvesztett parti után egy-egy kürtdarabot kellett írnia idős barátjának. Leutgeb rendkívül szellemes, vidám fickó volt, ahogy Mozart maga is, sokat bolondoztak együtt.

Bereczky Dávid (Fotó/Forrás: Pannon Filharmonikusok)

Az Esz-dúr kürtversenyen is érezni ezt a derűt, humort?

Vannak derűs részek benne, de a legjellemzőbb rá, hogy hihetetlenül természetesen megírt darab, amiben sokféle emberi vonás megtalálható. Mozartot, amellett, hogy zseniális zeneszerző volt, azért könnyű játszani, mert a lehető legtermészetesebb módon kell előadni a darabjait. Ha erre képes a muzsikus, akkor már nyert ügye van.

Bizonyára az is sokat segít ilyenkor, hogy a karmester, a Haydn-Mozart sorozat állandó zenei vezetője, Takács-Nagy Gábor maga is rendkívül jól érti ezt, a természetesség számára is nagyon fontos eleme az előadás módnak. Ezt jól látom?

Igen, szerencsére évek óta dolgozom vele, és nagyon sok mindenre rávilágított számomra, amit Mozart zenéjében fontos észrevenni és megérteni. Hogy honnan hová tartanak a dallamok, s valóban a természetes játék lényegét is igazán jól ismeri. Talán azért is olyan fontos ez, mert a mostani világban valahogy egyre kevésbé lehet megtapasztalni a természetességet. Különböző okokból az emberek sokféle maszkot, álarcot öltenek magukra, hogy megfeleljenek a mai elvárásoknak, s ezért a természetes viselkedés kihalófélben van. Takács-Nagy Gábor pedig épp azt tudja kihozni belőlünk, hogy nagyon természetes módon adjuk elő a darabokat. Így születnek meg a csodák az ő koncertjein.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Bereczky Dávid (Fotó/Forrás: Stiller Ákos)